2012. június 1.

Szerző:
B. Szabó Edina

1359 cm³ – Agyalj rajta!

Átadták a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 1359 cm³ – Agyalj rajta! című játéktervezési pályázatának fődíját, a kétmillió forintot. A győztes a Build & Lead nevű közösségépítő játékszoftver lett, amely esélyes a nemzetközi sikerre is.


A pályázat elsődleges célja a magyar játéktervezés hagyományosan kiemelkedő szerepének felélesztése volt. A kiírók olyan, még nem publikált, kreatív, logikai, készségfejlesztő játékokat vártak, amelyek méretei az emberi agy átlagos térfogatát – 1359 cm³ – nem haladják meg; emellett olyan számítógépes játék mobil alkalmazásokat is be lehetett küldeni, melyeket okostelefonra vagy táblagépre fejlesztettek.

A győztes játék, a Build & Lead, a zsűri szerint kivételesen szépen megépített, önmagában is helytálló játékszoftver (erInnovations Kft.). Az alapötlet és maga a játék rendkívül egyszerű, minden bizonnyal éppen ezért stabil és megbízható a szoftver.

Build & Lead

A MOME különdíját a Tactile nevű, apptivity típusú interaktív kockakészlete nyerte (The Tactile Group). A zsűri a játék mögött rejlő elvet és elképzelést értékelte, amellyel az alkotók kísérletet tettek a virtuális játékok és a valós tárgyak közötti kapcsolat megteremtésére. A Tactile ugyanakkor platformként alkalmas a továbbfejlesztésre, a lehetőségek közül csupán egy út a játékfejlesztés.

A HG.hu online design magazin különdíját az AXYZ elnevezésű kártyajáték kapta (Madeworks), amely a zsűri szerint egyszerre egyszerű és esztétikus, ugyanakkor minimalista kidolgozású, maximálisan igényes megvalósítású.

Rubik Ernő Kossuth-díjas építész, formatervező, a MOME címzetes egyetemi tanára, a zsűri elnöke a fődíj átadásakor a tervezői folyamatban jelen lévő eredetiség szerepét hangsúlyozta: „Akárcsak a tervezésnél, a koncepciók értékelésénél is a miért és hogyan kérdésekre adott válaszok a legfontosabbak. Az Agyalj rajta! pályázat esetében a kiírás legfontosabb elvárása az eredetiség volt, azaz a zsűrinek azt kellett néznie: melyik munka más, mint a többi. Épp emiatt sok pályamű még nyitott, további gondolkodásra és munkára kínál lehetőséget. A cél az, hogy akárcsak a pályázat maga, az eredmény is inspiráló legyen, és fejlesztésre ösztönözze az alkotókat.”•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka