Az anyagmérnökképzés központja Miskolc!

„Jó hírük van a Miskolci Egyetemen végzett anyagmérnököknek, ugyanis tekintélyes vállalatok kifejezetten őket keresik” – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában prof. dr. Palotás Árpád Bence, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja.


Prof. dr. Palotás Árpád Bence

„Az anyagmérnökképzés Miskolcról indult több mint két évtizede, és a mai napig több hallgató jelentkezik és kezdi meg tanulmányait nálunk, mint az ország többi intézményében összesen. Ez is azt mutatja, hogy az anyagmérnökképzés hazai központja Miskolc” – jelentette ki Palotás Árpád Bence dékán. A mindennapi életben is egyre gyakrabban találkozhatunk majd azokkal a különleges anyagokkal (például „alakemlékező” ötvözetekkel, nanorészecskéket tartalmazó kerámiákkal, fémekkel, polimerekkel és ezekből készített kompozitokkal, mágneses folyadékokkal stb.), amelyekről legtöbben először a Miskolci Egyetemen hallanak, miután megkezdik tanulmányaikat a Műszaki Anyagtudományi Kar anyagmérnöki alapszakán (BSc).

„Értékként tartjuk számon, hogy relatíve kicsi kar vagyunk, hiszen így személyesen ismerjük a hallgatókat, már-már családias a légkör” – hangsúlyozta Palotás professzor. A hallgatók akár első évesen is bekapcsolódhatnak kutatómunkákba. Ennek formája többnyire a tudományos diákköri munka, ahol a diákok rendre kiemelkedő eredményeket érnek el. Az eredményességet tekintve nemcsak a Miskolci Egyetemen belül vezetnek, de országos összehasonlításban is a legjobb harmadban tartják számon a Kart. A legkiválóbb hallgatók rendszeresen kapnak Pro Scientia Aranyérmet, a legkiemelkedőbb témavezető tanárok pedig Mestertanár Aranyérem kitüntetést. Az egyik elismert hazai felsőoktatási rangsor szerint az oktatói kiválóságot illetően a műszaki képzési területen elsők. Oktatóik 89,7 százalékának van tudományos fokozata. Vezető oktatóik jelentős külföldi tapasztalatokat szereztek.

Prof. dr. Kékesi Tamás tudományos és nem­zetközi rektorhelyettes Japánban, dr. Vis­kolcz Béla, a Kémiai Intézet igazgatója és dr. Varga László, az Öntészeti Intézet igazgatója Né­metországban, dr. Szabó Tamás dékán­helyettes és Palotás Árpád Bence dékán is az Egyesült Államokban kutatott vagy szer­zett diplomát. A több évig tartó külföldi tanulmányutak során megismerték a különböző oktatási rendszereket, és ezekre alapozva fej­lesztik az oktatást a Karon.

„Az igazi mércét azonban az mutatja, hogy mennyire keresettek a nálunk végzettek – mondta nem kis büszkeséggel a dékán. – Széles a skála, ahol az anyagmérnökök elhelyezkedhetnek. Diplomásaink dolgoznak például kis öntödékben, fémalakító üzemekben, porcelángyárban, fröccsöntő üzemekben, erőművekben és nagyvállalatoknál (mint a Bosch, BorsodChem, Takata, NEMAK stb.) is. Nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne dolgoznának itt végzett mérnökök. Végzettjeink általában több állásajánlat közül választhatnak. Külön kell említenem a duális képzésben részt vevőket, hisz az idén indult először ez a képzési forma. A Miskolci Egyetem országosan is élen jár a duális képzésben, természetesen a Műszaki Anyagtudományi Kar aktív szerepvállalásával. Azok a hallgatók, akik ezt a lehetőséget választják, nemcsak fizetést kapnak a tanulmányaik első napjától az utolsóig, de komoly helyzeti előnyhöz juthatnak azzal, hogy diplomájuk átvételéig a szokásos egyetemi ismeretanyagon túl már többéves üzemi gyakorlatuk is lesz. 2016-tól Karunkon új specializációkon is elindul a duális képzés: a méltán népszerű járműipari öntészet mellett lehetőség nyílik hőkezelő és képlékenyalakító, fémtechnológiai, valamint polimer és vegyipari specializálódásra is az anyagmérnöki alapképzés keretein belül.”

A miskolci diplomát világszerte elismerik, ezért a külföldi boldogulásnak sincs akadálya. Az említett oktatók azonban személyes példájukkal azt is bizonyítják: a világlátott embereknek is érdemes hazajönniük, hiszen itthon is megtalálhatják számításaikat. Érdemes tehát a Miskolci Egyetemre jelentkezni, itt tanulni.

A Miskolcon végzettek versenyképes tudással távoznak, és bárhová kerülnek is, megállják a helyüket, és becsületes munkával biztos megélhetést tudnak nyújtani maguknak és családjuknak – hangsúlyozta a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka