Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

Hagyományosan idén is a március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan adták át a Jedlik Ányos-díjakat. Az elismerést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal, illetve Országos Találmányi Hivatal – elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban. 2019-ben öten vehették át az elismerést.


Az eseményen a résztvevőket köszöntő Szigeti Ádám, az In­no­­vációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős he­lyettes államtitkára szerint az egyik legfontosabb cél a hazai gazdasági szereplők innovációs képességeinek erősítése, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra. A gazdasági ösztönzőrendszer további javításán túl ebben a szemléletformálásnak és a hatékony információközvetítésnek lehet meghatározó szerepe. Ennek sikeressége a kormányzat, az egyetemi-akadémiai szféra és az ipar hatékony együttműködésén múlhat.

Balról az elismerést átadó Szigeti Ádám innovációért felelős helyettes államtitkár, valamint a Jedlik Ányos-díjjal elismert Huszthy Péter kémikus, Frankné Machytka Daisy szabadalmi ügyvivő, Sasvári Gabriella ügyvéd, Záray Gyula kémikus és Sebő Gyula vállalkozó feltaláló, illetve Németh Gábor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogi elnökhelyettese az ünnepélyes díjátadón a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (Forrás: MTI/Máthé Zoltán)


A Jedlik Ányos-díj 2019. évi kitüntetettjeinek egyike Frankné Machytka Daisy vegyészmérnök, aki fizikai kémiából szerzett doktori fokozatot. Angliában folytatott posztgraduális tanulmányokat, Német­országban, a Bonni Egyetemen posztdoktori ösztöndíjasként dolgozott. Tagja a Magyar Kémikusok Egyesületének, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamarának, valamint a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesületnek. Több mint ezer SZTNH előtti eljárásban szerepelt képviselőként.

Huszthy Péter, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének tagja, a kémiai tudomány kandidátusa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szerves Kémia Tanszék Csoport csoportvezető egyetemi tanára. A vegyész tizenegy magyar, illetve nemzetközi szabadalmi bejelentéséből nyolc szabadalmi oltalomban részesült.

Sasvári Gabriella ügyvéd, senior partner, az SBGK Szabadalmi és Ügyvivői Iroda elnökségi tagja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett. 1980 és 1985 között az Országos Találmányi Hivatal Védjegy Osztályának munkatársa volt. 1985 óta az SBGK iroda tagja. Több nemzetközi egyesület (ECTA, INTA, MARQUES) tagja, ezek szakbizottságaiban aktív szerepet vállal. 1987 óta a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesületben tölt be különböző elnöki és elnökségi pozíciókat.

Sebő Gyula vállalkozó, feltaláló, a Julius-K9 márka alapítója saját fejlesztésű tépőzáras, feliratokkal felszerelhető kutyahámok gyártására alapított vállalkozást. A feltaláló és cége 51 hazai használatiminta-oltalommal, 16 hazai használatiminta-oltalmi bejelentéssel, egy megadott hazai szabadalommal, tíz hazai szabadalmi bejelentéssel, négy európai szabadalmi bejelentéssel, egy nemzeti védjegyoltalommal és két nemzeti védjegybejelentéssel rendelkezik. A külföldi szabadalmak száma tíz fölött van. A cégét rendkívül példamutató iparjogvédelmi tudatosság jellemzi, a hamisítványok ellen határozottan fellépnek az illetékes bíróságon indított perekkel.

Záray Gyula, a kémiai tudomány kandidátusa, a kémiai tudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár 1990 óta dolgozik az ELTE Természettudomány Karán. 2004-ben megalapítója, azóta pedig elnöke a TTK-n működő Környezettudományi Kooperációs Kutató Központnak. 2006 óta a Budapest Innopolisz Fejlesztési Pólus Program Ökopólus programjának vezetője. Szintén 2006 óta alapítója és vezetője a Chinese-Hungarian Joint Laboratory of Environmental Sciences and Health nevű, projektorientált kutatólaboratóriumnak. Ku­­tatási témája a környezetkémia, a környezeti analitika és a plazmaspektroszkópia. Záray Gyula öt hazai szabadalmi bejelentésben szerepel feltalálóként, amelyek közül egy szabadalmi oltalmat kapott.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka