2013. március 6.

Szerző:
B. Szabó Edina

Crowd Funding – közösségi finanszírozás

Számos olyan weboldal született a magyar felhasz­­ná­lók örömére is, amely a „crowdfunding” elvét vallva, a közösségre építve segíti elő kreatív projek­tek alap­finanszírozásának megteremtését.


A közösségi finanszírozás eredetileg – mondhatni természetesen – amerikai találmány, 2008-ban indult el a kickstarter.com oldal, amely a közösség mint vásárlóerő, felvevői piac közvetlen véleményére épít. Ami a közösségnek tetszik, azt izgalmas ajándékok fejében „látatlanban” megvásárolja (megvalósítását támogatja bizonyos szinteknek megfelelően), így meghatározott időn belül vagy sikerül összegyűjteni a megvalósításhoz szükséges alaptőkét, vagy nem, de az előbbi esetben minden bizonnyal piaci igényt realizálhat a projekt elindítója. A siker nagyban függ a saját hálózat aktivitásától, az ismerősök ismerőseitől, illetve természetesen az ötlet életrevalóságától, valamint a célcsoport megfelelő behatárolásától is, ugyanúgy, mint a nem digitális piactéren.

A jelenleg legnépszerűbbnek tűnő ötlet, amely ezeknek az oldalaknak köszönhetően látszik megvalósulni: a smartwatch („okos” óra) kategóriában több nagyvállalat is készül mozdulni, vagy legalábbis fenntartja ennek a látszatát a vásárlói felé. Ezalatt Pebble névvel szépen elindult világot hódítani egy funkcióiban személyre szabható karóra, olyannyira, hogy a 2013-as CES (nemzetközi szórakoztatóelektronikai kiállítás) már a tesztelésnek is helyt adott. A kickstarter.com-on indított projekt rövid időn belül összehozta a szükséges pénzalapot, sőt a kitűzött célt messze túl is szárnyalta (több mint tízmillió dollárral zártak). Az adakozók a pénzösszegnek megfelelő órákat ezekben a hónapokban kapják meg, a leszállítást követően pedig piacra kerül az e-papír (például e-könyvhöz fejlesztett elektronikus kijelző felület) felü­leten, Bluetoothon mobiltelefonnal kommunikáló óra.

Itthon a CreativeSe­lector.hu a kreatív ötletek egyik legnagyobb gyűjtője, ahol szintén a projekt leírásával, doku­mentálásával, a cél meghatározásával lehet megjelenni. Itt is helyet kap civil kezdeményezés éppúgy, mint technikai újdonság vagy kulturális ötlet, ezek megvalósítására igen nehéz vagy hosszadalmas volna más módon megteremteni a pénzügyi alapot.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka