Az M85-ös projekt kommunikációja az építő szemével
Ahogy a megvalósítandó mű a tervektől kiindulva egészen az átadásig lépésről lépésre készül, a kommunikáció többnyire észrevétlenül ugyan, de része minden egyes lépésnek. Hiszen kommunikál a beruházó, a kivitelező, a mérnök, a tervező, a hatóság, folyamatosan egyeztetnek egymással az építési szakágak, mindeközben meg kell oldani a szomszéd földtulajdonos bejutását a területére, panaszkodnak a lakók a por miatt, természetesen fontos a jó kapcsolat a helyi önkormányzattal és persze a sajtó mindig nagyon kíváncsi, mi zajlik éppen a projekten. A kommunikáció jól szervezetten és nyilván szervezetlenül is behálózza a teljes építési folyamatot. Talán sikerült rávilágítani a kommunikáció mint eszköz komplexitására, amit éppen ezért most nem szeretnék részletesen elemezni és feltárni, mert egy műszaki ember itt hagyná abba az olvasást, inkább ismertetek néhány jelentősebb részletet és szemelvényt az M85-ös autóút Sopron környéki építésének kommunikációjából.
Röviden a projektről: az M85-ös gyorsforgalmi autóút Csorna és Sopron országhatár közötti szakaszának kivitelezése öt részben valósul meg a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában. A Nagylózs–Sopron-kelet csomópont közötti III. szakaszt, majd a Fertőrákos csomópontig tartó IV. szakaszt és a Sopron országhatárig húzódó utolsó V. szakaszt a Dömper Kft. által vezetett két konzorcium (DS és SDD) építi, a további tagok, a Subterra-Raab Kft., illetve a Pannon-Doprastav Kft. együttműködésével. A DS Konzorcium az építési munkát 2018-ban kezdte a Nagylózs–Sopron-kelet csomópont közötti részen, és ezt a szakaszt 2020 decemberében sikeresen be is fejezte és átadta az üzemeltető Magyar Közútnak.
A Fertőrákos csomópontig terjedő IV. szakaszon az M85-ös főpálya már teljes egészében elkészült 2021 közepére, de az átadás egyelőre részlegesen, a Balfi úti csomópontig valósulhatott meg, mert időközben a szerződés alá bevont soproni Mély út kiépítésén még dolgozik a DS Konzorcium. A Mély út tehermentesíti majd a Szent Mihály temetőnél a Pozsonyi út elején található ún. „körzős körforgalmat”. Ezt a szerződést 2022. március közepéig kell teljesíteni.
Közben rohamosan halad az országhatárig húzódó V. szakasz kivitelezése is, amely magába foglalja a 780 méter hosszú Bécsi-dombi alagútpár építését és a soproniak által nagyon várt északnyugati elkerülő út megvalósítását is. Ennek a szakasznak a befejezési határideje 2024. június 30.
A Bécsi-dombi alagút miatt kiemelt figyelem övezi az építkezést, hiszen ez lesz Magyarország 3. leghosszabb alagútja, és vele kapcsolatban unikális tény, hogy ez az első olyan alagút, amelyet kizárólag magyar szakemberek építenek. A Dömper Kft. számára ez egy olyan fontos szempont és cél volt, hogy külön saját szakágat és csoportot hozott létre az alagút építésére. A cég az alagútépítő mérnökeit a világ különböző pontjairól hívta haza, a bányász szakemberei pedig az ország számos részéről érkeztek.
Visszatérve a kommunikációra, a Dömper Kft. folyamatosan törekedett és törekszik arra, hogy – a szerződésben előírt kötelező feladatok ellátása mellett – mindent megtegyen a jó kapcsolatok fenntartásáért mind szervezeten belül, mind pedig kifelé a megrendelő, a különböző szakmai szervezetek, az önkormányzatok, a lakók és a sajtó felé. Mindhárom építési szakasz tekintetében előírt feladat volt a munkálatok kezdetén tájékoztató lakossági fórumok megtartása és lakossági információs iroda üzemeltetése a projekt teljes ideje alatt. A tájékoztató fórumokat minden esetben a megrendelővel közösen, a helyi önkormányzatok bevonásával valósítottuk meg, így ez egy hatékony lépés volt a kezdeti kapcsolatfelvételre és a későbbi együttműködés megalapozására. Az információs irodát pedig a projektirodától külön, a lakók számára könnyen elérhető pontra helyeztük, valamint külön elektronikus levelezési és telefonos kapcsolatot is biztosítottunk a lakóknak. Ezeken a kommunikációs csatornákon keresztül gyorsan és közvetlenül érhetik el a kivitelező szervezetet. Természetesen ezeket a kapcsolati lehetőségeket helyben a lehető legszélesebb körben igyekeztünk meghirdetni, amelyhez a háztartásokba eljuttatott szórólapokat és a helyi médiát használtuk. Tapasztalataink szerint a lakók és a térségben közlekedők elsősorban az elektronikus levelezést és a telefonos elérhetőséget preferálják.
A sajtóérdeklődés kezelése, illetve a média felé történő kommunikáció külön eljárásrendet követel a kivitelező részéről, mivel ilyen irányba csak a megrendelő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. jogosult nyilatkozni. Amennyiben az események mégis megkövetelik a közvetlen kommunikációt, leginkább a gyors tájékoztatás igénye miatt, akkor a sajtóközlemény kiküldése előtt minden esetben a NIF sajtóosztályának előzetes jóváhagyására van szükség. Érdemes itt példaként kiemelni egy pár napos, rövid szakaszon elvégzett aszfaltozási feladatot, amely Sopron egyik közlekedési ütőerén, a 84-es számú főúton zajlott a Mély út csomópontjában. A munka nem volt jelentős mértékű, mégis szigorú ütemezést és igen szoros együttműködést igényelt a várossal és a rendőrséggel egyaránt. A várható forgalomkorlátozás hírét pedig nagyon gyorsan és a lehető leghatékonyabban kellett eljuttatni a közlekedőkhöz. Szerencsére ebben a legolvasottabb helyi hírportálok és a helyi rádió is partnerek voltak. Mindezen intézkedések nélkül egy ezen a ponton esetlegesen kialakuló torlódás egész Sopron közlekedésére bénítóan hatott volna.
A Dömper Kft. a kommunikációs tevékenységek összefogására külön szakembert alkalmaz koordinátorként, aki a kommunikációs feladatok mellett rendszeresen fotó- és videódokumentációt is készít a kivitelezésről. A rendszeres vizuális dokumentáció különösen hasznosnak bizonyul nemcsak a szervezeten belüli kommunikáció esetében, a különböző beszámolok elkészítésében, hanem gyakran a sajtót is kiszolgáljuk, és időnként a helyi önkormányzat kommunikációját is segítjük fotókkal.
Amint már szó esett róla, az M85-ös kivitelezésében és a Dömper Kft. életében egyaránt rendkívül fontos a Bécsi-dombi alagút megépítése. Ezért ezt a projekt és a szervezet kommunikációjában is igyekszünk hangsúlyozni. Jó példa volt erre a 2020 októberében megtartott nagyszabású alagútáldási ünnep, amely során – a bányászati hagyományoknak megfelelően – egyházi áldásban részesültek az építendő alagútjáratok, valamint a bányászok, a gépek és a bányászok védőszentje, Szent Borbála szobra is. A szobor az alagútban lesz az építés ideje alatt és azt követően is. Ezen az eseményen indult meg jelképesen az alagútépítési folyamat. A rendezvényen igyekeztünk egy jól szervezett, egységes képet mutatni és közvetíteni a szervezetünkről, amely nemcsak kifelé tükröz magabiztosságot, de cégen belül is erősíti az összetartást és a csapatszellemet.
Ugyanakkor a Dömper Kft. a különösen nagy érdeklődésre és lakossági kíváncsiságra reagálva a Bécsi-dombi alagútnál létrehozott egy látogatóközpontot is. Havonta kétszer két turnusban fogadjuk az előre regisztrált látogatókat, akiknek egy kiállítás, egy rövid előadás és egy munkaterület melletti séta keretében mutatjuk be az építkezést.
Számtalan példát és elemet lehetne még összeszedni is felsorolni egy építési nagy projektet átszövő kommunikációs hálóból. Az M85-ösön is voltak jó és rossz példák, tanulságok, mindenesetre igyekszünk a kommunikációt úgy alkalmazni és hasznosítani, hogy az elősegítse a projekt és a szervezetünk kedvező megítélését.•