Inno-tér
2018. február 2.

Sikeres jövő a pénzügyi eredményeken túl

A Global Fortune 250 vállalatok 90-95 százaléka az elmúlt tíz évben rendszeresen készít nem pénzügyi jelentést teljesítményéről, miközben Kelet-Európában csak a vállalatok 65 százaléka – olvasható a KPMG 2017-es Fenntarthatósági jelentésében.


A felmérés összesen 4900 vállalat tevékenységét vizsgálta meg azzal kapcsolatban, hogyan képzelik el a sikeres jövőt a pénzügyi eredményeken kívül. A dokumentum kiemelten foglalkozott az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak (SDG) integrációjával, a klímaváltozással, valamint az emberi jogokkal. A leggyakrabban hivatkozott célok között az éghajlatváltozás elleni fellépés, a tisztességes munka és gazdasági növekedés, az egészség és jólét, valamint a felelős fogyasztás és termelés szerepelnek.

A jelentés kitért arra, hogy a célok integrálása szempontjából a cégek érettsége még nagyon különböző: míg a célok megértésében és a rangsorolásában már a kutatásban részt vevők körülbelül 80 százaléka elért valamilyen eredményt, addig a teljesítmény mérésében a vállalatok több mint fele még csak a startvonalon áll.
A megállapítások között olvasható az is, hogy a fenntartható szolgáltatások és működés tekintetében minden vállalat meglehetősen különböző utat jár be, nincs általánosan követhető recept, azonban mindenképpen fontos a célok és eredmények folyamatos elemzése, a tervezés, az új rendszerek megvalósítása.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka