Inno-tér
2017. június 30.

Új szellemi központ épül

A Magyar Nobel-díjasok Kutatás-Fejlesztési Park első ütemében épül fel a Műegyetem és az ELTE közvetlen közelében a globális infokommunikációs vállalat egyik leg­nagyobb kutatás-fejlesztési központja.


Környezettudatos irodaház épül a Duna-parton. A 24 ezer négyzetméter alapterületű, a WING Zrt. fejlesztésében felépülő Ericsson Ház a svéd infokommunikációs cég otthona lesz, ide költözik az egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja is. Az irodák mellett itt lesz hazánk egyik legkorszerűbb és egyik legnagyobb szerverterme, számos kutatás-fejlesztési laboratórium, valamint a cég innovációs műhelye is.

A szellemi központ szoros kapcsolatban lesz a közeli egyetemekkel, és a tervek szerint nagyszámú diáknak, doktorandusz hallgatónak ad majd munkát, és együttműködik az oktatókkal is a közös kutatási és fejlesztési projektjeik keretén belül. A hatemeletes székházban – mely a fejlesztő szerint funkciójában és az építészeti megoldásokat illetően is kiválóan illeszkedik a környék hangulatához és a dunai panorámához – várhatóan úgy 1800-an dolgoznak majd. A létesítményhez 540 parkolóhely és 250 kerékpártároló tartozik, ezek az épület alatti négy szinten kapnak helyet. A beruházó célja a LEED Gold környezettudatossági védjegy megszerzése, ezért nemcsak a kész épületben, hanem az építkezés alatt is környezettudatos megoldásokat alkalmaz. Ennek megfelelően például a helyi gyártású, valamint az újrahasznosított anyagokat részesíti előnyben.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka