Az ipar energiaellátásának helyzete, lehetőségei

A klímaváltozás, illetve a nemzet­közi helyzet miatt egyre súlyosabbá válik az energia­válság. A hagyományos energia­hordozókból, legfő­képpen a föld­gázból egyre nagyobb hiány mutatkozik, és ezzel együtt az árak is az égig emelkednek. Ez még az ipari termelésben is fenn­­akadásokat okozhat. Bihari Pétert, a Budapesti Műszaki és Gazdaság­tudományi Egyetem Energetikai Gépek és Rendszerek Tan­székének docensét az ipar energia­ellátásának helyzetéről, várható nehézségeiről, illetve a megoldási lehetősé­gekről kérdeztük. Ez utóbbiakat illetően sajnos korlátozottak a lehetőségek, legalábbis rövid távon.


Érzékelhető-e már az ipari termelésben vagy az ipar működésének más aspektusaiban, hogy az energiaellátás problematikussá vált?

– Egyelőre ez nem érzékelhető még, hiszen nagyon sok ipari nagyfogyasztó előre szerződik az egész gázévre vagy a villamosenergia-szolgáltatási évre. Ezeket a szerződéseket még tavaly vagy ez év elején kötötték meg, tehát többé-kevésbé fix árakkal számolhatnak. Így az energiaár-emelések még viszonylag kevéssé gyűrűztek át a nagyfogyasztókhoz. Viszont a közepes és kisvállalkozások nem kötnek ilyen hosszú távú szerződéseket, ezért náluk már érződnek ezek a hatások, és természetesen az áremelkedés átgyűrűzik az általuk előállított termékek és szolgáltatások árába is.

Az áremelkedés továbbhárítása a fogyasztók felé kivédhetetlen, elkerülhetetlen jelenség, vagy a termelők igyekeznek tompítani a megnövekedett energiaköltségek árfel­hajtó hatását?

– A közepes és kisvállalkozásoknál nagyon erős a piaci verseny, hiszen olyan termékeket állítanak elő, illetve olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek meglehetősen árérzékenyek. A fogyasztók számos alternatív lehetőség közül tudnak választani, ha az egyik ipari termék, szolgáltatás nem felel meg nekik – mert például túl drága –, akkor áttérnek egy másikra. Emellett maguknak a kis- és közepes vállalkozásoknak a gazdálkodása is nagyon kifeszített. Vagyis e cégek több ok miatt is költségérzékenyek.

vagy akár saját maguk is képesek lehetnek az energia (a villamos vagy hőenergia) megtermelésére. Ehhez akár technológiaváltást is be tudnak vezetni, így az ő mozgásterük ebből a szempontból nagyobb. Ezt segíti az is, hogy nagyobb részt foglalnak el a piacon, a termék- vagy szolgáltatási volumenük alapvetően nagyobb, így a helyzetük sok ipari szegmensben meghatározó, és nem fenyegeti őket az, hogy könnyen kieshetnek a piacról.

A nagyvállalatok energetikai helyzete

Tehát a legnagyobb ipari termelővállalatok energetikai helyzete stabilabb?

– Igen, azok valamelyest nyugodtabbak lehetnek. A legtöbb esetben rendelkeznek tőke­tartalékkal, amiből akár finanszírozni is tudják a meg­növekedett energia­költségeket, illetve az ebből származó veszteséget, így nem feltétlenül kényszerülnek azon­nali áremelésre. Ezek a lehetőségek attól is függnek, hogy az adott ipari szegmensben az energia­költségek mekkora hányadát adják a teljes költségeknek. Itt nem lehet általános kijelentéseket tenni, mert iparágtól függ ez az arány, és alapvető különbségek lehetnek benne. Vegyük példaként a kenyér előállítását. A kenyér fajlagos energia­igénye igen magas, hiszen az alap­anyagok, a liszt és a víz által közvetített energia­igény is jelentős, de a vég­termék előállítása, a tészta elkészítése és maga a sütés is nagy mennyiségű energiát igényel, amely bizonyos üzemekben alapvetően villamos, máshol inkább gázalapú energiát jelent. Az energia­igény az ipari termelés minden szegmensében magasabb, mint a szolgáltató­szektorban, ahol ugyan jelentkezhetnek nehézségek, de ezek mérsékeltebbek lesznek.

Az energiaigény az ipari termelés minden szegmensében magasabb, mint a szolgáltatószektorban, ahol ugyan je­lent­kez­hetnek nehézségek, de ezek mérsékeltebbek lesznek. A kenyér előállításának fajlagos energiaigénye igen magas, ellentétben egy üzlet energiaigényével, ahol csak árusítják azt.
Sokan úgy vélekednek, hogy a nehézipari üzemek által alkalmazott technológiák alapvetően elavultak, amiből az következik, hogy e gyárak működése nem energiahatékony. Ezzel szemben az ipar modernebb szegmensei agilisabbak, kevésbé kitettek az energiaszektor ingadozásainak. Ez a vélekedés megalapozott? A nehézipari üzemeket valóban jobban fogja sújtani az energiaválság?

– Ez nincs feltétlenül így, hiszen a nehézipari üzemeknek több lehetőségük van az energia diverzifikálására. Válthatnak energiaforrást, és nemcsak földgáz- vagy villamosenergia-alapú energiát használhatnak. A kohászatban például szilárd tüzelőanyagot is alkalmaz­hatnak, amelyek piacán még nem mutatkoznak a válság­­jelenségek. Bár az is igaz, hogy ma már Magyar­országon a nehézipar jelentősége csekély, sokkal inkább a gépipari összeszerelés jelenti az ipari termelés legfontosabb szegmensét. Nagy a járműgyártás energiaigénye, illetve feltörekvőben van az akkumulátor­gyártás, amelynek az ott alkalmazott technológia miatt ugyancsak nagyobb az energia­igénye. Bár jelenleg az akkumulátor­­gyártás volumene még nem akkora, hogy komoly szerepe lenne a teljes magyar ipar energia­fogyasztásában. Magyar­ország már nem nehézipari ország (klasszikus értelemben nem is volt az soha): a rendszerváltás után ezek az ágazatok viszonylag hamar leépültek. Ma már gyakorlatilag nincs jelentős magyar kohászat, alapanyag­ipar, illetve az energia­igényes bányászat is megszűnt.

A bányászatot illetően sokan felvetik, hogy ha valóban kritikussá válik az energiaimport válsága, akkor újra lehetne nyitni a hazai szénbányákat, és ki lehetne termelni a megmaradt lignitet. Ez Ön szerint mennyire reális forgatókönyv?

– Magyarországon még a Mátrában van viszonylag könnyen és gyorsan hozzá­férhető szén. Ott elvileg jelenleg is lehetőség van arra, hogy a kitermelt lignitet energetikai célra haszno­sít­suk. Viszont a mély­művelésű bányáinkat az elmúlt évtizedek­ben sorra bezárták. Ezeknek az újra­nyitása lényegében lehetetlen, hiszen legtöbb­jüket elárasztották, el­tömedé­kelték vagy hagyták vízzel feltöltődni. Azaz nem lehetséges őket a gyakorlatban is megvalósítható módon eredményesen újranyitni. Az a bányászati szakember­gárda sincs már meg, amely ezt meg tudná valósítani. A szakmai struktúrák leépültek, megszűnt a bányászati szak­képzés, egyszerűen nincsenek szak­emberek, akik le tudnának menni a föld alá, és kitermelni az ott lévő szenet. Vagyis valójában csak azzal a szén­készlettel számolhatunk, ami könnyen és gyorsan hozzá­férhető. Ennek az energetikai fel­használásához már most is megvan a gyorsan mobilizálható technológia a Mátrában: a Mátrai Erőmű. Gyakorlatilag ez az egyetlen magyar­országi lehetőség a szénalapú energia­termelésre. Tehát a hazai szén­készlet szűk lehetőség­halmazt alapoz meg, vagyis a szén fel­használásá­val nem tudnánk jelentős földgázigényt kiváltani.

Helyettesíthető energiahordozók

Milyen intézkedéseket tesz szükségessé, ha egy ipari termelőüzem diverzifikálni akarja az energiafelhasználását, és át akar állni egy másik energiaforrásra?

– Ha az üzem önálló földgázalapú villamosenergia-termelést üzemeltet, a földgázt ideiglenesen viszonylag egyszerűen lehet helyettesíteni könnyű tüzelőolajjal. Természetesen az olajpiacról sem lehet manapság olcsón energiahordozót beszerezni, de az olaj alternatívaként még rendelkezésre áll, és a világ számos lelőhelyéről származhat, nincs monopolhelyzetben egyetlen ország sem az európai igények ellátásában. A fűtésben – főképpen a távhőszolgáltatásban – néhány helyen van lehetőség a biomassza-alapú energiatermelésre átállni, legalábbis korlátozott mértékben. A nagyüzemeknél, például a Dunai Vasműben működő kohászati termelésben pedig a technológiából fakadóan a szilárd tüzelőanyag kaphat szerepet a földgázalapú energiatermelés kiváltásában. De hasznosíthatják a kohógázt vagy a kamragázt is bizonyos technológiákban.

A fűtésben, kiváltképp a távhőszolgáltatásban, korlátozott mértékben van lehetőség a biomassza-alapú energiatermelésre való átállásra. A nehézipari üze­- meknek több lehetőségük van az energia diverzifikálására. Pél­dául a kohászati termelésben a technológiából fakadóan szerepet kaphat a szilárd tüzelőanyag, de hasznosíthatják a kohógázt vagy a kamragázt is bizonyos technológiákban.
Ezek a nagyüzemek infrastrukturálisan minden esetben alkalmasak az energiaellátás átállítására? Feltételezhetően hatalmas költséget jelent, ha meg kell változtatni egy teljes ipari üzem energiaellátását egy másik energiaforrásra, hiszen ez sok esetben új vagy átépített berendezéseket is igényelhet.

– Bizonyos energiaforrás-átállások kisebb változtatásokkal, esetleg szabályozástechnikai módosításokkal is megoldhatók. Például idetartozik a földgáz lecserélése tüzelőolajra. De ha az energia­hordozó alapvető jellege változik meg, az valóban komoly beruházást jelent, hiszen az már technológiacserét igényel, vagy alternatív technológiai megoldásokat kell kiépíteni.

Már korábban is gyakran felmerült, hogy a megújuló energiaforrásokra kell a teljes ipari termelést – és általános­ság­ban a teljes nemzetgazdaság működését – átállítani, mert így csökkenthetjük igazán az ország energiaimport-kitettségét. Mennyire reális opció itthon a megújulók drasztikus ágazati bővülése a következő években?

– Az elmúlt években a napenergia felhasználása egyre népszerűbb lett, és ezt az állami szabályozás is támogatta. A napenergia-alapú energiatermelő kapacitások jelentősen bővültek, igaz ez az ipari (100 megawattos) volumenre, de a háztartási volumenre is. Nagy számban létesültek napelemparkok, illetve háztartási energiatermelő egységek is, amelyek villamosenergia-termelése már rendszerszintű problémákat okoz, hiszen ez a megújuló energiaforrás jelentősen függ az időjárástól. Ahhoz nem vagyunk elég nagy ország, hogy a napenergia-alapú termelés napon belül kiegyenlítődjön. Amikor süt a nap, a napelemek jó hatékonysággal termelnek elektromos energiát, de a termelés tárolása és rendszerszintű szabályozása olyan kapacitásokat igényel, amelyek legtöbbször fosszilis bázison állnak rendelkezésre. Vagyis a napenergia felhasználásában nem a villamos energia megtermelése a szűk keresztmetszet, hanem a megtermelt energia elosztása és kiegyensúlyozott felhasználása. A teljes európai villamos hálózatra kiterjedő nagy együttműködés keretében ezt koordináltan meg lehetne oldani, de ez a jövő kérdése.

A napenergia felhasználása itthon is egyre nép­szerűbb lett, és ezt az állami szabályozás is támogatta. A napenergia-alapú energiatermelő kapacitások jelentősen bővültek, igaz ez az ipari és a háztartási volumenre is. Ám a napenergia felhasználásában nem a villamos energia megtermelése a szűk keresztmetszet, hanem a megtermelt energia elosztása és kiegyen­súlyozott felhasználása.
A szélenergia felhasználása is előtérbe kerülhet?

– Nem lehet kizárni, hogy az elkövetkező években újra erőre kaphat a magyarországi szélenergia hasznosítása, ha megváltozik a „szabályozási széljárás”.

A legsúlyosabb vészforgatókönyv

Ha jól értem, ahol egyáltalán van bármiféle lehetőség, ott az eddig alkalmazott energia­hordozókat, főképpen a földgázt, leg­többször fosszilis – és esetenként környezet­szennyezőbb – alternatívákkal lehet rövid távon a gyakorlatban is kivitelezhető módon kiváltani. Ezáltal növekedni fog az ipari termelés környezeti terhelése?

– Ez nem minden országban lesz így, hiszen a fosszilis energiahordozók környezeti terhelése is nagyon eltérő lehet. Franciaországban például arról döntöttek, hogy újból megnövelik az atomenergia részarányát az energiatermelésben. Az atomenergia felhasználása nem jár akkora környezetszennyezéssel. Természetesen a sok francia atomerőmű között vannak elöregedettek is, amelyek újbóli bekapcsolása problémákat vethet fel, és többletberuházást tesz szükségessé. Németországban még van szén, ott a széntüzelésű erőművek újbóli beindítása merült fel alternatívaként. Ez érdekes dilemmákat vet fel a zöldek körében, akik egy része az atomener­giát ellenzi jobban, a másik részük meg a klímaváltozást mérsékelné inkább, és ebben a helyzetben ezek között elvi ellentét bontakozik ki. Kétségtelen, hogy a szénalapú energiatermelés visszahozatala, és az ebből fakadó üvegházhatásúgáz-kibocsátás káros éghajlati következményekkel jár, de a kényszer sok olyan megoldást tesz szükségessé – és a jövőben ez a helyzet csak súlyosbodni fog –, amelyet el kell fogadtatni az emberekkel.

Elképzelhetőnek tartja-e, hogy az energiakrízis olyan kritikus méreteket ölt, hogy az energiahiány miatt le kell állítani bizonyos ipari termeléseket, ha nem megvalósítható a hozzáférhető energiahordozóra való átállításuk?

– Ez már a legsúlyosabb vészforgatókönyvet jelentené, és ez már a társadalmi szintű összeomlás veszélyét is felvetné.

A mai modern társadalmak megfelelő minőségű és mennyiségű energia nélkül működés­képtelenek. Egyes szolgáltatások működését időlegesen fel lehet függeszteni, bár ez is megroppant­hatja a nemzet­gazdaságot, hiszen a szolgáltató­szektor is komoly jövedelem­termelő potenciállal bír. Ám még mindig kevésbé fájdalmas a bizonyos nem lét­fontosságú szolgáltatások – de nem a társadalmi köz­szolgáltatások – leállása, mint az ipari termelés ellehetetlenülése. Nem megengedhető, hogy az energia­ellátás nehézsége alapvető fogyasztási cikkek termelését sodorja veszélybe.

Az ipari termelés ellátásában milyen szerepet játszhatnak az alternatív forrásból származó, illetve alternatív módon szállított földgáz­fajták, így a palagáz vagy a csepp­folyósított földgáz?

– Ezekben még nagy fejlődési potenciált látok, hiszen a földgáz, bár­­honnan is származik, a fosszilis szénalapú energia­hordozók közül még mindig a legkisebb fajlagos üvegházgáz-kibocsátással rendelkezik. Emellett könnyen szállítható, akár csővezetéken, akár csepp­folyósított formában, mobilis, és sokrétűen felhasználható, akár jármű­hajtásra is – bár nem a teljes jármű­állomány alkalmas a gáz­üzeművé történő átalakításra. A földgáz már jelen van a vasúti vontatásban és a tömeg­közlekedésben is. A háztartások energia­felhasználásában, különösen a fűtés terén, egyszerűen nincs valódi alternatívája a meglévő épület­állomány mellett. A földgázról tehát még évtizedes távlatban sem tudunk lemondani, még nagyon hosszú ideig velünk lesz. Ahhoz, hogy a források valóban diverzifikál­tak legyenek, a szállítási útvonalakat is bővíteni kell. Így a csepp­folyósított földgázt feladni és fogadni képes állomások fejlesztése fontos és szükséges lépés.

A földgáz, származzék bárhonnan, a fosszilis szénalapú energiahordozók közül a legkisebb fajlagos üvegházgáz-kibocsátással rendelkezik. Könnyen szállítható, akár csővezetéken, akár cseppfolyósított formában, mobilis és sokrétűen felhasználható, akár járműhajtásra is. A hazai háztartások energiafelhasználásában, különösen a fűtés terén pedig a meglévő épületállomány mellett egyelőre nincs valódi alternatívája.

Kilábalási lehetőségek

A hazai földgázkészletek mekkora szerepet játszhatnak az ipar és a gazdaság energiaellátásában?

– A hagyományos technológiával kitermelhető földgázkészleteinknek szinte a végére értünk, ebből a hazai fogyasztás csak nagyon kis hányadát lehet fedezni. Európában, például Lengyelországban, vannak még olyan földgázmezők, amelyek a hidraulikus repesztéses technológiá­val kitermelhetők lennének. Ennek a palagáznak nagy forradalma zajlik az Egyesült Államokban, és Amerika a palagáznak köszönhetően vált nettó földgázimportőrből nettó exportőrré. Ilyen készletek Magyar­ország alatt is vannak, de ezekhez eddig még nem nyúltak hozzá. Egyrészt azért, mert a korábbi időszak földgázáraihoz képest ez drága technológia, másrészt pedig nagyobbak is a környezeti kockázatai, hiszen a repesztés során sokkal jobban be kell avatkozni a geológiai struktú­rákba. Ezért a sűrűbben lakott régiók alatt ez rejt magában kockázatokat. De ez a készlet itt van, és ha nagyon kell, akkor kellő körültekintéssel akár hozzá lehet nyúlni.

A klímaváltozás a következő évtizedekben egyre meg­határozóbb szerepet fog játszani az ipari termelés és általában a teljes társadalom energia­ellátásában. Még ha praktikusan korlátlanul is áll majd újra rendelkezésre a földgáz, a környezeti hatásai miatt sokak szerint minden­képpen alapvető energia­ellátási változtatásokra lesz szükség. Ez a kényszer hogyan alakíthatja át az ipari termelést a jövőben?

– Az ipari termelés fenn­tarthatósága szem­pontjából az elsődleges cél a hatékonyság javítása. Tehát itt alap­vetően a hatékonyságot célzó technológiai fejlesztésekre van szükség. Bár azt is be kell látnunk, hogy vannak olyan alap­vető technológiák, amelyeken már nem nagyon lehet mit fejleszteni, de kisebb lépéseket lehet tenni, és a meg­valósítás­nak is adottak a lehetőségei. A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz annak, hogy hogyan állítjuk elő azt a végső energia­hordozót, amelyet az ipar közvetlenül is fel tud használni. Ha minél több villamos energiával működtetjük a gazdaságot, és ezt a villamos energiát fenn­tartható forrásokból állítjuk elő, itt komplex fenn­tarthatóságra, vagyis rendszer­szintű környezet- és klíma­védelemre gondolok, akkor csökkent­hetjük a jövőbeli problémákat és kockázatokat. A fenn­tarthatóság csak komplex gondolkodással valósítható meg. Nem zárhatunk ki egyetlen energia­forrást és energia­hordozót sem azonnal és kategorikusan a termelésből, hiszen a totális átálláshoz valóban évtizedekre lenne szükség.

A jövőben az energiaigény lesz az ipari fejlesztések hajtómotorja, és az energiahatékonyság fogja meg­határozni, hogy mely iparágak, mely cégek lesznek sikeresek és melyek nem?

– Valószínűleg ez is a fejlesztések egyik szempontja lesz, de nem gondolom, hogy ez lesz a meghatározó tényező. Fontos szerepet fog játszani a termékek és szolgáltatások iránti kereslet is – ez mindig is így volt, amióta világ a világ –, illetve a jövőben sem lehet figyelmen kívül hagyni az országok gazdasági, földrajzi és társadalmi adottságait, hiszen ezek meghatározók lesznek a lehetőségeiket és mozgásterüket illetően. Számos körülmény befolyásolja azt, hogy az adott ország milyen termelési struktúrát tud kialakítani, illetve milyen mértékben tudja átalakítani a már meglévő struktúrát. Bizonyos iparágakat viszonylag egyszerűen át lehet alakítani energetikai szempontból, másokat viszont sokkal nehezebb új energetikai alapokra helyezni. Azok az országok, amelyekben az utóbbi iparágak jelentősebbek, általánosságban nagyobb nehézségek elé néznek.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022
Címkék

Innotéka