Inno-tér
2018. november 5.

Tizenéves jövőtervező kerestetik

A UPC Magyarország 2016 őszén hirdette meg először a Liberty Global és a Unitymedia által létrehozott Future Makers Nagydíjat. A világ vezető kábeltelevízió-szolgáltatója idén ismét kiírta pályázatát a díjra.


A kétfordulós versenyre ezúttal 12 és 16 év közötti diákok jelentkezhetnek háromfős csapatokban. A versenyzőktől elsősorban olyan technológiai megoldásokat várnak, amelyek közösségi és gazdasági haszna az egész társadalomnak fontos, és nem csupán egyének, vállalatok vagy befektetők számára nyújt előnyöket.

A kiírás szerint Scratch vagy App­Inven­tor fejlesztői környezetben kidolgozott projektekkel, applikációkkal vagy weboldalakkal lehet pályázni. A Nagydíjra jelentkező csapatoktól a fejlesztéseket ismertető pályázat részeként egy külön anyagot is várnak, melyben azt mutatják be, miért tartják fontosnak az adott problémát és annak megoldását egy kisebb vagy nagyobb közösség, vagy akár az egész társadalom szempontjából.

A magyar nyelven elkészített pályázatokat november 19-éig lehet beküldeni, az eredményhirdetés december elején lesz. (A versennyel kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a futuremakers.hu weboldalon.) A hazai szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákat személyesen is prezentálják majd a pályázók, a győztes csapat jutalma pedig egy írországi utazás lesz, amely során részt vehetnek a világ egyik legizgalmasabb innovációs eseményén, a dublini Coolest Projectsen, ahol nemzetközi közönség előtt is bemutathatják alkotásukat.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka