<
2013. november 5.

Szerző:
Bogdán Zoltán

A németeknél a zöld az adu

„A jövőt fenntarthatóvá tenni – német és magyar stratégiák, tapasztalatok” címmel közös szimpóziumot tartott október 2-án Budapesten a német Konrad Adenauer Stiftung és a magyar Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács. Mivel a fenntarthatóság rendkívül szerteágazó (gazdasági, technológiai, környezeti, biológiai, szociális, demográfiai stb.) fogalom, ezért érthető módon a legmarkánsabb összetevőjéről, a megújulóenergia-termelésről, illetve a dekarbonizációról esett a legtöbb szó. Az előadások hallatán a magyar szakembereknek volt inkább okuk a csodálkozásra…


A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) 2008 októberében alakult meg.
A 31 tagú testület elnöke a parlament mindenkori elnöke, annak idején tehát Szili Katalin volt, jelenleg pedig Kövér László. Az NFFT munkájában részt vesznek a parla­menti pártok, a Magyar Tudományos Akadémia, a gazdasági kamarák, az egyházak, a szakszervezetek, a munkaadói szervezetek, az önkormányzati szövetségek, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a Rektori Konferencia kép­viselői, illetve több civil szervezet.

„A németek teljesen megőrültek.” A figyelemfelkeltő mondatot Andreas Goldthau, a budapesti CEU (Central European University; Közép-európai Egyetem) docense idézte, amikor megpróbálta érzékeltetni, hogyan is fogadják az Egyesült Államokban a Németországból érkező atomerőmű-bezárási, zöldenergia-növelési híreket.
A szakember gyakran megfordul az óceánon túl, ahol gazdasági és politikai körökben – kissé sarkítva – kétfajta reakciót érzékel:
1. A németek teljesen megőrültek, hiszen a világ egyik legfejlettebb ipari államaként, a Föld legnagyobb exportőreként a pénzügyi logika szerint egyszerűen nem engedhetnék meg maguknak, hogy bezárják az összes, nagyon olcsó áramot előállító atomerőművüket. Ráadásul ezzel párhuzamosan háttérbe szorítják a szintén gazdaságos szénerőműveiket is, viszont hihetetlen ütemben bővítik a megújulóenergia-kapacitásaikat. Mindez ugyanis óriási összegekbe kerül, hiszen a „zöld” energia még a gáznál és az olajnál is jóval drágább, tehát összevetve jelentősen rontja a német gazdaság versenyképességét. Ez az intézkedéssorozat rövid távon hozhat ugyan bizonyos eredményeket, ám hosszabb távon szinte egyenlő a gazdasági öngyilkossággal.
2. A németek teljesen megőrültek, de nagyon figyeljünk oda, mert mégiscsak németekről van szó, ők pedig nem nagyon szoktak improvizálni vagy megőrülni. Hátha kitaláltak valami okosságot, amire nekünk is reagálnunk kell…
A professzor szerint nemcsak az Egyesült Államokban, de az egész világon óriási érdeklődés kíséri a német kísérletet, hiszen deklaráltan nem egyszerűen „csak” egy energiapolitikai fordulatról (Energiewende), hanem a teljes német gazdaság átstrukturálásáról van szó. Egyfajta példátlan „laborkísérlet” folyik Németországban, amely hihetetlenül pozitív eredménnyel is zárulhat az országra és az egész világra nézve, ugyanakkor kétségkívül komoly rizikót is rejt magában. Hosszas felkészülésre nincs idő, a tanulási folyamat egybeesik az átalakulással. Bízni kell a szakemberek tudásában, innovatív megérzéseiben, valamint a vállalkozások és a lakosság belátásában, tűrőképességében, hiszen a kísérlet finanszírozásának nagy részét, nem titkoltan, nekik kell vállalniuk.

Pozitív végkifejlet esetén néhány évtizeden belül sikerül „bezöldíteni” a német gazdaságot, amellyel több célt tudnának elérni. Egyrészt bebizonyítanák, hogy már a tudomány és technika jelenlegi állása szerint is lehetséges egy nagyon fejlett ipari állam szinte teljes energiatermelését átállítani a fosszilis és nukleáris energiahordozókról a megújulókra (víz, Nap, szél, biomassza) úgy, hogy a gazdaság nem omlik össze, és az emberek életszínvonala sem csökken drasztikusan. Ezzel azt is világossá tennék, hogy a lassan elcsépeltté váló „fenntarthatóság” vagy „fenntartható fejlődés” nemcsak üres frázis, hanem igenis megvalósítható cél, amely segíthet abban, hogy hosszabb távra is élhetővé tegyük a Földet. Nem mellesleg pedig siker esetén a német ipar és export számára óriási lehetőségek nyílnak meg, mert igen sok ország valószínűleg majd a német know-how alapján akarja átalakítani a gazdaságát.

Fenntartható fejlődés
Az ENSZ híres, 1987-es Brundtland-jelentése szerint „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is ki­elégíthessék szükségleteiket”. A fenntartható fejlődés három, egymástól elválaszthatatlan alappilléren nyugszik: a szociális, a gazdasági és a környezeti pilléreken.

És ha nem sikerül a kísérlet? Ennek elsősorban a német gazdaság látná kárát, ami nem biztos, hogy olyan rosszul jönne a globális konkurenciának. Az viszont kétségtelen, hogy az esetleges kudarc hosszú időre visszavetné a fejlett gazdaságok „zöldítését”, és ez a globális fenntarthatóság szempontjából is komoly csapás lenne.

De mi is történt az elmúlt néhány évben, és mi történik jelenleg Németországban ezen a téren?
Andreas Goldthau szerint a világ tévesen hiszi, hogy a német „zöldítési” koncepció villámgyors válasz volt a 2011. márciusi fukusimai katasztrófára, mert ez nem egészen így történt. A nagyszabású német dekarbonizációs (szén-dioxid-kivezetési) koncepció már 2010-ben elkészült. 2050-ig lebontották, hogyan képzelik évről évre csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, miként váltják majd fel a fosszilis energia­hordozókat égető erőműveket és az elöregedő atomerőműveket a megújuló energiaforrásokat felhasználókkal, és miként lehet ezzel párhuzamosan energiatakarékosságra ösztönözni a vállalatokat és a lakosságot.

A japán atomkatasztrófa híre viszont kétségkívül felgyorsította a döntéseket, és bizonyos értelemben radikalizálta a végkifejletet: a 17 atomerőműből nyolcat azonnal leállítottak, a fennmaradó kilencet pedig 2022-ig vonják ki az energiatermelésből. A német áramtermelés közel felét szolgáltató szénerőműveket fokozatosan állítják le, a megújuló energiaforrások arányát 2020-ig 35, 2030-ig pedig 50 százalékra kívánják növelni a jelenlegi 23 százalékról, a cél, hogy 2050-ben ez az arány már elérje a 80 százalékot.

Ha az atomerőművek bezárásához képest nem is annyira látványos, de legalább ennyire fontos dolgok történtek-történnek a háttérben a megújulóenergia-termelés frontján.
A professzor megfogalmazása szerint egyszerűen „észbontó”, ami a fotovoltaikus napelemek terén történt a hideg, esős Németországban. Az áramot (és nem meleg vizet vagy gőzt) termelő napelemek kapacitása az elmúlt három évben nem lineárisan, hanem egyenesen exponenciálisan nőtt, s erre még a legoptimistább szakemberek sem számítottak. Nagy szerepe volt ebben a komoly állami támogatásnak és a kínai gyártóknak köszönhető 80 százalékos áresésnek, s az is kiderült, hogy a német polgár meggyőződéssel vesz részt a fenntarthatóságért folyó küzdelemben. Ma már több millió német háztartásban szereltek fel áramtermelő paneleket.

A viszonylag napsütéses Dél-Bajorországban augusztusban már voltak olyan napszakok, amikor a napelemek termelése a teljes energiaigényt kielégítette. Már most is Németország rendelkezik a világ legnagyobb napenergia-kapacitásával (abszolút értékben és egy főre számítva is), és a trend tovább folytatódik.

