Meglehetősen sok szénhidrátban, zsírban gazdag ételt eszünk, ám a bevitt energiát elegendő mozgás hiányában nem égetjük el. Annyi felesleges energia kerül be a szervezetünkbe, hogy azt a szervezet már nem tudja lebontani, és a cukor felhalmozódik. A sokak életét megkeserítő következmény: cukorbetegség. A cukorbontást segítő hormon, a szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréjének szabályozásában részt vevő inzulin az inzulinreceptorokon keresztül kötődik a test egyes sejtjeihez (máj-, izom- és zsírsejtek), és kis pórusokat nyit a sejtmembránon, amin keresztül a sejtek fel tudják venni az energiaforrásként szolgáló glükózt. A szervezet sejtjei többségükben csak inzulin jelenlétében képesek felvenni a vérből a glükózt. Az egyes típusú cukorbetegeknél megszűnik az inzulintermelés, a kettes típusúaknál termelődik ugyan ilyen hormon, de nem kellő mennyiségben.

Az egyes típusú cukorbetegségben szenvedők között a gyerekek száma évi 1-2 százalékkal nő, de igazán riasztó az, hogy a kettes típusú betegség, tehát az, amelyiket általában a helytelen életmód, az elhízás vált ki, egyre inkább megjelenik a 10-12 évesek és a kamaszok körében. (Egy 2010-es felmérés magyar adatai szerint itthon minden nyolcadik iskolás számít túlsúlyosnak, és minden negyvenedik elhízottnak a vizsgált korosztályban. A fiúk körében minden korcsoportban több a túlsúlyos: összességében közel 15 százalékuk, míg a lányoknak csak 10,4 százaléka.) Pedig a gyermekkori kettes típusú diabétesz egészen a közelmúltig világszerte ismeretlen volt.

A cukorbetegségben szenvedők számának rohamos emelkedésére igazán csak a múlt század utolsó évtizedében figyelt fel a nagyközönség. Az 1990-es évek első felében világszerte 110 millió cukorbeteget tartottak nyilván, az évtized végén született előrejelzések 2010-re már 239 millió érintettel számoltak. A Nemzetközi Diabetes Szövetség (International Diabetes Federation, IDF) 2009-es kiadású atlasza 2030-ra a 20–79 éves korosztályban 438 millió cukorbeteget valószínűsített, míg a két évvel későbbi, azaz a 2011-es kiadás ugyanarra az évre 552 millió érintett lehetőségét jelezte. Tavaly novemberben jelentek meg a legújabb és még megdöbbentőbb előrejelzések. Eszerint drámaian nőtt a cukorbetegséggel élők száma a világon: 2013-ban a becslések szerint 382 millióan voltak, azaz a világ felnőtt (20–79 éves) lakosságának 8,4 százalékát érinti a kór. (Az esetek becsült száma 2012-ben 371 millió volt – vagyis egyetlen év alatt 11 millióval nőtt a cukorbetegek száma.) A szervezet 2035-re 55 százalékos növekedést jósol, a betegséggel élők száma tehát 592 millióra emelkedhet. A betegek túlnyomó többségének kettes típusú diabétesze van, ami az elhízással és a mozgáshiányos életmóddal függ össze. A kór egyre terjed, ahogy a fejlődő országokban is eluralkodik a nyugati, városias életforma.

A világ legnépesebb országában, Kínában él a legtöbb diabéteszes: a tavalyi 98,4 millióról 2035-re 142,7 millióra emelkedhet a számuk. A betegség legnagyobb arányban azonban a Csendes-óceán nyugati térségében élőket sújtja. A Tokelau-szigeteken, Mikronéziában és a Marshall-szigeteken ugyanis a felnőttek több mint egyharmada cukorbeteg. Magyarországon az atlasz szerint 2013-ban 573 ezer cukorbeteg élt, ez a felnőtt lakosság 7,61 százaléka. Egy másik megdöbbentő adat: hazánkban évente 7514-en halnak meg a diabétesszel kapcsolatos okok miatt. A világon évente összesen 5,1 millióan vesztik életüket ebben a betegségben, vagyis minden hatodik másodpercben cukorbetegség miatt hal meg valaki. A betegek többsége 40–59 év közötti. A fejlett országok 35–64 éves korú lakosainak körében minden tíz halálesetből egy a cukorbetegséggel hozható összefüggésbe. „Úgy tűnik, a számok évről évre rosszabbak, a cukorbetegek száma az egész világon növekszik” – idézték a hírügynökségek tavaly novemberben David Whitingot, az IDF közegészségügyi szakértőjét. A szövetség számításai szerint a betegség kezelésére a világon évente 548 milliárd dollárt (121 ezer milliárd forintot) költenek, ez az összeg 2035-re valószínűleg 627 milliárd dollárra (139 ezer milliárd forintra) emelkedik. További aggodalomra ad okot, hogy az IDF becslései szerint 175 millió ember él kezeletlen cukorbetegséggel, többségük alacsony, illetve közepes jövedelmű országban, ahol lényegesen kisebb az esélyük a megfelelő orvosi ellátásra.

Néhány adat az Egyesült Államokból: 2002-ben a 12,1 millió ismert cukorbeteg kezelésének közvetlen és közvetett költségét 132 milliárd dollárra becsülték, 2010-re elérte a 156 milliárd dollárt, 2020-ra (17,4 millió érintettel számolva) 192 milliárd dollárnyi kiadást valószínűsítenek. Hazai adatok is ismertek. 2008-ban a vércukorcsökkentő szerekkel – tablettás vagy inzulinkészítményekkel − kezelt több mint 520 ezer cukorbetegre fordított egészségügyi költségek meghaladták a teljes hazai össztermék 0,65 százalékát, azaz 172 milliárd forintot. E számítások kizárólag a már ismert esetekre vonatkoztak, a cukorbetegség előállapotaiban lévők költségei nem szerepelnek benne!

Az Egyesült Államokban publikált adatok szerint a 2000 után született férfiak 32,8, a nők 38,5 százaléka esetében várható cukor­betegség kialakulása, emellett a betegség megjelenése egyidejűleg mind korábbi életkorra tolódik. A mozgásszegény életmód, a szükségesnél nagyobb energiafelvétel következtében a felnőttek, a serdülőkorúak és a gyermekek körében egyaránt nő a − nem ritkán jelentős − súlytöbblettel élők száma. Mindez a cukorbetegség leggyakoribb formája, a kettes típusú diabétesz közvetlen előszobáját jelenti. Szintén az Egyesült Államokból származó adat: a 40 éves korban felismert betegség esetén a diabétesszel kapcsolatba hozható becsült élettartam-csökkenés a férfiaknál 11,6, a nők esetében 14,3 év. Már a diabéteszt megelőző anyagcserezavarok (az ún. prediabetes) egyik formája (csökkent glükóztolerancia: impaired glucose tolerance – IGT) is fokozott halálozással járhat, egyes felmérések szerint akár 40 százalékkal is meghaladhatja a glükóz anyagcserezavarral nem rendelkezőkét.

„A Központi Statisztikai Hivatal 1983-ig gyűjtötte a hazai előfordulási adatokat, az adatszolgáltatás azonban − nagy valószínűség­gel − mindvégig hiányos volt. A második millennium végén, regionális felmérések figyelembevételével, 5,5 százalékos betegségarányt valószínűsítettek. Egy 2006-os, kis esetszámú − 2000 fős −, de reprezentatív, a szindróma gyakoriságának felmérésére irányuló vizsgálat a 20–69 éves felnőttek körében 7,6 százalékos előfordulási arányt talált. A 2011-ben megjelent IDF-atlasz 2030-ra a felnőtt lakosság körében 8,4 százalékos előfordulást valószínűsít, közel 600 ezer érintettel, ez a szám azonban a lakosság fogyásának ismeretében is erősen alábecsültnek tűnik… Aggasztó, hogy emelkedik a 14 éves kor alatti esetek száma is. A Magyar Gyermekdiabétesz Epidemiológiai Munkacsoport felmérése szerint az új esetek előfordulása 20 év alatt megkétszereződött, az 1989 és 1993 közötti időszak 9,02/100 000 gyermek/év gyakoriságáról a 2004 és 2009 közötti időszakra 18,30-ra emelkedett. Megfigyelések igazolják, hogy minden ismert cukorbetegre legalább még egy már létező, de még nem kórismézett esetet kell számítani. Továbbá a cukorbetegség előállapotaiban − IGT, emelkedett éhgyomri vércukorszint − lévők száma még egyszer annyi, mint az ismert és a megbecsült még felismeretlen eseteké együttvéve. Ez a gyakoriság több mint kétmillió érintettet, az ország lakosságának ötödét meghaladó részesedést jelenthet!” – olvasható Winkler Gábor professzornak, a Magyar Diabetes Társaság elnökhelyettesének, a Szent János Kórház osztályvezető főorvosának az IME – Az egészségügyi vezetők szaklapjában a közelmúltban megjelent tanulmányában.

A GKI-EKI Egészségügy-kutató Intézet 2002–2003-ban végzett felmérése szerint minden negyedik alsóvégtag-amputáció, minden ötödik szívinfarktus, minden hatodik végstádiumú veseelégtelenség, minden hetedik angina pectoris és stroke, valamint minden nyolcadik átmeneti agyi keringészavar miatt kórházba utalt új beteg kettes típusú cukorbetegségben szenved. A felsorolásból jól látható, hogy a szövődmények döntő többsége a keringési rendszer megbetegedéseivel kapcsolatos. Ez egyezik azzal az irodalomból ismert adattal, miszerint diabéteszes betegeknél a koszorúér-eredetű halálozás kétszer-ötször, a stroke háromszor, a perifériás verőérszűkület négyszer gyakoribb, mint a nem-cukorbetegek körében. A magas szövődményrátában komoly szerepe van a keringési kockázati tényezők (emelkedett vércukor- és vérzsírértékek, túlsúly, magas vérnyomás) elégtelen, a célértékektől elmaradó kezelésének vagy a célértékek késedelmes elérésének.

A cukorbetegség leggyakrabban előforduló formája, a kettes típusú cukorbetegség felismerése gyakran késik. A betegségben érintettek felderítésére az egyik leghatásosabb eszköz a kérdőíves megkérdezés, mert így könnyen meghatározható, hogy kik a veszélyeztetettek. Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem I. Számú Belgyógyászati Klinikájának professzora szerint az ő számukra indokolt a terheléses cukorvizsgálat, az olyan kampányoknak – elsősorban költséghatékonysági okok miatt – azonban nincs értelmük, amelyek mindenkit ilyen vizsgálatra köteleznek. Diabetológiai szűrés elvben végezhető a lakosság teljes körében is, költséghatékonysági szempontokat szem előtt tartva azonban még a „leggazdagabb” országokban is szervezett keretek között, elsősorban a veszélyeztetett csoportokat szűrik.

A leghatékonyabbnak ítélt módszer a kétlépcsős, kockázat alapú szűrés, amelynek első lépéseként nemzetközi vizsgálatokban alkalmazott kérdőív segítségével mérik fel az érintett személy átlagos diabétesz-kockázatát. Ezt általában a cukorbetegség tíz éven belül valószínű kialakulásának az átlagnépességhez viszonyított statisztikai gyakoriságával jellemzik. A szűrés második lépéseként laboratóriumban mérik meg azok vércukorszintjét, akiknél az átlagosnál nagyobb a diabétesz kialakulásának a valószínűsége, hogy felmérjék tényleges anyagcsere-állapotukat. A laboratóriumi vizsgálat követheti az Egészségügyi Világszervezet (WHO) algoritmusát, de elfogadott helyette a terheléses cukorvizsgálat is. A Magyar Diabetes Társaság 2009 és 2011 között folytatott, hazai vonatkozásban első, validált módszerrel történő kockázat alapú szűréséhez a Finn Diabetes Társaság által kidolgozott eredeti (nyolc kérdést tartalmazó) kérdőív magyar nyelvű változatát alkalmazta. Az első lépés vércukormérés éhgyomorra, a második lépés – szükség szerint – terheléses cukorvizsgálat volt. A cukorbetegek vagy a cukorbetegség valamelyik előállapotában lévők a vártnál jóval nagyobb számára való tekintettel a társaság javasolta e szűrés bevezetését az alapellátás minőségügyi rendszerébe, lehetőség szerint háromévenkénti intervallumban.

Kempler Péter professzor szerint a cukorbetegséget nemcsak hazánkban, de a világ más pontjain is késve ismerik fel. Általában 3-8 év is eltelik, mire kiderül valakinek az érintettsége. Sokszor úgy, hogy az illető a jogosítványa érvényességét meghosszabbító vizsgálatra megy, esetleg az üzemorvos észlel valamilyen rendellenességet. A budapesti klinikán mindennapos eset, hogy egyéb betegséggel bekerülő páciensről derül ki, hogy cukorbeteg (is), legutóbb egy szubakut (azaz kevésbé heveny lefolyású) infarktusos beteg esetében igazolták a diabéteszt. (A tapasztalatok szerint az infarktusos betegek kétharmada szénhidrátanyagcsere-zavarral is küzd.) A Semmelweis Egyetem professzora szerint a klasszikus felezési szabály a diabéteszre is igaz: az érintett betegségben szenvedők felét ismerik, az ismert esetek felét kezelik, a kezeltek fele kap megfelelő kezelést – azaz a betegek nyolcada tudhatja magát biztonságban. Egy másik nemzetközi felmérés ennél is kedvezőtlenebb adattal szolgált: a betegeknek mindössze hat százaléka kap olyan hatékony kezelést, ami az életminőségét sem rontja.

A cukorbetegséget napjainkban sem veszik komolyan az emberek. A szívinfarktust súlyos problémának tartják, de arra csupán legyintenek, ha a háziorvosuk a magas vércukorszint miatt cukorbetegnek nyilvánítja őket, s ellátja őket a megfelelő életviteli tanácsokkal. Gyakran vonakodnak a betegek együttműködni az orvossal, és – noha a betegség súlyosbodásával erre általában mindinkább hajlandók – egyes esetekben, sajnos, csak azután, hogy az érintettnek művesekezelésre lesz szüksége, infarktuson esik át vagy megvakul. A hazai egészségügyi intézményekben naponta hét beteg lábát vágják le súlyos cukorbetegség következményeként – tájékoztatta magazinunkat Kempler Péter professzor. Az érintettek nem érzik a fájdalmakat, nem érzik, hogy kisebesedett, fekélyes a lábuk. Hetek alatt juthatnak el olyan stádiumba, aminek csak egyetlen kimenetele van: a lábamputálás, amit gyakran a másik láb elvesztése követ. Ha a háziorvosok nagyobb gondot fordítanának a cukorbetegséghez csatlakozó idegbántalom, a neuropáthia szűrésére – és persze a betegek időben mennének el a háziorvoshoz –, ilyen esetek nemigen fordulnának elő.

A legtöbb, szájon át szedhető vércukorcsökkentő gyógyszer csak egy ideig képes a szervezet egyensúlyban tartására, hiszen egy idő után a hasnyálmirigy inzulintermelő képessége kimerül, a gyógyszerek már nem hatékonyak. Ilyenkor sokszor van szükség inzulinkészítmények adására. A választásnál fontos, hogy az adott beteg diabéteszének hátterében az inzulinrezisztencia vagy az inzulinelválasztási zavar dominál-e. A kettes típusú diabéteszes betegekben, akikben inzulinrezisztencia minden esetben jelen van, a metformin az első választandó készítmény. A metformintartalmú gyógyszerek csökkentik a máj glükózkibocsátását, és fokozzák az inzulinra érzékeny szövetekben a glükóz felhasználását, azaz csökkentik az inzulin­rezisztenciát. Az előbbieken túl ez a gyógyszer csökkenti az étvágyat is, ezáltal elősegítheti a fogyást. A legtöbb problémát jelentő mellékhatása, hogy a betegek körülbelül harmadánál hasmenés, haspuffadás jelentkezik. Emiatt sokan nem szedik a gyógyszert, ennek következtében viszont hamarabb lesz szükség inzulinra.

Kempler Péter professzor szerint nincs enyhe diabétesz, ahogy kiderül, azonnal meg kell gátolni a vércukorszint-emelkedést. Ha tartósan és kezeletlenül beteg valaki, az súlyos következményekkel járhat. Ugyanakkor, ha már a kezdeti stádiumban megfelelően kezelik a betegséget, érvényesül a metabolikus memória nevű folyamat, amelynek lényege, hogy a korai jó beállítást a szervezet nem felejti el, a micro- és macrovascularis szövődmények elleni védelem évtizedeken át fennmarad. Ez lényegében befektetés a jövőbe.

A GLP-1 (glukagonszerű peptid 1) és a GIP (glükózfüggő inzuli­notrop polipeptid) az emésztőrendszerben termelődő hormonok, amelyek szabályozzák az evést és számos anyagcsere-folyamatot. Ha a szervezet glükózt emészt, ezek a hormonok elsősorban fokozott inzulinfelszabadulást és a vércukorszint csökkenését váltják ki, de hatnak az étvágyra és a zsírégetésre is. Ám egy enzim nagyon gyorsan lebontja ezeket, ami káros következményekkel járhat. Megoldás, ha valamiképpen gátolják a lebontó enzim működését. Erre fejlesztettek ki olyan hatóanyagokat, az úgynevezett gliptineket, amelyek tabletta formájában szedhetők, és nem okoznak hipoglikémiát, azaz túlzottan alacsony vércukorszintet. A GLP-1 analóg injekció segítségével az izomba juttatott szer hatékonyabb, mint az előbb említett tablettás megoldás, ugyanakkor többe is kerül. További előnye, hogy hatékonyan csökkenti a testsúlyt. Kempler professzor egyik betege például ennek köszönhetően adott le 48 kilót. Nem mellesleg, az inzulint leszámítva, e készítménycsalád vércukorcsökkentő hatása a legjelentősebb anélkül, hogy hipoglikémiát okozna. Ám a legkorszerűbb hatóanyagok is csak akkor fejtik ki hatásukat, ha a betegek partnerek, ha komolyan veszik az orvosok utasításait. Ellenkező esetben a legújabb hatóanyagok sem segítenek.•