A hulladék nem szemét – ha okosan bánunk vele
A becslések szerint a világon évente 300 millió tonna műanyaghulladék keletkezik. A műanyagipar a második világháború után forradalmasította a gazdaság számos szegmensét, a csomagolástechnikától a járműiparig, a textilipartól a csővezetékek gyártásáig. A műanyag tárgyak sok szempontból előnyösebbek voltak, mint az addig dominánsan használt fém és más alapanyagokból készült termékek. Olcsók, könnyűek, törhetetlenek, és legfőképpen tartósak voltak. A műanyagok nagy része biológiai úton nem bomlik le, kémiai lebomlási ideje pedig sokszor évezredekben mérhető.
Éppen a műanyag előnyei okozzák a jelen kori krízist. Olcsósága, könnyű hozzáférhetősége miatt felbecsülhetetlen tömegben állítják elő világszerte. A műanyaghulladék pedig „magától” sohasem fog eltűnni, hiszen a lebontószervezetek nem képesek „fogást találni” rajta. A szárazföldön keletkező műanyaghulladékból évente nagyjából nyolcmillió tonna jut a tengerekbe és az óceánokba. Ugyanakkor a szárazföldön, illetve a földben maradt szemét is megannyi problémát okoz, amely ellen létérdekünk, hogy a termelés csökkentésével és az újrahasznosítás fejlesztésével küzdjünk.
„Ma egyértelműen hatékonyabban tudjuk újrahasznosítani valamennyi hulladékot, mint korábban, akár egy-két évtizeddel ezelőtt. Hatalmas fejlődésen ment át mind a szelektíven gyűjtött hulladékok előkészítése, feldolgozása, mind a belőlük készítendő köztes- vagy végtermékek gyártása – mondja Csőke Barnabás, a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet professor emeritusa. – Talán a hulladékok mechanikai előkészítése során a leglátványosabb a technológiai fejlődés. Régen a szelektíven gyűjtött csomagolóanyag fajta szerinti válogatása nagyrészt kézzel történt, tehát a szalag mellett állt harminc-negyven ember, és ők válogatták szét a hulladékot papírra, különféle műanyagra, fémekre. Ma ez megoldható úgy, hogy abban a kézimunka minimálisra (ellenőrzésre) szorítható. A különféle felismerési eljárások – így a röntgen- és infravörös spektroszkópia – segítségével mind a szervetlen anyagok (fémek, kőzet, üveg), mind pedig a szerves anyagok (az eltérő fajtájú műanyagok, a fa és a papír) elkülöníthetők egymástól.”
A hulladék-újrahasznosítás általános folyamata a fő irányok szerint, durva (előzetes) szétválasztással kezdődik. Ezután jön az érdemi feldolgozás. Először az aprítás, utána a mosás, a szárítás, majd a hulladéktípusnak megfelelő speciális szeparátorokkal kezelik a hulladékot, hogy az eltérő típusokat elválasszák egymástól, végül rendszerint granulálják, vázolja fel a folyamat fő lépéseit az egyetemi tanár. „Nyugat-Európában, például Németországban már terjed az a rendszer, hogy nem egy, hanem több műanyaggyűjtő konténer van, hogy már a háztartásokban előszelektálni lehessen az eltérő műanyagtípusokat.”
Bár manapság a műanyaghulladék van a figyelem középpontjában, gyakorlatilag a háztartásokban keletkező különböző hulladék újrahasznosítható, és segítségükkel részben új használati tárgyak, részben energia állítható elő. Sőt a papír, a fém és az üveg sok tekintetben a műanyagnál is alkalmasabb a visszaforgatásra. Ez az egyik oka annak, hogy a legtöbb szakértő szerint környezetvédelmi szempontból szinte bármilyen csomagolóanyag jobb, mint a műanyag. Ugyanakkor a papír vagy az üveg újrahasznosítása sem magától értetődő, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a hatékonysága, illetve a reciklizációs eljárások környezeti terhelése és költségei nagymértékben csökkenthetők. Tekintsük hát át a különféle anyagú hulladékok újrahasznosításának technológiáit!
Mert ez műanyag!
A műanyag-újrahasznosítás útjában legalább annyi a gazdaságossági akadály, mint a technikai nehézség. A műanyag sokszor egyszerűen túl olcsó, és túl kicsi a sűrűsége ahhoz, hogy újrahasznosításából gyorsan nagy haszonra lehessen szert tenni. A különféle műanyagtípusok elkülönítése is nehézkes, komoly embererőt vagy költséges ipari beruházásokat igényel. Ennek ellenére ökológiai szempontból e hulladéktípus újrahasznosítása tekinthető a legfontosabbnak.
A legnagyobb technikai nehézségnek a műanyagkeverékek fáziselkülönülése mutatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha a műanyaghulladékot nem szelektálják típusok szerint megfelelően, akkor az egyszerre felolvasztott keverékek keverékek sűrűségkülönbségük alapján elválnak egymástól az olvadékban, és strukturálisan gyenge pontokat hoznak létre a belőlük gyártott termékekben. A két leggyakrabban használt műanyagtípus, a polietilén (PE), valamint a polipropilén (PP) tipikusan így viselkedik, és e tulajdonságuk nagyban csökkenti a belőlük készített, újrahasznosított termékek használhatóságát.
Az újrahasznosítási ciklusokat a műanyag esetében korántsem lehet a végtelenségig ismételni. Minden egyes visszaforgató körben romlik ugyanis az új termék minősége, emiatt a legtöbb műanyagtípus esetében legfeljebb kétszer-háromszor lehet újrahasznosítani a tárgyat, mielőtt az végleg használhatatlanná válik. A különféle szennyező anyagok, illetve az eltérő műanyagtípusok szándékos vegyítése tovább rontja az újrahasznosítás hatásfokát.
„Nyilvánvalóan nem szerencsés a végtelenszer ismétlődő újrahasznosítás. De a különböző hulladéktípusok jelentősen eltérő számú ciklus során hasznosíthatók újra, tekintettel arra is, hogy a szeparátorok néhány százalékos minőségi hibával dolgoznak, tehát egyre több nem kívánt műanyagkomponenst tartalmazhatnak – magyarázza Csőke Barnabás. – A hőre lágyuló műanyagok például sokszor visszaforgathatók számottevő minőségromlás nélkül, mivel jól elkülöníthetők a többi műanyagtól. A másik végletet például az elektronikai hulladékok képezik, amelyeket igen bonyolult és költséges technológiai folyamatok révén lehet már először is újrahasznosítani, tekintettel arra, hogy gyakran kompozitok. Viszont kijelenthető, hogy lényegében minden hulladék hasznosítható. Az más kérdés, hogy a hasznosításnak mely módjai állnak rendelkezésre.”
Alapvetően két lehetőség van a műanyag-újrahasznosításra, amelyek abban különböznek, hogy megváltozik-e közben a műanyag típusa. Az egyszerűbb mód megtartja a műanyag fajtáját. Az előválogatás után a tisztán egyféle műanyagot mossák, aprítják, majd beolvasztják, és újabb tárgyakat gyártanak belőle. A másik lehetőség a depolimerizáció, ekkor lebontják a műanyagot alkotó hosszú polimerláncokat kisebb építőegységeikre, amelyekből az újbóli polimerizáció segítségével eltérő műanyagtípusokat lehet előállítani.
Sajnos vannak olyan műanyagok, amelyek technológia hiányában nem hasznosíthatók újra. A leggyakrabban használt, anyagában újrahasznosíthatatlan műanyag a polisztirol. Az ebből készült tárgyakat csak energetikai hasznosításra lehet irányítani (ahogy igaz ez a többi, újrahasznosíthatatlan hulladéktípusra is), vagyis közvetlenül (például égetéssel) vagy közvetetten (például földgázzá alakításával) energiává változtatják.
Papír, ami elérhető
Ha a legtöbb galibát okozó visszaforgatással kezdtük, folytassuk hát a talán legegyszerűbben újrahasznosítható hulladéktípussal, a papírral. A fejlett országokban az összes felhasznált papír legalább kétharmada napjainkban már korábbi hulladékból készül, jelentős minőségromlás nélkül. Ahogy a műanyag esetében, úgy a papír hasznosítása is főként azért fontos környezetvédelmi szempontból, mert a fából készült papír rendkívül sok megkötött szenet raktároz. Ha újrahasznosítjuk, azzal nemcsak a megkötött szén szén-dioxiddá való konverzióját akadályozzuk meg, de a papírgyártáshoz szükséges újonnan kivágandó fák mennyiségét is csökkenthetjük.
A papír újrahasznosítása általában darabolással kezdődik, utána következik a vegyszeres kezelés. A hozzáadott adalék anyagok fő szerepe a papír rostjainak lebontása, és az őket alkotó cellulózmolekulák kiszabadítása. A folyamat gyorsítása érdekében a keveréket rendszerint melegítik, majd eltávolítják belőle a szennyező anyagokat. Nyomtatványok reciklálása esetén a legfontosabb eltávolítandó szennyező anyag a tinta, amely olykor a teljes tömeg 2 százaléka is lehet.
A felaprított, feloldott és tisztított cellulózmasszát (papírpépet) ezután általában fehérítik, szárítják, majd új papírt gyártanak belőle. Amikor egy tonna újságpapírt hasznosítanak újra, az szinte egy tonna újonnan feldolgozandó faanyagot helyettesít. Ám ha írógép- vagy nyomtatópapírt forgatnak vissza, az akár két tonna faanyag feldolgozását is szükségtelenné teheti. Ennek az az oka, hogy míg az újságpapír alacsonyabb minőségű, sárgás, vagyis lignint is tartalmaz, addig a jobb minőségű fehér papírok szinte kizárólag cellulózból készülnek. Vagyis a természetes fát részben alkotó lignint ki kell vonni belőle.
Gyűjtsd a vasat és a fémet!
A legnagyobb hagyományai egyértelműen a fém-újrahasznosításnak vannak, amit gazdasági okok indokolnak. A fémek általában nagy sűrűségű anyagok, és drágák, vagyis már kis térfogatban is jelentős értéket képviselnek. Emiatt jószerével a fémek feldolgozásának kezdete óta létezik a fémhulladék-újrahasznosítás.
A fémhulladék feldolgozásának első lépése gyakran a préselés, amellyel tovább növelik az érték-térfogat arányt. A fémhulladék-feldolgozás köré mára olyan nagy hagyományokkal és bejáratott kereskedelmi csatornákkal rendelkező ipar épült ki, hogy a fémhulladékok ára a nyersanyagok árához hasonlóan ingadozik, sőt a tőzsdékhez hasonló elven működő árveréseket is tartanak, ahol fémhulladékok nagy tételben cserélnek gazdát.
A legszélesebb körben újrahasznosított fémek a vas és származékai, az alumínium, az ólom, a réz és a cink. Ám vannak olyan fémek is, amelyek ugyan tömegüket tekintve szinte elhanyagolhatók például az acélhoz vagy az alumíniumhoz képest, mégis rendkívül értékesek, így már minimális mennyiségben is érdemes velük foglalkozni. Az elektronikai hulladékokban fellelhető nemes-, illetve ritka fémek tipikusan ilyenek.
A feldolgozás szempontjából kétfelé osztják a fémhulladékot: vasat tartalmazóra és vasat nem tartalmazóra. A vasszármazékokat mágnesezhetőségük okán viszonylag egyszerűen el lehet távolítani a többféle fémet tartalmazó keverékekből, majd szinte teljes értékű fémet lehet belőle előállítani. Sőt az acélgyártás egyes technológiai lépései kifejezetten igénylik az ócskavasat.
A fémhulladék-feldolgozás hatalmas részét képezik a forgalomból kivont járművek (gépkocsik, hajók) újrahasznosítása. 2008-ban az Egyesült Államokban az az évben gyártott acél tömegének 97 százalékára rúgott az acélhulladék-újrahasznosítás, az az évben forgalomba állított autóknak pedig 106 százalékát hasznosították újra. (Úgy lehet 100 százaléknál több a szám, hogy a 2008-as recesszió miatt abban az évben meglehetősen visszaesett az eladott autók száma.) A gépkocsik tömegének nagyjából felét teszi ki az acél, amelyet beolvasztva új acél gyártására használnak. A hulladékacél felhasználásával az acélgyártás energiaigényének legalább fele megtakarítható.
Nyúljunk az üvegért!
Bár sokan nem is gondolnak erre, a lakosság körében talán az üveg szelektív gyűjtésének vannak a legnagyobb hagyományai. Ennek oka, hogy az üveget sokkal régebb óta használjuk folyadékok (például italok, illetve folyadékállagú ételek) tárolására, mint a műanyagot, valamint jóval kevésbé kopik, mint a műanyag. Átlagos használat esetén az üvegtárgyak gyakorlatilag nem veszítenek minőségükből. Így sok üvegtípus, főként a palackok visszaválthatók, ezáltal azon kevés hulladék közé tartoznak, amelyek szelektív gyűjtése közvetlen hasznot hajt a végfelhasználóknak is.
Ideális esetben a visszaváltható üvegpalackok mosás után azonnal újrahasználhatók. Témánk szempontjából most azonban érdekesebb az az üveghulladék, amelyet anyagában kell feldolgozni, mielőtt új tárgyak készülhetnének belőle. Az üvegnél rendkívül fontos a színek szerinti elkülönítés, mivel az üveg az olvasztás során sem veszíti el a színét, az eredeti szín mindvégig megmarad.
Az üveg újrahasznosításakor különösen fontos, hogy a folyamat első fázisában eltávolítsanak belőle minden szennyező anyagot. Minthogy az üveg a legtöbb szennyező anyagnál hamarabb olvad, az olvasztáskor elkülöníthetők a különböző komponensfrakciók. Ugyanakkor a hőálló üveg eltávolítása már nem ilyen egyszerű, noha elsődleges fontosságú. Vagyis hőálló üveget ne dobjunk a szelektív gyűjtőbe, mert az olvasztáskor a szilárdan maradó darabok szerkezeti inhomogenitást okoznak az új üvegben.
Az üveg ideális újrahasznosítható csomagolóanyagnak tekinthető, mivel korlátlan alkalommal lehet új üveget készíteni belőle. Az üveghulladék használata az üveggyártás során jelentősen csökkenti a folyamat energiaigényét. Nagyságrendileg az üveghulladék részarányának minden 10 százalékos emelése 2-3 százalékkal csökkenti az üveggyártás energiaigényét. Vagyis 100 százalékos újrahasznosítás esetén az energiafogyasztás 30 százalékkal csökkenthető.•
A helyes eljárás – ahogy lenni szokott – valahol a két véglet között van. Bár a kilencvenes évek elején, amikor még nem épült ki Magyarországon a hulladék-újrahasznosító ipar, valóban előfordult, hogy a szelektíven gyűjtött szemét végül mégis összeöntve végezte a szeméttelepen. Az utóbbi években azonban ez már nem így működik. Ennek az az egyszerű oka, hogy ma már remek üzlet az előválogatott hulladék továbbértékesítése és feldolgozása. Ha a lakosság előválogatja ingyen a feldolgozócégek számára, az kész haszon, a saját pénztárcájuk ellen tennének, ha ezt nem használnák ki.
Viszont ha valóban tenni akarunk a környezetünkért, nekünk is oda kell figyelnünk, hogy mit hova dobunk. És bármennyire is logikátlannak tűnik, vannak hulladéktípusok, amelyeket nem szabad a szelektív gyűjtőkbe dobni, mert ezzel több kárt okozunk, mint amennyit segítünk.
A szelektív gyűjtés szabályai időnként egyáltalán nem maguktól értetődők, és területről területre is változhatnak. Ennek oka az, hogy nem mindenhol áll rendelkezésre egy-egy adott hulladéktípus újrahasznosításához szükséges ipari infrastruktúra – derül ki a Hulladék Munkaszövetség tájékoztatójából. Fontos tehát szem előtt tartani, hogy az itt leírt szabályok a fővárosra, pontosabban a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. által kiszolgált településekre vonatkozik. Az egyéb megyékben alkalmazott szelekciós szabályokról az adott hulladékkezelő cég honlapján lehet tájékozódni.
Mit dobjunk hát a kék kukába? Ez viszonylag egyszerű, a tiszta, papírból készült tárgyakat: újságokat, könyveket, kartonpapírt, csomagolópapírt (bár akkor teszünk a legtöbbet a környezetért, ha nem csomagoljuk be az ajándékokat), valamint tejes-, gyümölcsleves dobozt. Utóbbit öblítsük ki, és a műanyag kupakot is visszacsavarhatjuk rá. A dobozokat – ez mindenféle hulladéktípusra igaz – nyomjuk, hajtogassuk össze, hogy több elférjen a kukában. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a kukásautó valójában 80 százalék levegőt szállít, ami az elhasznált gázolajat, illetve az így felszabaduló szén-dioxidot figyelembe véve korántsem környezetbarát opció.
Valójában csak a szennyezett papírt nem szabad a papírgyűjtő kukába dobni. Így az ételmaradékot tartalmazó pizzásdobozt, az olajos, zsíros, vegyszeres papírokat a kommunális kukába kell dobni.
A fehér és színes üveges konténerek szabályai is beláthatók józan ésszel. Ezekben folyadékok tárolására szolgáló üvegedényeket szabad dobni, amelyeket előzőleg elmostunk, és nem tartalmaznak szennyező anyagokat, illetve más anyagú alkatrészeket. Emiatt ne dobjunk a szelektívbe drótvázas üveget, szemüveget, nagyítót, villanykörtét, fénycsövet, gyógyszeres üveget. A fémkupakot el kell távolítani róluk. Törött ablaküveget sem szabad a fehérüveg-gyűjtő tartályba dobni.
A szürke, fém feliratú konténerbe is főként csomagolóanyagot, vagyis italos- és konzervdobozokat gyűjtenek. Emellett bele lehet dobni a kis méretű háztartási fémhulladékot, például az alufóliát, már nem használt evőeszközöket, eltört késeket. Ipari (akár otthoni barkácsolásból származó) fémhulladékokat azonban nem szabad beledobni. Az FKF Zrt. a fővárosban áttér a műanyagok és a fémek közös gyűjtésére. Ezek könnyen elkülöníthetők egymástól a szortírozóüzemben is. A lépést az tette szükségessé, hogy a fémgyűjtő tartályokat rendszeresen felborították, hogy a viszonylag magas áron értékesíthető alumíniumot kiszedhessék. Ezzel szétszórták a szemetet, és zajt keltettek.
A végére hagytuk a legellentmondásosabb hulladéktípust, a műanyagot. Ez okozza a legtöbb zavart, amely időnként vitákhoz vezet. Ennek részben az az oka, hogy a műanyag esetében a legnagyobbak a területi eltérések abban, hogy mely típusú műanyagokat lehet szelektíven gyűjteni, és melyeket nem. Könnyen lehet tehát, hogy bizonyos fajtákat annak ellenére sem gyűjthetünk szelektíven, hogy létezik a visszaforgatását biztosító technológia.
Budapesten a következő műanyagfajtákat lehet a sárga konténerekbe dobni: az üdítős-, ásványvizes PET-palackok (összelapítva), háztartási flakonok, joghurtos poharak, margarinos tégelyek kimosva, műanyag szatyrok, zacskók. Talán még fontosabb, hogy mely műanyaghulladékot ne dobjuk a szelektív gyűjtőbe: a szennyezett hulladékot, a CD-lemezt, a magnókazettát, a nejlonharisnyát és a hungarocellt (habosított polisztirolt). •
