Inno-tér
2016. november 9.

Startupok olimpiája Budapesten

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával november 24-én harmadik alkalommal rendezik meg a Get in the Ring! nemzetközi startup versenyt Budapesten. Az eseményre idén 13 országból várják Közép- és Kelet-Európa legjobb csapatait.


A Get in the Ring! (GITR) a világ egyik legnépszerűbb nemzetközi startup versenye, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló show-műsor keretében valósítja meg. A projekt a rotterdami Erasmus Egyetem kezdeményezéseként indult 2009-ben, majd hamarosan ebből a helyi eseményből globális mozgalommá nőtte ki magát. Idén világszerte több mint száz országban ötezernél több startup vállalkozás száll ringbe az értékes nyereményekért. A GITR versenyzési koncepciója eltér a hagyományos pitch versenyekétől. A regionális döntőbe jutó nyolc startup csapat egy-egy versenyzője a bokszmérkőzésekhez hasonlóan léphet a ringbe, ahol öt menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget.

Az eseményre elsősorban olyan startup csapatok jelentkezését várják, amelyek már validált üzleti modellel és elkészült prototípussal rendelkeznek, és elsősorban a piacra lépéshez keresik a külső forrásokat. A verseny legfőbb célja, hogy a startup vállalkozásoknak lehetőséget biztosítson a globális startup ökoszisztémába való bekapcsolódásra. A csapatok személyes kapcsolatot tudnak kialakítani a szakma meghatározó egyéniségeivel, illetve befektetést szerezhetnek vállalkozásuk számára.

A szakmai zsűrit olyan, a régióban és Európában meghatározó inkubátorok képviselői alkotják, mint a londoni Techstars, az észt Startup Wise Guys, valamint az osztrák Pioneers Invest­ment vezetői. A Get in the Ring! magyarországi döntőjére november 24-én, az Akvárium Klubban kerül sor, ahol a nyolc legígéretesebb startup küzd meg a kelet-közép-európai bajnoki címért. A budapesti esemény nyertese 200 ezer eurós befektetési ajánlatot kap, és részt vehet a Get in the Ring! globális döntőjében, amelynek szervezési jogáért New York és Szingapúr vetélkedik.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka