2011. augusztus 5.

Szerző:
Szegedi Imre

A kémia jövője az újabb és újabb határterületek keresése

Szakmai körökben senki sem vitatja, hogy a kémia számos problémájára a hagyományos értelemben vett szervetlen, szerves és analitikai kémikusok keresnek és találnak megoldást, de megannyi kérdésre a határterületeken tevékenykedő szakemberek adhatnak választ. Ezek a határterületek a 21. század első évtizedében váltak különösen izgalmassá, vallja Kiss Tamás, a Szegedi Tudományegyetem és Perczel András az ELTE professzora. A két kutató a negyedik alkalommal sorra kerülő Kémia az élettudományokért európai konferencia — angolul: 4th European Conference on Chemistry for Life Sciences (4ECCLS) http://www.4eccls.mke.org.hu/ — főszervezője. A 2005-ben Riminiben indult kezdeményezés idei helyszíne Budapest, az ELTE-re augusztus 31-e és szeptember 3-a között mintegy 400 szakembert várnak. Az Innotéka magazin médiatámogatásával tartandó eseményről a főszervezőket kérdeztük.


A Kémia az élettudományokért című konferencia mennyivel több, miben más, mintha egyszerűen szerveskémiai konferenciának neveznénk?
Kiss Tamás: Alapvetően másról van szó. A Kémia az élettudományokért konferencia látóköre a biológiának a szerves kémiával és a szervetlen kémiával határos területére terjed ki, ezeket a tudományágakat öleli fel. Elég, ha a konferencia szekcióit nézi meg az ember – háromdimenziós biomolekulák, új trendek a bio-szervesmolekulákban, mesterséges fotoszintézis, fémek a gyógyításban, új eljárások a gyógyszerszintézisben, bio-nanotechnológia és még számos más témakör –, mindjárt látja, hogy meglehetősen széles spektrumú a szervetlen és a szerves kémiának a biológiával, az élettudományokkal való kapcsolata.

Perczel András: A konferencia hídépítésnek is tekinthető. Mi kémikusok, foglalkozzunk akár szervetlen, szerves vagy analitikai kémiával, ugyanazon az oldalon állunk, ugyanazt a nyelvet beszéljük. S léteznek az élettudósok, akik nem a molekuláris szintű világ nyelvét beszélik, nem annak kontextusában gondolkoznak. Míg egy biokémikussal könnyebben szót értünk, addig egy fiziológussal, virológussal nehezen találunk közös fonalat. Mert míg mi mondunk valamit a molekulák szintjén, addig ők válaszolnak valamit a rendszer szintjén. Ám ezek az igazságok csak nehezen dekódolhatók a másik oldalon. A neves firenzei professzor, Ivano Bertini éppen ezt a helyzetet látva kezdte el a hídépítést a különböző érintett tudományterületek között. Ivano Bertini fantasztikus egyéniség, aki húsz év alatt, kitartó munkával, egy közepes teljesítményű szerkezetkutató laboratóriumot a világ élvonalába fejlesztett. Ezt a szintet persze nem érte el könnyen, legalább annyi akadályba ütközött a hazájában, mintha ugyanezt nálunk szerette volna elérni. Egyébként mindketten ott voltunk Olaszországban, az általa kezdeményezett első konferencián. Az idei, budapesti találkozó e hídépítő folyamat negyedik állomása.
Nem „ciki”, hogy nem értik egymás nyelvét?
P. A.: Nem kell ezt szégyellni, inkább fel kell vállalni, mert – szerintem – ez az előrelépés kizárólagos útja. A budapesti konferencia előadásai nem véletlenül futnak az összefoglaló kötetben két címen. Az egyiket a kémikusok, a másikat az élettudósok értik. Ezzel nyíltan „bevalljuk”, hogy nem ismerjük eléggé egymás szakmai nyelvét, még ha próbálkozunk is a megértéssel. Az együttgondolkozást és összefogást a megértésnek kell megelőznie.
Miért vártak 2005-ig az első tanácskozás megszervezésével?
P. A.: A kiváló szervező Bertininek az az életfilozófiája, hogy a kémia egyik fontos fejlődési útját a 21. században az jelenti, ha szót ért az élettudományok művelőivel. Az egymásra találást a kémikusok részéről az is motiválta, hogy a hagyományos értelemben vett kémiai diszciplínáktól a kémiai Nobel-díjak is eltolódtak az élettudományok diszciplínái felé. Azt senki sem vitatja, hogy a kémia számos problémájára a hagyományos értelemben vett szervetlen, szerves, fizikai-kémiai és analitikai kémikusok keresnek és találnak megoldást, de megannyi új kérdésre a határterületeken tevékenykedő szakemberek adhatnak választ. Ezek a határterületek a 21. század első évtizedére váltak különösen izgalmassá.

K. T.: Az emberek életminőségét alapvetően befolyásolja, hogy betegségeiket milyen gyógyszerekkel kezelik. Ha kezelik egyáltalán, mert számos kórra még nincs hatékony ellenszer… Az új gyógyszerek előállításában igen nagy szerepe van a kémiának. Bertini és mások felismerték, hogy a gyógyászatban, a gyógyszerkutatásban nagyon nagy szerepet játszik a kémia, de az eredmények ismertetésekor általában elfeledkeznek róla. Ugyanakkor a kémiának is szüksége van a népszerűsítésre – amit meg is érdemel –, hiszen nélküle nem jönnének az eredmények, például az orvostudományban sem.
A magyarok mikor kapcsolódtak be az élettudományok irányába mutató konferenciafolyamatba?
K. T.: Mindketten részt vettünk az előző konferenciákon, sőt a harmadik esemény megszervezésére is pályáztunk, de azt Frankfurt vitte el előlünk. Másik oldalról is nézhetjük a folyamatot: az ötödik helyszín Barcelona lesz. Frankfurt után és Barcelona előtt konferenciát szervezni Budapesten, mindenképpen megtiszteltetés.
Hány szakembert várnak a magyar fővárosba?
K. T.: Az első, az olaszországi Riminiben rendezett konferencián a megjelent mintegy félezer kutató kétharmada olasz volt. A második tanácskozáson a lengyelországi Wrocławban háromszázötvenen lehettünk. A frankfurti eseményre kétszáz, főleg német ajkú kémikus érkezett. A budapesti tanácskozásra – eddig – több mint félezer regisztrált kémikus jelentkezett be, remélhetően legalább négyszázan meg is érkeznek. A gazdasági válságból való kilábalás időszakában ez nagyon jónak számít, hiszen a jelenlegi piaci környezetben nehéz szponzorokat találni. A nagyobb számú megjelenést mi azzal segítettük, hogy a konferencia részvételi költsége fele-kétharmada a hasonló nyugat-európai rendezvényekéhez képest.
A kedvező ár esetleg azt jelenti, hogy kevésbé nívós szakemberek lesznek az előadók?
P. A.: A felkért előadók, szekcióvezetők a szakma krémje. Az Egyesült Államokból, a nemzetközileg számon tartott Massachusetts Institute of Technologyról érkező Shuguang Zhang a világ élvonalát képviseli. A svéd Bengt Nordén a kémiai Nobel-díjat odaítélő bizottság tagja. A svájci Dieter Seebach a b-aminosavak és b-peptidek egyik legjobb szakértője. Nagyon vigyáztunk arra, hogy ne egy belterjes tanácskozást hívjunk össze. Sőt arra is, hogy a kevésbé tehetős államokból – például Románia, Bulgária, Szerbia – is érkezzenek résztvevők. Nagyon szeretnénk egy sikeres, páneurópai tudományos „piknik” házigazdái lenni. Ugyanakkor tény: a rendezvénysorozat még mindig az útkeresés stádiumában van. A jó szándék és a tudományos lelkesedés átsegít a szervezési nehézségeken. Sokat segítenek a szponzorok, amelyek között eddig az Egist, az Európai Tudományos Alapot, a New Journal of Chemistryt, a Royal Society of Chemistryt, a Wiley kiadót, valamint a szakmai szervezetek közül a Magyar Kémikusok Egyesületét és az Európai Kémiai Társaságot köszönthetjük.
Rendeznek a világon másutt is ilyen tematikájú konferenciát?
K. T.: Eddig egyedül Európa tartotta fontosnak, hogy ezt a határterületet kontinentális szinten áttekintse. Ám a rendezvényünkön neves amerikai kémikusok is előadnak. Európai konferenciát tartunk, világszintű kitekintéssel.
Mivel érdemelte ki Budapest a rendezési jogot?
P. A.: A tudományos kapcsolatok építése során a földrajzi távolság nagyon lényeges. Közép-Európa a kontinens „közepe”, és mi abban hiszünk, hogy a kontinens szívében, Budapesten találkozni, megállni, eszmét cserélni kell, nem pedig átrohanni.
K. T.: Bizonyos területeken kiemelkedő eredményeket értünk el, de azt senki sem várhatja el, hogy hasonló volumenű eredményeket érjünk el, mint Németország, amellyel a franciák és a britek versenyeznek, mi a cseh és az osztrák kutatókkal versenyzünk. A nemzetközi versengésben sokat jelent, hogy az idei konferencia megszervezését ránk bízták. Ott vagyunk a nemzetközi mezőny sűrűjében. A konferencia valamennyi szekciójába is gond nélkül találtunk olyan magyar elnököt, aki egy másutt rendezett konferencián is nyugodtan elnökölhetne. A dinamika a biológiában című szekció elnökét, Tompa Pétert – aki a rendezetlen fehérjék nemzetközi szakértője – például a minap csábították el egy belga kutatóintézet élére. A peptidek és biokonjugátumok szerkezetével foglalkozó szekciót elnöklő Hudecz Ferenc – az ELTE előző rektora – jelenleg az Európai Peptidkémiai Társaság elnöke. Mindenütt jelen vagyunk, számon tartanak bennünket. Ha nem így lenne, nem rendezhetnénk rangos nemzetközi összejöveteleket.

