Ahol „rezseg” az élővilág

Tanulmány készült Magyarország természeti környezetének változásáról a rendszerváltás óta eltelt időszakra vonatkozóan. A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának irányításával összeállított negyedszázados áttekintésről Báldi András főigazgatót kérdeztük.


Biodiverzitás, élőhelypusztulás, a természetvédelem hatékonysága – mit vizsgáltak, hasonlítottak össze?

− Az elmúlt évtizedek változásait vettük szemügyre a biológiai sokféleség, a fajok és élőhelyek szempontjából, mindezt egy széles társadalmi, jogi környezetbe helyezve. Negyed évszázad után ideje mérleget vonnunk, hogy tisztán lássuk, mi is történt az elmúlt roppant izgalmas időszakban, hiszen közben átéltünk egy rendszerváltást, majd az Európai Unióhoz való csatlakozást. Mindkét lépés drasztikusan átalakította a társadalmi-gazdasági környezetet, és ez óhatatlanul hatással volt az élővilág sokszínűségére is. Azon túl, hogy nekünk, kutatóknak mennyire érdekes ennek a negyed évszázadnak az áttekintése, úgy gondoljuk, hogy mindannyiunk számára hasznos megismerni, milyen változások történtek hazánkban. Kutatóként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendelkezésünkre állnak az adatok, ami ritkán fordul elő olyan országok, régiók esetében, ahol drasztikus változások történnek, például egy forradalom, egy háború vagy egy rendszerváltás következtében. Egy háborús övezetben viszonylag kevesen foglalkoznak azzal, hogy, mondjuk, a mezei pacsirták állományát felmérjék. Általában tehát nem állnak rendelkezésre a változások dokumentálásához szükséges adatok. Szerencsére a Közép-Európában és Magyarországon lezajlott teljes rendszerváltozás és társadalmi-gazdasági átrendeződés hatásait nyomon lehetett követni, és kimutatni, hogy a biológiai sokféleséget, azaz az élővilágot milyen hatások érték. Mindez kiváló lehetőséget teremtett számunkra, hogy bemutassuk, miként hatott a tulajdonviszony-rendszer teljes átalakulása, vagy ahogy az államiból magántulajdon lett, ami fundamentális változást jelentett például a földhasználatban és ezen keresztül az élővilágban. A meglévő adatoknak köszönhetően nyomon tudtuk követni, ahogy a korábbi szocialista gazdálkodáshoz képest közel nyolcvan százalékkal csökkent a műtrágya-felhasználás a rendszerváltás utáni években, ami közrejátszott például a vizeink tisztulásában. Egyik fontos összetevője a Balaton jelenlegi kiváló vízminőségének az, hogy a tó vízgyűjtőjében töredékére csökkent a földekre kiszórt műtrágya mennyisége.

Természetesen ehhez sok egyéb intézkedés is hozzájárult, a többi között az, hogy körbecsatornázták a tavat és új tisztítóberendezéseket építettek. Viszont kétségtelenül alapvető fontossággal bír, hogy a tó vízgyűjtő területén a szennyezés forrása a negyedére csökkent.

Valójában tehát inkább a gazdasági változásoknak, mintsem a környezettudatos földművelésnek volt köze ahhoz, hogy csökkent a rendszerváltozást követően a mezőgazdaság hatékonysága?

− A szocialista termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban magas volt a műtrágya-felhasználás, ezek feloszlását követően a magángazdálkodók csökkentették az agrokemikáliák használatát, akár mondhatjuk úgy is, hogy elszegényedett a mezőgazdaság, és ezért használtak kevesebbet, ami viszont nagyon jót tett a környezetnek. A rendszerváltozás utáni években biológiai sokféleség szempontjából paradicsomi állapotok voltak Magyarországon, ahogy a többi volt szocialista országban is. Ennek oka abban keresendő, hogy ziláltak lettek a tulajdonviszonyok, folyt a gazdasági átrendeződés, szétestek a téeszek, a művelés intenzitása általánosan csökkent, aminek jó és rossz hatásai is voltak. Ugyan megnőtt a biológiai sokféleség, de elterjedtek inváziós növényfajok is, például azokon a területeken, ahol a gyepekről eltűnt a legelő állomány. Összességében mégis kijelenthetjük, hogy ez a korszak a biodiverzitás növekedéséhez vezetett.

Milyen tényezők hatottak leginkább a magyar természetvédelemre, illetve ennek intézményrendszerére az elmúlt huszonöt évben?

− Nem csak a trendek változását követtük nyomon, sokkal szélesebb társadalmi összefüggésekben vizsgáltuk a jogrend és az intézményrendszer átalakulását is. A rendszerváltozás után néhány éven belül nagyon magas szintre emelkedett a szabályozás, 1996-ban jelent meg a kifejezetten progresszívnek számító természetvédelmi törvény, erős volt a természetvédelem intézményrendszere, valamint a nemzeti park igazgatóságok is. Akkoriban mindez egy erősödő jogi és intézményi bázist teremtett. A következő nagy lépés az uniós csatlakozás volt, ami szintén erősítette a természetvédelem jogrendszerét, hiszen bejöttek az uniós jogszabályok, amelyek olyan országokban készültek, mint például Hollandia, ahol kevés a természetes élőhely, ezért nagyon megbecsülik. A madarak, vadon élő állatok és növényfajok természetes élőhelyeinek védelme érdekében létre kellett hozni hazánkban is a Natura 2000 hálózatot, egy olyan európai összefüggő ökológiai hálózatnak a részeként, amely arra hivatott, hogy biztosítsa a biológiai sokféleség megóvását. A Natura 2000 azóta is erős fegyvertény természeti értékeink megőrzésében, s mivel ebben a végrehajtás hatékonysága is fontos szempont, Brüsszel vigyázó tekintetét folyamatosan rajtunk tartja. Az uniós csatlakozással tehát bejöttek jó jogszabályok, mint a víz keretirányelv, amely a vizek jó ökológiai állapotának megtartását kötelezettségként írja elő a tagállamok számára. Ezzel egy időben fejlesztési pénzek is érkeztek az országba, és a gazdasági, építési, infrastruktúra-fejlesztésekre fordítható források sokkal nagyobb tételek voltak a nem fejlesztésre irányuló támogatásoknál. Így lehetséges az, hogy bár az uniós tagság sok nyereséget hozott a természetvédelemben, összességében mégis úgy tűnik, hogy a veszteség a nagyobb. A madarakról vannak országos adataink, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által koordinált MMM, a Mindennapi Madaraink Monitoringja keretében sok száz önkéntes számolja protokoll szerint a madarakat. Ez 1999-ben indult, így egy több mint tizenöt éves adatsor áll rendelkezésünkre, amiből jól látni, hogyan változik országosan a gyakori madarak állománya, ami egyúttal jelzi a környezet állapotának változását is. Az Európai Unió hivatalos környezeti indikátora a mezőgazdasági területeken fészkelő madarak állományának mutatószáma, a Farmland Bird Index.

Míg hazánkban a kétezres évek elején viszonylag stabilnak volt mondható a madárállomány, addig az unióhoz való csatlakozást követően folyamatosan csökken. Hiába jöttek be az unióval az agrár-környezetgazdálkodási támo­gatások, sokkal több pénz áramlott az országba arra, hogy intenzívebb legyen a mezőgazdálkodás, az intenzifikáció pedig együtt járt a gazdálkodó egységek, birtokok növekedésével. Így alakultak ki a nagy és tőkeigényes, de sokkal több profitot hajtó nagyüzemek. A nagyüzemi művelésű táblákon pedig nincs se gyom, se rovar. Azért szomorú ez, mert a nyugati rossz példából előre láthattuk, hogy csökkenni fog a biológiai sokféleség, mégis hagytuk megtörténni. Pontosan kimutatható, hogyan csökken zuhanásszerűen a madarak állománya a mezőgazdasági területeken, például a mezei pacsirtáé, a sordélyé vagy a gébicseké.

Mégis elkönyvelhetünk néhány sikert is, például a vizes élőhelyekkel kapcsolatban.

− Úgy tűnik, hogy a védett területek sikersztoriként értékelhetők Magyarországon, ahol is a természetes és féltermészetes élőhelyek pusztulása megállt. Ilyen például a hor­tobágyi vagy a kiskunsági puszta, ahol az építkezések, beszántások, akácfa-telepítések száma jelentősen csökkent. Ez jelzi, hogy a tájvédelmi kör­zetekben, nemzeti parkokban hatékonyan működik a természetvédelem.

Összességében mit lehet elmondani, miben lett más a helyzet a korábbi évtizedekhez képest?

− Jó dolog a már említett európai uniós természetvédelmi hálózat, a Natura 2000, és ide kapcsolható a víz keretirányelv, amely szintén erős kötelezettségeket ír elő a jó ökológiai állapot fenntartására. Jó az is, hogy a közösségi agrárpolitikának része az agrár-környezetgazdálkodás. A LIFE program tette lehetővé például a parlagi sas, a túzok és részben a parlagi vipera védelmét is. Ezeknek az eredményeknek örülhetünk és büszkék is lehetünk. Viszont annak ellenére, hogy a ragadozó madarak állománya szinte mindegyik fajnál erősen növekszik, vagyis hatékonyak a védelmi intézkedések, a gyakori madarak száma az ország kétharmadát kitevő mezőgazdasági területeken általában jelentősen csökkent. Láttuk Nyugat-Európában, hogy egy hatékony, intenzív mezőgazdálkodás eltünteti azokat az alacsony intenzitással művelt vagy féltermészetes élőhelyeket, amilyen például a gabonatáblák szegélye, a mezsgye vagy az árokparti sövények, ahol ezek a madarak korábban előfordultak.

Az EU-ban 1992-ben indult a LIFE (L’Instrument Financier pour l’Environment – Pénzügyi Eszközök a Környezetvédelemért) program. A LIFE három fő területen nyújt pénzügyi támogatást: pá­lyázható környezetvédelemre (LIFE-Environment), természetvédelemre (LIFE-Nature) és Európán kívüli tevékenységekre (LIFE-Third Countries). A LIFE-Természet a vadon élő növény- és állatvilág megőrzéséhez, élőhelyek komplex védelméhez és fajvédelmi programok­hoz nyújt támogatást. A Natura 2000 te­rületek természetvédelmi célú kezelésére is elsősorban a LIFE-Természet program nyújt pénzügyi forrásokat. (A térképen zölddel a Natura 2000 területek, sárgával az úgynevezett Emerald hálózat, a különleges természetvédelmi jelentőségű területek hálózata látható.)
Miért látszik elveszni az előző generációk gyakorlata?

− Ennek oka a területalapú agrártámogatás. Régen a gazdálkodó hagyott egy sávot, egy pufferzónát a tábla szélén, a jelenlegi támogatási rendszernél viszont beszántja a határig, mert minél nagyobb területet művel meg, annál több támogatást kap. Ezért tűnnek el ezek a féltermészetes élőhelyek, ráadásul a táblákon is sokkal intenzívebb gazdálkodás folyik. Az a baj, hogy az agrár-környezetgazdálkodás se igazán hatékony. Mondanék erre egy extrém példát: létezik egy támogatási forma, amely a biológiai védekezés növelését tűzte ki célul, ez konkrétan odúk telepítését jelenti annak érdekében, hogy a kártevő rovarokat, hernyókat megegyék a madarak.

Az ötlet tökéletes. Hol itt a baj?

− Mivel a gazda a támogatást odúnként kapja, annyit rendel, amennyit csak tud, de az már nincs előírva, hogyan rakja ki. Ezért előfor­-dul, hogy egy fára akár négyet-ötöt is kitesz, vagy egyszerűen lever egy karót a gyepre, azon van az odú, vagyis teljesíti az előírásokat, még sincs eredménye annak, amit csinál.

Ön szerint milyen szempontokat kellene figyelembe venni ahhoz, hogy segítsük hazánk természeti környezetének hosszú távú megőrzését?

− Az agrár-környezetgazdálkodást említeném részben azért, mert az ország területének kétharmada mezőgazdasági művelés alatt áll. Sok jó külföldi és hazai példa létezik. Ehhez azonban együtt gondolkodásra van szükség a gazdálkodók, a természetvédők vagy a kutatók között, akik tudják, hogyan kell a jó ötleteiket megvalósítani. Ott működik ez jól, ahol a kutatók mintegy témavezetőként nyomon tudják követni a megvalósítást. Angliában például, ha ki­gondolnak egy új agrártámogatási formát, a felelős minisztérium előzőleg kutatást indít; megbíz egy egyetemet vagy intézetet, hogy átfogó kísérleteket végezzen a leghatékonyabb megoldás megtalálása érdekében. Az előbb említett példából kiindulva, néhány ezer odúval kísérleteket lehetne végezni az ország különböző területein, és a kutatók szakvéleménye alapján kellene megállapítani, hogy hektáronként hány odú kihelyezése a leghatékonyabb, persze régióra, tájszerkezetre és növényzetre specifikálva.

Az együtt gondolkodásra jó hazai példa az agrár-környezetgazdálkodásban előírt ugaroltatás, ami abból áll, hogy egy korábbi táblába magkeveréket vetnek, és hagyják pihenni két-három évig, csak kaszálják. Ez idő alatt a művelésből kivont tábla teli lesz fűfélékkel és virágokkal, amiben „rezseg” az élővilág. Kutatócsoportunkkal az így megjelenő biológiai sokféleséget vizsgáltuk korábban a Hevesi Füves Pusztákon a túzok védelmére összeállított agrár-környezetgazdálkodási séma részeként. Összehasonlítottuk a gyepek, valamint az egy-, két- és hároméves ugarok élővilágát. Ki tudtuk mutatni, hogy a hároméves ugaroknál például a sáskák, a bogarak, a méhek előfordulása hasonlít a puszták féltermészetes élővilágának sokszínűségéhez. Amikor felmerült a döntéshozók részéről, hogy szükség van-e az ugaroltatásra, a természetvédelmi szakemberek, akikkel korábban együtt dolgoztunk, bemutatták az erre vonatkozó tudományos eredményeket, amellyel bizonyították, mennyire fontos az ugaroltatás az élővilág sokféleségének megőrzésében, így benne maradhatott a 2014 és 2020 közötti agrártámogatási rendszerben. Tudományos eredmények nélkül a természetvédők véleménye talán kevés lett volna ehhez. Azt gondolom, hogy a természetvédelmet és az ahhoz kapcsolódó kutatásokat össze kellene hangolni a mezőgazdálkodással, valamint a hatósági, kormányzati oldallal, ez sokat segítene az uniós támogatások hatékony felhasználásában. Hiszen nem a fejlődés ellen, hanem a biológiai sokféleség értékként kezelése érdekében emeljük fel a szavunkat.

Az Ön érdeklődési területe az ökoszisztéma-szolgáltatás. Mivel foglalkoznak jelenleg?

− Ebben a visszatekintő, leltárkészítő tanulmányban nem tértünk ki arra a nemzetközi irányra, amin mi is dolgozunk, vagyis, hogy a döntéshozók figyelmét felhívjuk az ökoszisztéma-szolgáltatásra. A költségvetési sorok között nincs olyan, hogy biodiver­zitás, holott hihetetlen értéke van annak például, hogy a vadméhek beporozzák a gyümölcsösöket, és ha eltűnnének, összeomlana a mezőgazdálkodás. Ki lehet mutatni tehát, mekkora kár származhat a biológiai sokféleség csökkenéséből. Nagyon izgalmas terület az ökoszisztéma-szolgáltatás és a természet értékének összekapcsolása a társadalmi, gazdasági értékekkel, de ez már egy másik téma.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka