Nyolc évünk van arra, hogy ezt a változást véghezvigyük a szemlélet és a használt sémák, technológiák terén. 2020-tól ugyanis az egységes európai energetikai direktíva szerint csak közel nulla károsanyag-kibocsátású lakóépületeket építhetünk majd, a középületeknél pedig a szabályozás várhatóan már 2018-tól életbe fog lépni. Ez a meglévő épületállományra is kiterjed majd, amennyiben felújításra kerül sor.
De mennyire van felkészülve erre a magyar építésztársadalom, és ami talán még fontosabb: az építészoktatás? Nyolc év bőven elég arra, hogy a tervezők megismerkedjenek az alkalmazandó anyagokkal és technológiákkal, valamint a felhasználás mikéntjével, de ennél sokkal fontosabb, hogy megfelelő szemlélet alakuljon ki nemcsak a szakmabeliek, hanem az egész társadalom tudatában is.

A környezettudatosság szempontjai

A környezettudatos építésnek több összetevője van. A tervezés során számolnunk kell azzal, hogy a felhasznált építőanyagoknak és épületgépészeti termékeknek mekkora az ökolábnyomuk. Vagyis mennyire terhelik a környezetet az alatt az idő alatt, amíg az ötlet megszületésétől – a gyártáson és a szállításon keresztül – a felhasználás helyéig eljutnak, vagyis amíg beépítik őket? Mindezt érdemes az épület várható élettartamának figyelembevételével elemezni. Nem mindegy ugyanis, hogy ugyanakkora ökolábnyommal rendelkező építőanyag húsz, harminc vagy esetleg száz évig marad-e beépítve. Az is fontos, hogy a lebontott épület anyagai milyen mértékben terhelik a környezetet: mennyi idő alatt bomlanak le, ha lebomlanak egyáltalán, vagy van-e lehetőség az újrahasznosításukra. A technológiák folyamatos fejlődésével van esély arra, hogy a ma kezelhetetlen hulladékként számon tartott bontott építőanyagok újrahasznosítása hamarosan lehetséges legyen. A környezeti terheléssel azonban akkor is számolnunk kell. A felhasznált anyagok és szerkezetek kiválasztásánál figyelembe kell venni azt is, hogy a beépítésük mennyi energiát igényel: mennyi vizet és elektromos áramot használnak az építkezésen, valamint be lehet-e őket építeni csupán emberi munkával, vagy komoly géppark szükséges. A lokalitás az építőiparban is igen fontos. A helyben fellelhető építőanyag felhasználása általában kisebb költséggel jár, de mindenképpen környezettudatosabb tervezést feltételez, mint a standard sémák alkalmazása.

Az épület működtetésének energiaigényét is figyelembe kell vennünk, ami nemcsak gépészeti berendezésekkel, de tudatos tájolással, átgondolt alaprajzzal és épületformával, valamint a beépített szerkezetek minőségével egyaránt befolyásolható. Az épületek összes energiaigénye a fűtéshez és a háztartási gépek üzemeltetéséhez, továbbá a világításhoz felhasznált energia mennyiségéből tevődik össze. Hatékony, bár kissé megkésett beavatkozás lehet, hogy rendeletben határozzák meg ezen értékek igen alacsony maximumát. Túl sokáig éltünk olyan világban, ahol az energia értékével és árával nem kellett számolni.

Az előírt alacsony energiafelhasználást és károsanyag-kibocsátást többféleképpen el lehet érni az épületeknél. A környezettudatos építési rendszerek között ugyanúgy megtaláljuk a high-tech és low-tech megoldásokat – főleg az anyaghasználat és a gépesítés terén –, sőt ezek keveredése is jellemző. E módszerek közül csupán egy az utóbbi években sokat emlegetett passzívház épületszabvány, mely ugyan tökéletesen eleget tesz a 2018-tól életbe lépő rendelet előírásainak, de azért érdemes más, kevésbé elterjedt szabványokkal is megismerkednünk, valamint nyitottnak maradnunk az alternatív megoldásokra is.

Építési rendszerek, szabványok

A környezettudatos építési rendszerek között megkülönböztetünk bio-, öko-, passzív-, aktív- és autonóm házakat, melyek mindegyike a korábban vizsgált aspektusok valamelyikére reagál. A bioház lényege, hogy a felhasznált anyagok és technológiák jellegükből fakadóan ne legyenek negatív (esetleg egészségkárosító) hatással a benne élők egészségére. Ezt az ökoházról is elmondhatjuk, hozzátéve, hogy mindezek az anyagok és technológiák magára a környezetre sem lehetnek káros hatással: a ház életciklusának befejeztével gyakorlatilag visszaolvad a természetbe. Aktívháznak nevezzük azt az épületet, melynek energiamérlege pozitív, vagyis több energiát képes megtermelni – például napelemmel vagy szélerőművel –, mint amennyit felhasznál. Ezek a házak tehát a környezetterhelés csökkentésében tevőlegesen részt vevő, a lakók részéről tudatos épülethasználatot feltételező épületek, intelligens rendszerekkel kiegészítve.

A passzívház gyakorlatilag egy környezettudatos épületszabvány, melynek lényege, hogy a gépesítést minimalizálva, az épület passzív energiahatékonyságát próbálja maximalizálni. Mégpedig úgy, hogy minimálisra csökkenti a határoló szerkezetek (falak, födémek, tetőszerkezet, nyílászárók) sugárzási hőveszteségét, valamint a levegőcserével elvesztett hő mennyiségét. Ezek a házak szinte teljesen légtömörek, ideális esetben az elhasznált levegő kiengedése és friss levegő bejuttatása kizárólag egy hővisszanyerő levegőcserélővel működik. Így a bent termelődő (az emberek által leadott és a háztartási gépek által termelt) hő szinte teljes mértékben bent is tartható, kiegészítő fűtésre alig van szükség. Az első passzívház a németországi Darmstadtban épült 1991-ben, Wolfgang Feist, a német Passivhaus Institut alapítójának felügyeletével, nálunk az első minősített passzívház 2009-ben, Szadán valósult meg.

Az autonóm – vagyis önellátó – ház ötlete csábító, ám megépítése napjainkban talán a legbonyolultabb, a lakóktól pedig némileg alkalmazkodó életmódot kíván. A központi forrásokról szinte teljesen lecsatlakozó ház magának állítja elő az ivó- és a használati vizet, melyet saját víztisztító rendszerrel és esővízgyűjtőkkel old meg. A napkollektor segítségével használati meleg vízhez, a napelem segítségével elektromos áramhoz jut, a fűtést passzív napenergia-hasznosítással és kiegészítésként egy központi – lehetőleg biomasszával működő – kazánnal, esetleg hőcserélős kazánnal oldja meg. E témával Ertsey Attila, a Magyar Építész Kamara alelnöke foglalkozik behatóan, ő dolgozott ki egy olyan autonóm ház modellt, melyet akár csomagban is meg lehet rendelni, előre meghatározott összegért.

Az építész szerepe

Dönthet azonban úgy is egy tervező, hogy a rendelkezésre álló sémák valamelyikének alkalmazása helyett saját rendszert dolgoz ki. Ha figyelembe vesszük, hogy egyes épületek adottságai mennyire különbözhetnek – tájolás, éghajlat, elhelyezkedés vagy akár a funkció tekintetében – arra a következtetésre jutunk, hogy az igazi fenntarthatóság az egyedi rendszerekben keresendő. Nyilvánvalóan nincs szükség új módszerek és épületszerkezeti eszközök feltalálására, lehet válogatni a meglévő, bevált elemekből. Ehhez azonban az kell, hogy a tervező ne csupán egy kész rendszer adaptálására legyen képes, hanem önállóan tudjon gondolkodni egy fenntartható épület működéséről, és már a koncepcióterv készítésének szakaszában lássa az összefüggéseket.

Ezt a szemléletet nem könnyű egy szakmai napon, egy tanfolyamon, de talán még egy diploma utáni szakmérnöki képzésen sem elsajátítani. Az utólag környezettudatossá képzett építész hasonlít az alacsony energiafogyasztásúvá alakított hagyományos építésű házhoz: az előírásoknak megfelel, de kicsit erőltetettnek hat. A környezettudatos gondolkodásmódot attól a perctől kezdve kell az építészhallgatókba plántálni, amikor először belépnek az egyetem kapuján.

Az egységes európai energetikai direktíva bevezetéséig hátralévő nyolc esztendő elég lenne arra, hogy egy új típusú magyar építészgeneráció végez­zen, de vajon az egyetemek felismerték-e már, hogy ez mennyire az ő felelősségük?

Az egyetemek felelőssége

Magyarországon ma hét egyetemen és főiskolán folyik építészképzés. Felmerül a kérdés, hogy hány helyen sikerült már a környezet- és energiatudatos tervezés oktatását a reguláris képzésbe integrálni, és hol, milyen törekvések vannak erre. A legtöbb karon ez a műszaki tanszékek, azon belül is az épületszerkezet-tannal, épületfizikával, valamint épületgépészettel foglalkozó tanszékek feladata, így értelemszerűen a művészképzések eleve hátrányban vannak. Fel kell ismerni azonban, hogy a szemlélet elterjesztésére a tervezési tárgyak oktatása során is lehetőség van. Sőt, a legjobb lenne talán itt kezdeni. Ehhez az egyes tanszékeknek és oktatói csoportoknak együtt kellene működniük, amire számos nyugat-európai egyetemen találunk példát. A Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskolán például a hallgatóknak a tervezési tárgyhoz kapcsolódóan egy szakmai tárgyat is kell hallgatniuk, az ott tanultakat pedig felhasználják a tervezésben. Ez azért is jó, mert a félév során a hallgatóknak nincs szükségük energiáik felaprózására, hanem egy témára koncentrálva, azt több aspektusból vizsgálva tudják megérteni a tervezés komplex folyamatát.

Ha az energiatudatos tervezés oktatására minden egyetemen össze tudna állni egy oktatói csoport – vagy akár egy egész tanszék –, amelynek tagjai kutatásokat és kurzusokat vezetnek, továbbá részt vesznek a tervezőműhelyek munkájában, az nagy előrelépést jelenthetne a környezettudatos tervezői szemlélet kialakításában. Erre külföldön találunk is példát: a Technische Universität München ClimaDesign Tanszéke Gerhard Hausladen épületgépész professzor vezetésével olyan épületgépészeti megoldásokkal foglalkozik, melyek minél kevesebb technológiával minél energiahatékonyabban tudnak működtetni egy épületet. A tanszéken az oktatási és a kutatási tevékenység egyaránt fontos. A hallgatók előadásokat hallgathatnak, gyakorlatokon vehetnek részt, és ha igénylik, folyamatos konzultációval támogathatják tervezési feladatukat. Mindehhez felhasználhatják azokat a kiadványokat, melyek a tanszék kutatási eredményeit és a témához kapcsolódó ismeretanyagot tartalmazzák. Itt nem egy építési szabvány megtanítása a cél. Hausladen professzor előadásain a hallgatók elsősorban a szemléletet sajátíthatják el, és megismerkedhetnek azokkal az eszközökkel, melyekből összeállíthatják saját innovatív rendszereiket. Ezen a tanszéken szerzett posztgraduális MSc fokozatot a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének (HuGBC) elnöke, Reith András, aki tanulmányai mellett vendégkutatóként részt vett a Thomas Herzog professzor által szerkesztett, homlokzatokkal foglalkozó szakkönyv (Fassaden Atlas, Detail Kiadó) megírásában is.

Reith András tehát megtapasztalta, hogy milyen egy innovatív tanszék kutatómunkájában részt venni, s ezt az újító szemléletet szeretné itthon is elterjeszteni. Szerinte az ország kutatóegyetemeinek fontos feladata, hogy az energiatudatos építés terén is kutatásokat végezzen. Véleménye szerint a környezettudatosságra nevelést idejekorán el kell kezdeni, és globálisan kell kezelni a témát: a társadalmi fenntarthatóság ugyanolyan fontos, mint az épületek fenntarthatósága, sőt – a kettő csak együtt létezhet.

Az oktatás-kutatás-szakmai élet egymástól elválaszthatatlan hármasáról beszélt az Innotékának ifj. Kistelegdi István, aki Reith Andrással együtt szintén a müncheni egyetem ClimaDesign Tanszékének mesterképzésén vett részt. Véleménye szerint a kutatás mindennek a motorja; az eredményeket pedig meg kell ismertetni a hallgatókkal, valamint az épületbe beépítve, a valóságban tesztelni. Kistelegdi István úgy véli, új szakma van most születőben: az építész-energiadizájneré, aki (a klímadizájnerhez hasonlóan) az épületburok vizsgálatával foglalkozik, de jóval behatóbban, és az energiatudatos épületgépészeti rendszereket az épületszerkezetekkel együtt vizsgálja. Az építész tervezőkkel együttműködve maximális energiahatékonyságú épületeket hozhatnak majd létre. A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának Energiadesign Tanszékén, melynek megbízott vezetője Kistelegdi István és meghívott oktatója Reith András, erre az új feladatkörre készítik fel az építészmérnököket.

A Magyar Energia Hivatal áprilisi Energia- és Környezettudatos Építészet konferenciáján megtudhattuk, hogy a Műegyetemen is tervezik a környezettudatos építés szakmérnöki képzés elindítását. Az is kiderült, hogy az egyetemen vannak felkészült oktatók, akik olyan témákkal foglalkoznak, mint például a hazai termálvíz hasznosítása vagy a társadalmi fenntarthatóság. A BME részt vesz a hét európai egyetem összefogásával zajló EDUCATE projektben, melynek célja a környezettudatos tervezés témakörében végzett kutatások összekapcsolása, és az eredményekből egy közös tudásbázis létrehozása. Ebben a programban hallgatók, egészen pontosan a Tudományos Diákköri Konferencia Kis ház – Nagy ötlet szekciójának nyertesei vehetnek részt. Ugyancsak hallgatókból és az egyetemen oktató szakmai konzulensekből áll az Odooproject csapata, amelynek tagjai bekerültek a Solar Decathlon Europe 2012 döntősei közé saját fejlesztésű innovatív szolár házukkal, és az őszi madridi döntőben fognak megmérkőzni a többi európai egyetem csapatával.

Farsang Attila, a Magyar Passzívház Szövetség elnökségi tagja több egyetem, köztük a BME építészkarán tanított már, így rálátása van arra, mi folyik ma az építészoktatásban. Véleménye szerint az ország mérnökei fel vannak készülve a változásokra, de legalábbis nagyon könnyen be tudják hozni az esetleges lemaradást. Ma már számos tanfolyam, könyv, részletes segédlet áll azok rendelkezésére, akik passzívházat szeretnének tervezni. A Magyar Passzívház Szövetség idén ötödik alkalommal megrendezett Passzívház Konferenciája iránt a kezdetektől fogva nagy az érdeklődés. Úgy látja, a jövő építészei jó helyzetben vannak az ország építészkarain. Aki kicsit is fogékony, könnyen megtalálja a lehetőséget, hogy már az egyetemen bővítse tudását a témában. Farsang Attila a Debreceni Egyetem Műszaki Karán oktat épületszerkezet-tant, továbbá Szirtesi Krisztinával közösen egy új tárgyat is elindított, mely kifejezetten a passzívházakkal és a rendszerhez tartozó energiatudatos épületszerkezeti eszközökkel foglalkozik. Ez utóbbi tárgy szabadon választható, de a kötelező Épületszerkezet-tan 7. tantárgy kifejezetten az energiatudatos építés technológiáit tartalmazza. Farsang Attila azért foglalkozik elsősorban a passzívházakkal, mert szerinte ez az a rendszer, amelyik a bekerülési költségéhez képest – és a hagyományos építésű házakhoz viszonyítva – a legnagyobb energiamegtakarítást tudja produkálni. Farsang Attila a problémát nem a rendelkezésre álló technológiák és a tudásanyag hiányában látja. A megfelelő szemlélet a szakmában már kialakulóban van, a megrendelői oldalon azonban komoly hiányosságok tapasztalhatók. Az emberekkel – az építtetővel és a majdani használóval – kell most megértetni, hogy a környezetbarát, energiatudatos épületek létrehozása mindannyiunk közös érdeke.

Nyilvánvaló, hogy nem csupán az egyetemek felelőssége a szemléletváltás előidézése, és arról is megoszlanak a vélemények, hogy a magyarországi építészoktatás hol tart ebben. Az azonban egészen biztos, hogy ha fenntartható jövőre vágyunk, most azonnal kell drasztikusan változtatnunk a szokásainkon – legyen szó akár tervezési, akár (energia)vásárlói szokásokról. Ha ez a folyamat valahol elindul – és miért ne az építészkaron –, 2020-ra talán nemcsak az épületeink lesznek EU-kompatibilisek, hanem mi magunk is.•