A szélerőművek esetében érthető módon már jóval kisebb a lakosság szerepe, de Németország e téren is óriási eredményeket tud felmutatni: ma már a világ harmadik legnagyobb szélerőmű-kapacitásával rendelkezik (Kína és az Egyesült Államok után), és természetesen nem állnak le a fejlesztésekkel. Mind az Északi-, mind a Keleti-tenger partja ideális az óriási szélturbinák telepítésére, és 2011-ben már felállították az első nagy teljesítményű „offshore” (tehát nem a szárazföldön, hanem a tengerben álló) szélparkot is.

A magyar szakemberek számára sem újdonság, hogy a kiszámíthatatlanul, „lüktetve” érkező nap- és szélenergia tárolása és szállítása számos technikai problémát vet fel, és nincs ez másképp Német­országban sem. Napfényhiány vagy szélcsend esetére nagy kapacitású, rugalmas reagálású szén- vagy gázerőműveket kell készenlétben tartani, és meg kell oldani a tengerpartoktól az ország más részeibe történő szállítást is. Ezekre az infrastrukturális beruházásokra a német kormány horribilis összeget: 2010 és 2020 között mintegy 250 milliárd eurót (úgy 70 ezer milliárd forintot) tervez fordítani.

Megfogadott zöld tanácsok

Hogy a fenntartható fejlődésért dolgozó német szakembereket nem csupán a rendelkezésre álló óriási összegek miatt lehet irigyelni, az Günther Bachmann, az RNE (Rat für Nachhaltige Entwicklung; a Fenntartható Fejlődés Tanácsa) elnökének előadásából derült ki.
A civil szakemberekből, közéleti személyiségekből álló 15 tagú testület legfontosabb feladata, hogy tanácsokat adjon a szövetségi kormánynak a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban, továbbá stratégiákat dolgozzon ki és segítse a lakosság tájékoztatását. Ezt feltehetően a világ összes hasonló tanácsadó testületéről el lehetne mondani, ám a kormányon és a társadalmon belüli presztízsük minden bizonnyal párját ritkítja.

A Túllövés Napja
Bartus László, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács főtitkára (a BME adjunktusa) előadásában természetesen nem a kábítószerügyet, hanem a globális fenntartható fejlődést ecsetelte. A szellemes, nemzetközileg egyre ismertebb fogalom, a Túllövés Napja (Overshoot Day) azt a dátumot jelzi egy naptári éven belül, amikorra az emberiség felhasználja a Föld fenntartható módon előállított egész évi erőforrásait. 2012-ben augusztus 22., idén pedig már augusztus 20. volt az a „virtuális dátum”, amikor az emberiség átlépett az ökológiai „túllövés” állapotába. Más megközelítésben a Föld vagy egy-egy ország „ökológiai lábnyomát” szokták vizsgálni, vagyis hogy az emberiségnek mennyi földre és vízre van szüksége önmaga fenntar­tásához. Magyarország e téren nem áll rosszul: az ökológiai lábnyoma jobb, mint az Európai Unió átlaga.

Már az is sokat mond, hogy a kancelláriaminiszterhez vannak „bekötve”, tehát mintegy a minisztériumok fölött tevékenykednek, és éves konferenciájukon Angela Merkel (korábban Gerhard Schröder) kancellár is mindig tiszteletét teszi. Ez lehetne akár pusztán formalitás is, de egyáltalán nem az: a fenntartható fejlődés iránt személyesen is elkötelezett miniszterelnök asszony rendszerint megfontolja és a gyakorlatba is átülteti a javaslataikat, amelyek eurómilliárdok sorsáról döntenek, és hozzájárulnak a német gazdaság strukturális átalakításához.

És itt nem csak a kormányzati szférában és az állami cégeknél nagyon komolyan vett „zöld közbeszerzésekről” van szó. Az RNE felügyeletével nagyszabású társadalmi kommunikációt folytatnak: megpróbálják elmagyarázni az átlagembereknek, a fiataloknak, az önkormányzati tisztségviselőknek, mi is a fenntartható fejlődés, miért van rá szükség, honnan hová akarnak eljutni, és mire fogják költeni ezzel kapcsolatban az ő adóeuróikat is. Párbeszédet kezdeményeznek az esetleg még szkeptikus vagy a megoldást ellenző vállalkozókkal, közéleti szereplőkkel, tudósokkal. Mindenki véleményére kíváncsiak, hogy az állampolgárok a szükséges gazdasági áldozatokat ne erőszaknak, hanem a jövőbe való befektetésnek tekintsék, hiszen a zöldgazdaság gyorsabban fejlődik, mint a hagyományos, és ez hamarosan a munkahelyek számában is megnyilvánulhat.

A német kormány azzal is tisztában van, hogy a fenntartható fejlődés, a klímavédelem globális feladat. Ezért vállal kezdeményező szerepet az Európai Unióban, és nem csupán Európában, de az egész világon súlyos összegekkel támogatja a szegényebb országokban működő fenntarthatósági tanácsokat.

Magyar helyzet

Noha a rendezvény deklarált célja a német és magyar elképzelések összevetése lett volna, a végeredmény inkább ahhoz közelített, mintha a két ország labdarúgásának eredményességét hasonlították volna össze. A magyar felszólalók kellő szerénységgel utaltak is rá, hogy sokat lehet tanulni a német féltől és okulni az ottani intézkedésekből.
A német előadók által felvázolt világos közép- és hosszú távú stratégiával, a kiemelkedő konkrét eredményekkel, társadalmi támogatottsággal és a hatalmas mennyiségű pénzzel szemben a magyar előadók csak részsikerekről tudtak beszámolni. Arról például, hogy már létezik a 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia, illetve Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia a 2012–2024-es időszakra. Működőképes a fenntarthatósági intézmények új rendszere, szakpolitikusaink pedig kellő aktivitást mutatnak az EU-ban. Csekély, ám érezhető elmozdulás van a zöldenergia (főleg a biomassza) hasznosítása felé, és jelentkeznek már kisebb eredmények az energiahatékonyság, az épületek csökkenő energiafelhasználása terén is.

Zöldenergia terén már 2016-ot írunk
Bencsik János korábbi energetikai államtitkár, jelenleg az Or­szággyűlés Energetikai Albizottságának elnöke érdekes adatot említett előadásában. Úgy véli, hazánk kifejezetten jól áll a 2020-ra vállalt cél teljesítésében: megújuló energiák részará­nyának 14,65 százalékra emelésében. Míg más szakemberek stagnálást vagy csak minimális fejlődést látnak e téren, Bencsik János szerint idén már a 2016-os szintet teljesítettük. Igaz, azt is hozzátette, ez az előrelépés leginkább azzal magyarázható, hogy csökkent az ország energiafelhasználása, néhány fosszilis erőművet bezártak, a lakosság egy része pedig visszaállt a hagyományos fűtésre.
A szakpolitikus megemlítette azt is, hogy nemrégiben elkészült a Nemzeti Ég­hajlat-változási Stratégia szakmai vitaanyaga, amely tartalmazza a Hazai Dekarbonizációs Útitervet is. Szakmai és társadalmi vita előtt áll a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia, továbbá a Közlekedési Energiahatékonysági Cselekvési Terv.
A beruházások tervezéséhez szerinte elengedhetetlen egy természeti erőforrás-kataszter összeállítása, illetve egy egységes energia­gazdálkodási kerettörvény megalkotása is.

Amiről viszont udvariasan nem esett szó: a német és a magyar fél alapvetően másképpen képzeli el saját országa energiatermelésének jövőjét. A németek – mint láttuk – bezárják az atomerőműveiket, és a zöldenergiára helyezik a hangsúlyt. Magyarország az „atom+szén+zöld” jövőképben hisz, különös figyelmet fordít a Paksi Atomerőműre és annak kibővítésére.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka