2018. augusztus 1.

Szerző:
S. I. K.

A jövő tudósai és feltalálói

Júniusban 27. alkalommal adták át az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb húsz év alatti fiatal feltalálóinak és tudósainak díjait Pakucs János szervezőbizottsági elnök közreműködésével az Ericsson Magyarország székházában, ahol egy kiállítás keretében a leglátványosabb pályaműveket két napig meg is tekinthették az érdeklődők.


A Magyar Innovációs Szövetség által szervezett verse­nyen több mint száz pályázó közül a második fordulóban 57-en dolgozhatták ki és mutathatták be pályázatukat az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.
A legjobbnak ítélt pályázók három első, négy második és három harmadik díjat, valamint két különdíjat vehettek át Pálinkás Józseftől, az NKFIH elnökétől, Szigeti Ádám felkért helyettes államtitkártól és Ormos Páltól, a bírálóbizottság elnökhelyettesétől.

Első díjat nyert Matányi Marianna és Kákonyi Marcell (Ferences Gimnázium, Szentendre) Cervelox 2.0 – Avagy: Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz? című pályázata. A versenyzők által kifejlesztett, eddig sehol nem alkalmazott módszer egyszerűsége, olcsósága és gyorsasága lehetővé tenné, hogy akár minden, iskolába kerülő kisgyermeken elvégezhessenek egy tesztet, hogy megtudják, nem ajánlatos-e további, részletes vizsgálatokat végezni a két agyfélteke nem megfelelő együttműködésének felderítése és a mielőbbi segítségnyújtás érdekében.

Matányi Marianna és Kákonyi Marcell

Szintén első díjas lett Novák Blanka (Egri Dobó István Gimnázium) Lycium bar­­barum fiziológiai hatásainak vizsgálata című pályázata. A Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó.

Novák Blanka

Első díjat kapott Tassi Timián Áron (Miskolci Herman Ottó Gimnázium) Okos­lámpa című pályázata is. A versenyző olyan lámpát tervezett és készített, amellyel nemcsak a látható fényt, hanem hanginformációt is el lehet juttatni jól körülhatárolt helyekre. Működése a LED fény hangfrekvenciás modulációján alapul.

Tassi Timián Áron

Az első díjasok képviselik hazánkat az Európai Unió által idén szeptemberben Dub­lin­ban megrendezendő 30. Fiatal Tudó­sok Versenyén, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az értékes, 3500–7000 eurós díjakért.

A második díjazottak: Underwater cyc­lops pályázatukkal Tóth Bence (NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma) és Zsigó Miklós (Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium); Matematikai-fizikai tanösvény a Vácrátóti Botanikai Intézetben pályázatával Tóth Boglárka és Taródi Anna Laura (Szent István Gimnázium, Budapest); Az apparatus cardiovascularis felépítését, működését és betegségeit analógiásan bemutató vízvezetékrendszer-modell pályázatukkal Székely Bálint és Dobos Dominik (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium).

A harmadik díjon három pályázó osztozott: AVR Projekt – Mozdulatvezérelt mobil VR technológia minimális eszközigénnyel pá­lyázatával Horváth Roland (Soproni Széchenyi István Gimnázium); Egyensúly befolyásolásának kutatása 2.0, avagy balesetek megelőzése okostelefonnal pályázatá­val Lau­fer Tamás Jónás (Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola); Virtuális valóság bevezetése az amatőrcsillagászatba pályázatával Nagy Felícián (Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája).•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka