A zene hatása az enzimre

Az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biofizikai Intézete Membrán Biofizika csoportjának kutatói 18 különböző műfajú zenei klipből és zajból generáltak oszcilláló elektromos mezőt, és ennek hatását mérték egy enzimen.


A zenének a tudat nélküli élő anyagokra gyakorolt hatása régóta a tudományos érdeklődés tárgya. A legtöbb tanulmányban tudat nélküli élőlények vagy biomolekulák „hallgatnak” zenét, a kutatók pedig arról számoltak be, hogy a megfigyelt hatások, amikor egyáltalán voltak ilyenek, jellemzően kis méretűek és közvetettek.

Oszcilláló elektromos mező

Az SZBK kutatói, egyedülálló meg­közelítést alkalmazva, a zenét váltakozó árammá (AC), azt pedig oszcilláló elektromos mezővé alakították át elektródák segítségével, és megmérték egy enzimre gyakorolt hatását. „A V-ATPáz optimális választás volt, mert számos élet­folyamatban kulcs­szerepet játszik, és egy az ATP-t hidrolizáló forgó­mechanizmus szerint működik, amely periodikus töltés­mozgásokkal jár együtt” – magyarázta a kutató­csoport vezetője, Páli Tibor.

Kiderült, hogy az enzim meglehetős érzékenységet mutat az AC-jelek bizonyos spektrális jellemzőire. A kutatók olyan domináns frekvenciákat azonosítottak, amelyek tökéletes összhangban vannak a „stimuláló és gátló zenei hangnemekkel”. A maga nemében egyedülálló kísérletről szóló publikáció a Frontiers in Molecular Biosciences című folyóiratban jelent meg.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka