Mi a jelentősége a magyar vállalatok számára az Európai Unió által előírt fenntarthatósági jelentéseknek (Corporate Sustainability Reporting Directive; CSRD)?

– A fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség nem számít újdonságnak az Európai Unióban működő vállalatok számára, nem most született ez az előírás. Ilyenfajta jelentéstétel, vagyis a nem pénzügyi információk közzététele már elég régóta elvárás a cégektől. Az Európai Uniónak van egy erre vonatkozó irányelve, a Non-Financial Reporting Directive (NFRD, nem pénzügyi jelentéstételre vonatkozó irányelv). Ebben már korábban meghatá­rozták, hogy az ötszáz fő feletti, úgynevezett közérdeklődésre számot tartó vállalatoknak különböző információkat kellett közzéten­niük a működésükről, részben a fenntarthatóságra vonatkozóan is.

Mi a céljuk ezeknek a jelentéstételi kötelezettségeknek?

– Az Európai Unió részben a saját fenntarthatósági céljai teljesülése érdekében szorgalmazza e jelentéseket. A pénzügyi információkat kiegészítő fenntarthatósági információk segítik azt, hogy a cégek működését más aspektusból is meg lehessen ítélni.

A jelentések alapján fel lehet mérni, hogy a vállalatok fenntarthatósági szempontból mennyire segítik az EU által saját maga elé kitűzött célok teljesítését.

Ha néhány évet visszalépünk az időben, akkor azt találjuk, hogy ezek a politikai irányelvek az ENSZ fenntarthatósági céljainak megfogalmazásával jelentek meg: ekkor ismerték fel a tagállamok, illetve azok jogalkotása, hogy a fenntarthatósági problémákat, és ezen belül a klímaváltozás problémáját jogi eszközökkel is kezelni kell. Ezt a felismerést követte először a párizsi klímaegyezmény, majd az irányelv gyakorlatba való átültetésének az Európai Unió zöld megállapodása (EU Green Deal) adta a végső lökést. E megálla­podás konkrét, mérhető számokban megfogalmazott célokat jelölt ki a tagállamok számára. Ennek érdekében kell az Európai Unióban működő cégeknek fenntarthatósági jelentést közzétenniük.

Három pillér

Mit jelent ebben az értelemben a fenntarthatóság? Ez a kifejezés az utóbbi évtizedekben nagyon divatos hívószó lett, sokan és sokféle értelemben hivatkoznak rá, és ezzel párhuzamosan az eredeti kifejezés mintha kissé kiüresedett volna.

– Az EU-ban működő vállalatok fenntartható­sági megítélésére három szempont a mértékadó, amelyekre az ESG rövidítéssel szokás utalni (environmental, social, governance – környezet, társadalom, vállalat­irányítás). Ha vissza­tekintünk a fenntartható­ság definíciójára, akkor a következő­képpen képzelhetjük el ezt az egész rendszert. A fenntartható­ság jelentésével kapcsolatban számos kutatást folytattak, és több modell is létezik erről, de az egyik legújabb nézet szerint mi, emberek a természeti környezetben élünk, és ebbe a természeti környezetbe ágyazódik az egész társadalmunk, míg a gazdasági rendszerünk a társadalmon belül működik.

Ha e rendszer bármelyik pillére (például a természeti környezet vagy a társadalmi rendszer) megsérül, akkor az egyensúly negatív irányba tolódik el, aminek végső következménye akár a teljes struktúra összeomlása is lehet.

A fenntarthatóság tehát e három pillér egymásra épülésén alapszik.

Az Európai Unióban a fenntarthatóság három pillér egymásra épülésén alapszik, amelyekre az ESG rövidítéssel szokás utalni: environmental, social, governance, vagyis környezet, társadalom, vállalatirányítás. Ha e rendszer bármelyik pillére megsérül, a teljes struktúra összeomolhat.

Hogyan vesz részt a fenntarthatóság biztosításában ez a három pillér?

– Az első pillér alapvetően a fenntartható­ság környezet­védelmi aspektusait fedi le. Idetartozik az energia­felhasználás, a vízfel­használás, illetve a karbon­kibocsátás és a hulladék­gazdálkodás is. A társadalmi pillér már némileg össze­tettebb fogalomkört takar, és a szakmai közbeszédben gyakran össze­mosódik a vállalat­irányítási pillérrel. De a társadalmi pillérbe tartoznak a gender­kérdések, az egyenlő bánásmód, a nők és férfiak közötti esély­egyenlőség, a bérezés, különböző emberi jogi kérdések. A vállalat­irányítási aspektusba tartozik az irányítás átlátható­sága, vagyis azok a szempontok, amelyek alapján a cég vezetői meghozzák a döntéseiket, illetve az üzleti stratégia kidolgozásá­nak alapjai. Idesorolják az irányítás etikusságát, a kialakított partnerségi struktúrákat, illetve a korrupció­kezelési mechanizmuso­kat. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen alapvető elvárás, hogy a korrupció elleni küzdelemre kidolgozott stratégiák álljanak rendelkezésre ezeknél a cégeknél.

Pontosan mely cégek érintettek e jelentéstételi kötelezettséget illetően?

– Bár messziről indultunk az EU-ban működő cégek fenntarthatósági felelősségének magyarázatával, de a gyakorlatban a legtöbb vállalat a tavaly elfogadott vállalati fenntarthatósági jelentési irányelv, a CSRD kapcsán kerül a gyakorlatban kapcsolatba e célok teljesülésével. Ez a korábban már említett NFRD utóda, amelyben kiterjesztették az irányelv hatálya alá eső cégek körét. Gyakorlati bevezetése lépcsőzetes lesz, vagyis 2025-ben kell először jelentést tenniük a 2024-es évről azoknak a cégeknek, amelyek már az NFRD hatálya alá is tartoztak (vagyis az ötszáz főnél nagyobb, közérdeklődésre számot tartó vállalatoknak). Egy évvel később, tehát 2026-ban kell jelentést kiadniuk először (a 2025-ös évről) azoknak a cégeknek, amelyekre az alábbi három kritérium közül legalább kettő igaz: a létszámuk 250 főnél nagyobb, és/vagy az éves árbevételük meghaladja a 40 millió eurót, és/vagy a 20 millió eurót meghaladja a mérlegfőösszegük. A következő lépcsőfok 2027-ben következik: ekkortól már gyakorlatilag minden, tőzsdén jegyzett cégnek jelentést kell készítenie, amelynek legalább tíz alkalmazottja van, legalább 700 ezer euró a nettó árbevétele, és legalább 350 ezer euró a mérlegfőösszege (a fenti kritériumok közül itt is kettőnek kell teljesülnie). Az irányelv bevezetésének utolsó lépcsőfoka már az EU-n kívüli vállalatokra is érvényesíti a szabályozást. Ennek értelmében 2029-ben kell először fenntarthatósági jelentést írniuk azoknak a vállalatoknak, amelyek leányvállalatot vagy üzemet működtetnek az EU-n belül.

A CSRD – Corporate Sustainability Reporting Directive, azaz fenntarthatósági jelentések – szerinti közzétételi követelményekre való felkészülés egyre sürgetőbbé válik.

112 teljesítménymutató

Milyen szerep hárul e klímaváltozási-fenntarthatósági célok teljesülésében az EU-ban működő vállalatokra? Azaz: mit kell tartalmaznia a fenntarthatósági jelentésnek?

– Az az igazság, hogy

nem könnyű nagyon röviden összefoglalni, hogy milyen elvárásokat támasztanak a fenntarthatósági jelentések tartalmával kapcsolatban.

Az Európai Unió egyértelmű szándéka, hogy a cégek össze­hasonlít­hatók legyenek, és ennek az a feltétele, hogy standardizált szempont­rendszert alkalmazzanak a jelentéseik megalkotásakor. Erre a célra dolgozták ki az európai fenn­tarthatósági jelentéstételi standardot (European Sustainability Reporting Standards; ESRS), és a vállalatoknak ez alapján kell majd elkészíteniük a jelentéseiket. Sok vállalat, amely készített már ilyen – eddig önkéntes – jelentéseket, ismerhet ehhez hasonló standardokat. Nagyon sok vállalat használja például a globális jelentéstételi kezdeményezés (Global Reporting Initiative; GRI) standardját, illetve léteznek más, jellemzően Amerika-fókuszú standardok is. Az ESRS tehát az Európai Unió saját standardja, amely a fenn­tarthatóság három pillére (környezet, társadalom és vállalatirányítás) alapján kéri arra a cégeket, hogy mutassák be saját magukat. Sőt, nemcsak magukat kell bemutatniuk, de át kell tekinteniük a beszállítói láncukat is. Ezen belül részletezniük kell, hogy a jelentés tárgyévében hogyan teljesítettek az ESG-aspektusok tekintetében. Vagyis, hogy mit tettek a környezet­védelemért, mennyi energiát használtak fel vagy üvegház­hatású gázt bocsátottak ki, és ezt hogyan igyekeznek mérsékelni, vagy például hogyan csökkentik a víz­fogyasztásukat? a „társadalmi láb” esetén be kell mutatniuk, hogy miként biztosítják az alkalmazottak biztonságát és jóllétét, az egyenlő bérezés alapelvét, vagy például milyen a náluk dolgozók nemi megoszlása, és így tovább. Az össze­hasonlítható­ság biztosítása érdekében az ESRS meghatároz olyan elemeket, amelyek minden vállalatra kötelezőek lesznek, illetve tartalmaz olyan össze­tevőket is, amelyek konkrétan egy-egy szektorra vonatkoznak. Ezeket a szem­pontokat csak az adott iparági szereplők­nek kell alkalmazniuk, mivel egyéb ágazatokban nem lenne jelentősé­gük vagy értelmük.

A gyakorlatban hogyan néz majd ki a jelentéskészítés folyamata a cégek szempontjából?

– Amikor a vállalat elkezdi a jelentéstételt, az első lépésként lényegességi felmérést kell készítenie. Ez azt jelenti, hogy azokat a témákat kell előtérbe helyeznie, amelyek a cég, illetve a stakeholderek (érdekeltséggel rendelkező felek) számára jelentőséggel bírnak. Vagyis nem minden cégnek kell érintenie minden témát, hanem lesznek a számára, illetve a hozzá hasonló vállalatok számára jelentőséggel bíró témák, és azokra kell főként koncentrálnia. Például az autóipari cégeknél az energetikai és az energiafelhasználási szempontok nyilván sokkal hangsúlyosabban jelennek majd meg, mint nálunk, a KPMG-nél. Nálunk, illetve például a szolgáltatóiparban inkább a társadalmi és vállalatirányítási szempontok lesznek fontosabbak. Ettől függetlenül az új ESRS-tervezetek közzétételi követelményeiben összesen 112 teljesítménymutató (Key Performance Indicator; KPI) szerepel, amelyek közül jelentős számút – például klímaváltozás esetén mindegyiket – kötelezően közzé kell tenniük az érintett vállalatoknak.

Az ESRS (European Sustainability Reporting Standards), tehát az európai fenntarthatósági jelentéstételi standard alapján készülő jelentés első lépése a lényegességi felmérés megszerkesztése. A közzétételi követelményben összesen 112 teljesítménymutató szerepel, de nem minden cégnek kell érintenie minden témát, hanem a számára jelentőséggel bíró témákra kell főként koncentrálnia. Ám jelentős számú az is, amit kötelezően közzé kell tennie.

A várakozások szerint a fenntarthatósági jelentés elkészítése különösen az úgynevezett kettős lényegesség elvének bevezetése miatt okoz majd nehézséget sok vállalatnak. Pontosan mit jelent ez a kettős lényegesség?

– A kettős lényegesség valóban újdonság a fenn­tartható­sági jelentéstétel terén. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnak nemcsak ESG-szem­pontból kell tudnia megítélni, hogy az adott téma jelentőséggel bír-e a számára, hanem mindehhez pénzügyi lényegessé­get is kell tudnia számítani. Vagyis a cégeknek kombinálniuk kell a pénzügyi beszámolók és a fenn­tarthatósági jelentések során feltárt lényegességi tényezőket, mutató­számokat. Tehát a kettős lényeges­ség értelmében a vállalkozások­nak minden egyes lényegességi szem­pontot külön-külön kell mérlegelniük, és közzé kell tenniük azokat az információkat, amelyek mindkét szem­pontból lényegesek, valamint azokat az információkat, amelyek csak az egyik szem­pontból minősülnek lényegesnek.

Tanulási folyamat

Önök többször is arra hívták és hívják fel a cégek figyelmét, hogy a fenntarthatósági jelentések elkészítése jóval nehezebb lesz a gyakorlatban, mint amilyennek elsőre tűnik, és emiatt már most el kell kezdeniük a felkészülést. Mi teszi ezt a jelentést különösen problematikussá?

– A téma össze­tettsége miatt a három fő dimenzió (a környezet, a társadalom és a vállalat­irányítási aspektus) lefedésé­hez egyszerre több szakember munkájára is szükség lesz. Míg a pénzügyi beszámolók elkészítésé­hez általában elegendő a könyvelő és a pénzügyi csapat szaktudása, addig a fenn­tartható­sági jelentés össze­állításához számos különböző szaktudású munkatárs hozzá­­járulására lesz szükség. E kompetenciák egyelőre meg­lehetősen hiányosan jelennek meg a vállalatok­nál. Ráadásul maga a téma is új, így a munkaerő­piacon sincs olyan sok szakember, akik ezzel a témával rutin­szerűen foglalkoznának, és a fenn­tarthatósá­got minden szempontot felölelően, holisztikus szemlélet­tel tudnák megközelíteni. Emellett nehézséget fog okozni az adatok hiányossága is. A beadott, később pedig közzétett jelentést harmadik fél közre­működésé­vel kell majd auditáltatni. Az auditorok­nak azt kell majd megvizsgálniuk, hogy a fenn­tarthatósági jelentésben szereplő állítások (adatok és értékelésük) meg­felelnek-e a valóság­nak. Egy ilyen audit során feltett kérdések kifejezetten mélyre hatolhatnak, és olyan kontroll­rendszer meglétét feltételezik, amellyel nem minden vállalat rendelkezik, hiszen korábban nem kellett efféle jelentéseket készíteniük.

Mindehhez pedig olyan részletességű adatokra lesz szükség, amelyekkel sok cég egyszerűen nem rendelkezik.

Mi függ a fenntarthatósági jelentésektől? Miért fontos a cégek számára az általuk beadott jelentések megítélése? Át kell menniük valamiféle küszöbértéken? És ha megbuknak, annak mi lehet a következménye?

– Az európai uniós jogalkotói szándék nyilván sosem a cégek büntetésére irányul. Ennek meg­felelően az irányelv első körben nem is fogalmaz meg semmilyen büntetést, például pénzügyi bírságot. Véleményem szerint az EU úgy közelíti meg ezt, hogy ez egy tanulási folyamat, és azt a célt szolgálja, hogy a fenn­tartható­sági szempontok egyre hangsúlyosab­ban jelenjenek meg a vállalatok működésében. Ugyanakkor, ha egy cég nem rendelkezik a fenn­tarthatósági jelentéshez szükséges adatokkal, vagy a beadott jelentése gyenge minőségű lesz, esetleg akár be sem adja, akkor ez fel fog vetni bizonyos meg­felelőségi kérdéseket – ahogy minden olyan jog­szabályi elvárásra igaz ez, amelynek nem felel meg az adott vállalat. Emellett a cég partnerségi viszonyai is megkérdőjelez­hetővé válnak, ha nem képes megfelelni a jelentés­tételi kötelezett­ségeinek. Ilyen esetekben a partner­cégek, azok stakeholderei, fogyasztói és befektetői – és a cég saját stakeholderei is – elbizonytalanod­hatnak, és meg­kérdő­jelezhetik a vállalat képességeit. E cégek végső soron verseny­hátrányba kerül­hetnek azokkal a vállalatok­kal szemben, amelyek igazán komolyan veszik ezt a kötelezett­séget. Ezzel tehát a reputációjuk sérülését, elvesztését is kockáztatják.

A vállalatoknak nehézséget fog okozni az adatok hiányossága. Emellett a fenntarthatósági jelentések összetettsége miatt az elkészítéséhez egyszerre több szakember munkájára is szükség lesz. A megfelelő kompetenciákkal bírók hiányoznak a vállalatoknál, és a munkaerőpiacon sincs sok szakember, aki e témával rutinszerűen foglalkozna.

A fenntarthatósági jelentések összetettségéből sejt­hető, hogy ez a kötelezettség különösen nagy adminisztratív terheket ró majd a vállalatokra, sokaknak külső szak­értőket is alkalmazniuk kell majd. Mekkora költségtöbblet jelentkezhet ebből fakadóan, megterhelő lesz-e ez pénzügyileg egy kis- vagy közepes vállalkozásnak?

– E kötelezettség mindenféleképpen beruházásigényes lesz, de a szükséges beruházás mértéke erősen függ majd a vállalat méretétől, hiszen ez meghatározhatja, hogy milyen funkciók állnak már eleve rendelkezésre. A meglévő rendszerekben számos információ már most is elérhető lehet, de ezek feltárásához ismerni kell az adatgazdákat. Ha pedig nincsenek dedikált adatgazdák, akkor e struktúrákat ki kell alakítani. Vagyis az elején tervezésre és beruházásra lesz szükség, utána pedig megfelelően kell működtetni a kialakított rendszert.

A cégek jelenleg mennyire felkészültek arra, hogy ezt a kötelezettséget teljesíteni tudják? Mennyire rendelkeznek az ehhez szükséges kapacitásokkal?

– Magyarországon – tudomásom szerint – még nem készültek erre vonatkozó felmérések. Az eddigi fenntarthatósági jelentéstételek alapján az már megállapítható, hogy a nagy nyugat-európai cégek lényegesen felkészültebbek arra, hogy sikerrel teljesítsék az új kötelezettségeket is. A magyar tulajdonú vállalatok azonban még meglehetősen messze vannak attól, hogy gond nélkül elkészítsék ezeket a jelentéseket, így nagy szükségük lesz a rendelkezésükre álló 24 hónapos fel­készülési időre.•