P. A.: A kémia hagyományosan erős Magyarországon. Százéves múltra tekint vissza a gyógyszerkutatás, ami alapvetően kémia. A magyar kémia nemzetközi presztízse nagy, hívnak bennünket a világ minden tájára. Az más lapra tartozik, hogy a magyar kémikusok eredményei jelenleg milyen arányban kötődnek Magyarországhoz. Sokkal jobb lenne a helyzet, ha az alapkutatásokat támogató Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) forrásait – a jelenlegi 5,4 milliárdot – három-négyszeresére növelnék. A pénz nem tűnne el a süllyesztőben, mert rövid időn belül a jelenlegi kutatási eredmények többszörösét produkálná itthon a magyar tudomány.
K. T.: Az OTKA-n túl az akadémiai kutatócsoportok támogatására adott forrást is növelni kellene, mivel a július közepén ismertetett döntés szerint – az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb pénzt – 1,45 milliárd forintot osztottak szét a nyertes csoportok között. Ezen a pályázaton a kémikusok nagyon jól szerepeltek, hiszen az 54 támogatott csoport közül nyolc kémiai programmal nyert.
Hány magyar kémikus munkássága köthető az élettudományokhoz?
P. A.: A gyógyszeriparban, az egyetemeken és az akadémiai intézetekben dolgozó magyar kémikusok közül legalább ezer szakember munkája közvetlenül köthető az élettudományok kémiájához.
Nálunk meglehetősen kevés a kémiatudományt ismerő, tudó és művelő szakember. A kontinens többi részén is válságban van a kémia?
P. A.: Meggyőződésem, hogy egy kémikus sohasem lesz munkanélküli, de a kémikus munkaköre és kérdésfeltevései látványosan változnak. Egy ökológus vagy egy geológus nagyjából ugyanolyan jellegű kérdéseket tesz fel, mint amilyeneket húsz évvel ezelőtt fogalmazott meg. Egy kémikusnak azonban manapság azt mondják, hogy állítson elő egy újabb heterociklusos vegyületet, hanem azt, hogy próbálja megkeresni az inzulinnak a biológiailag aktív kötődési pontját, hogy – kicserélve a hagyományosan ott lévő iono­kat más ionokra – a módosítással stabilabb vegyületet hozzanak létre. Vagy hogy határozza meg az egyre nagyobb méretű biomolekula vagy biopolimer legvalószínűbb téralkatát.
K. T.: Átrendeződött minden, paradigmaváltást élünk meg. Egyértelmű, hogy nem a klasszikus kémia fejlődött a leglátványosabban az elmúlt időszakban. Ez a folyamat legalább tizenöt éve kezdődött, s a végét senki sem látja. A kémia esetében a határterületek jelentősége került előtérbe. A gyógyászatban manapság alkalmazott – alapvetően a kémiának köszönhető – eljárások és a szintetikus gyógyszerek új utakat nyitottak meg. Az új utak jelentik a kémia jövőjét s mindkettőnk jövőjét, hiszen egyaránt határterületen dolgozunk…
P. A.: A bennünket körülvevő anyagok, tárgyak zöme ma már az alkalmazott kémia produktuma. De nem mondhatjuk, hogy a kémikusok pusztán „besegítenek” ezeknek az anyagoknak az előállításába. Az is egyértelműen kijelenthető, hogy hatalmas az igény a jó kémikusok tudására. Az új repülőgépek például kompozitokból készülnek, az egyes elemeket nem összecsavarozzák, szegecselik, hanem ragasztják. Ez még egy kémikusnak is elgondolkodtató, de nyilvánvaló, hogy azért ragasztanak, mert az stabilabb, ellenállóbb, mint a szegecselés. Az élet minden területén olyan anyagokra, eszközökre, ötvözetekre van szükség, amelyeket leginkább kémikusok állíthatnak elő. Nem érzem veszélyben a tudományunkat. Sőt. A kémikusok könnyedén hoznak létre új molekulákat. A kémiai szintézis legalább százéves. A biológia csak most – a szintetikus biológia korában – kezd felzárkózni a baktériumok, a növények, az állatok génjeinek átszabásával, melynek célja, hogy új tulajdonságokkal rendelkező élőlényeket hozzanak létre. Mi újabb és újabb molekulákat hozunk létre a laboratóriumban, más diszciplínák gyakran csak a meglévők rendszerét tanulmányozhatják. Ez a lehetőség mágnesként vonzza a kémiához az embereket.
Ezek szerint a kémiát „kihasználva” nőttek fel a ma divatos tudományok, vagy inkább az áll közelebb az elmondottakhoz, hogy a budapestihez hasonló konferenciák segíthetik a kémiát, hogy ismét az őt megillető helyre kerüljön a tudományok világában?
K. T.: A kérdés második fele áll közelebb az igazsághoz. Azt nem mernénk állítani, hogy a kémia „hátán” nőttek fel más tudományok, inkább azt, hogy megtermékenyítően hatott másokra. Az együttműködés mindkét fél számára gyümölcsöző: a kémikus és adott esetben egy gyógyszerész számára is. A kémikusoknak is köszönhető, hogy például Penke Botond és munkatársainak az Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatásai nemzetközileg is számon tartott eredményeket hoztak.
Van pénz a kémiában?
K. T.: Van, de nehéz megszerezni. Ezen a területen az országon belül és azon kívül is sokan próbálnak pénzhez jutni. A tudományt támogató európai uniós források elnyerésében a magyarok jól szerepelnek, de csak azok nyernek, akiknek jók és eredetiek az ötleteik.

Mit várnak a konferenciától? Minek kell teljesülnie ahhoz, hogy eredményesnek tekintsék ezt a budapesti rendezvényt?
K. T.: Minden konferencia alapvetően a kapcsolatépítésről szól. Összehozni az adott területet művelő kutatókat. Célunk, hogy a legújabb eredmények ismertetése mellett – a személyes konzultációk révén – új kapcsolatok alakuljanak. Az is fontos, hogy kiegészítő, úgynevezett szatellit konferenciák is gazdagítják a rendezvényt, amelyek lehetőséget nyújtanak a még közvetlenebb kapcsolatfelvételre.
P. A.: A másik missziónk az, hogy a kémia évében a kémiát népszerűsítsük. Ez egy szakkonferencia, ezért nem várhatjuk el, hogy az utca embere is érdeklődjön iránta. De azért – ennek kapcsán – ismét lehetőség lesz arra, hogy megnyugtassuk az embereket: ne féljenek a kémiától, inkább ismerjék meg világunknak ezt a különös szintjét. Hogy mivel foglalkozunk, mitől érdekes igazán a kémia, különösen az élet kémiája? Az sem utolsó cél, hogy ha egy szülő esetleg azt hallja, hogy a gyermeke kémikusnak akar menni, ne kapjon a szívéhez félelmében, hanem támogassa a döntést. Ha el tudnánk érni, hogy ne csak a szakma, hanem a nagyközönség is úgy nézzen a kémiára, mint a jövő zálogára, akkor nem dolgoztunk hiába. Márpedig a kémia a jövő záloga!•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka