A területünkön kiépített vízelvezető rendszer ilyen mértékű terhelést – ami a rendkívül hektikus csapadék eloszlásából, illetve a sokéves átlagot másfél-kétszeresen meghaladó mennyiségéből és az ebből következő nagymértékben megemelkedett talajvízszintből következett – még átlagos karbantartottság esetén is valószínűleg nem tudta volna a birtokosság által elvárt szinten kezelni a kialakult helyzetet. Az is tény, hogy a károkat csökkenthette volna a magasabb csatorna-karbantartottsági szint. Ez vonatkozik állami főműveken át a társulati (közcélú) csatornákon keresztül az önkormányzati, magán- és egyéb tulajdonú és kezelésű, üzemeltetésű csatornákig – mondta el Bende Lajos igazgató. A helyzetet súlyosbította, hogy az indokolt táblaszintű felszíni elvezető elemek is csak korlátozott mértékben voltak kialakítva a művelésbe vont területeken (őszi vetések stb.).

Társulatunk több mint 200 ezer hektáros működési területe gyakorlatilag teljes egészében ártéren található, mely a Nagy-Sárrét és a Kis-Sárrét túlnyomó részét is magában foglalja. A védekezés csúcspontján működési területünk fekvése miatt 47 szivattyútelepet és szivattyúállást üzemeltettünk egyidejűleg. Én e területek problémáit ismerem elsősorban, a legfontosabb feladatnak azt tartom, hogy az állami főművek üzemkészségét a vízjogi üzemeltetési engedélyes állapot közelében kell tartani. Ehhez átfogó rehabilitáció szükséges, hiszen itt is több tízéves adósságot kell rendezni, ennek a feladatnak az elvégzése után biztosítani kell a folyamatos fenntartás lehetőségét is. Tehát első lépésként több forrást kell biztosítani a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságoknak, aminek nyilván az ország teherbíró képessége határt szab, természetesen ez nem jelenthet kevesebb forrást a vízgazdálkodási társulatoknak – mondta el az Innotékának Bende Lajos.
Ha az előzőekben említett munkálatok nem valósulnak meg a főműveken, a társulati és önkormányzati stb. csatornák rekonstruk­ciója, karbantartása után sem lesz megfelelő működési hatékonysága a rendszernek, nem fogja elérni a tagjaink által elvárt biztonságot – tette hozzá a szakember.

Havi csapadékösszegek átlagai (18 mérőállomás adatai alapján) a KBVGT (Békés) működési területén

Havi talajvízszintek átlagai Dévaványán (a 2770. számú kút adatai alapján)
a KBVGT (Békés) működési területén

A történelmi előzményekhez tartozik, hogy a Gazdasági Főtanács 1948. január 21-én mondta ki a társulatok államosításának szükségességét, ami 1948. június 2-án meg is történt, és ezzel a vízgazdálkodási feladatok ellátását kizárólagosan állami kötelezettséggé tették.
A következmény: 50-100, sőt 150 éve működő társulatokat szüntettek meg, de tíz év alatt kiderült, hogy tarthatatlan az elképzelt rendszer, és megkezdődött a társulatok újjáalakulása, azonban már nem az eredeti feladatkörrel. Aggodalmaskodtam, hogy a viziges szakmai felügyelet létrehozása kapcsán valósággá válhat, miszerint „a magyar lónak nincs háta, csak két oldala”, de szerencsére a területi vízgazdálkodásunk átalakítása esetében ez nem bizonyult igaznak. Az említett lónak van háta, és sikerült is felkapaszkodni rá – fogalmazott egyszerre képletesen és lényegre tapintóan a társulati igazgató.

Összefoglalva, a területünkön eddig is meglévő és funkcionáló társulat és a KÖVIZIG-együttműködést sikerült jól intézményesíteni. A szakmai felügyelet gyakorlása elősegíti a még szorosabb együttműködést, és ez a lényeg, így a vízgazdálkodásunk hatékonyságnövelésének egyik eleme egyértelműen a helyére került – vont gyors szakmai mérleget az igazgató.

A szakember fontosnak tartotta megjegyezni, hogy feltétlenül tovább kell finomítani a társulatok és az állam között évenként megkötésre kerülő támogatási szerződéseket, el kell végezni a „finomhangolást”. Egyebek között azért is, hogy a társulatoknak maradjon nagyobb mozgásterük a rendelkezésre álló források felhasználásában.
Meg kell őrizni a társulatunkat (társulat a tagok összessége) mint szervezetet, mert bármilyen káros víz elvezetése és a vízpótlás csak az érintettek összefogásával lehetséges. Társulatunk tagsága, elvárásaik megfogalmazásával, az egyik generálója a vízgazdálkodási feladatoknak – melynek hagyományos kerete a területen jól működő vízi társulat – mondta Bende Lajos.

Véleménye szerint jól érzékelhető, hogy már megindult a mezőgazdaság fontosságának megítélésében a szemléletváltás, és a globalizáció lufijai e tekintetben is egyre gyorsuló ütemben pukkadoznak szét. Ebben a környezetben a jól működő társulati rendszer csökkentheti a magyar mezőgazdaság versenyhátrányát a káros vizek elvezetésével, illetve versenyelőnyt jelenthet a vízpótlás biztosításával. Igaz, mindkét esetben ez csak egy-egy, de fontos eleme a sikernek – tette hozzá a szakember.

Ma már nyílt titok, hogy sem az Európai Unióban, de különösen az olyan alacsony foglalkoztatási szintű országokban, mint Magyarország, nem tartható fenn a meglévő szociális rendszer. Ténykérdés, hogy a jóléti társadalom helyett a munka társadalmát kell újjá(fel-)építeni nálunk is. Nyilván a finanszírozható jóléti elemek megtartásával – fogalmazott az igazgató.
A vízgazdálkodással kapcsolatos közfeladatok ellátásában a közmunkának hazánkban évszázados hagyományai vannak. Ez a tevékenység kellő források biztosítása mellett mindig jelentős számban és tartósan tudott foglalkoztatni olyan munkaerőt, amely más ágazatokból ilyen vagy olyan okból kiszorult.

A Körös-Berettyói Vízgazdálkodási Társulatnál 1979 januárjában a mai működési területén, a jelenlegivel hozzávetőlegesen megegyező eszközpark mellett kb. 430 főt foglalkoztatott. Mostani állandó létszámuk 37 fő, határozott idejű szerződéses munkavállaló (kvázi állandó) 42 fő, valamint 138 fő közfoglalkoztatott. Ennek alapján is jól érzékelhető, hogy a társulat foglalkoztatási lehetőségeiben komoly tartalékok rejlenek. Ha további állami forráshoz jutnak a következő esztendőkben, akár célként tűzhetik ki, hogy megközelítsék az 1979-es foglalkoztatási létszámot. Ehhez azonban szükséges, hogy a közmunkával kapcsolatos szerződéseket az idei év tapasztalatait figyelembe véve gyakorlatiasan módosítsák, illetve lehetővé kellene tenni a többéves időtartamra történő szerződéskötést – tudtuk meg. Nyilvánvaló, hogy a közfoglalkoztatás messze túlmutat azon a gazdasági hasznon, hogy növekszik a belvízi kárelhárítás biztonsága, hiszen e halmozottan hátrányos helyzetű csoportok tagjainak, családtagjainak és gyermekeiknek(!) is viselkedésmintát ad – osztotta meg személyes véleményét Bende Lajos.

Ma a társulatunk kezelésében több mint 1800 kilométer közcélúnak minősíthető csatorna van, tehát csak az általunk kezelt csatornák sűrűsége eléri a kb. 9 fm/ha nagyságot, ami az egyéb csatornákkal – önkormányzati, magán, állami – kiegészítve, biztos vagyok benne, hogy minimum a két-háromszorosa a társulat csatornasűrűségének. Tehát feladat van bőven. Véleményem szerint egy ilyen sűrűségű csatornahálózat fenntartása már nem várható el teljes mértékben az államtól. Meg kell találnunk a köz- és magánérdek határát, ebből következően szükség lesz a rendszer megfelelő működőképessége megtartásához magánforrások bevonására is – jelentette ki a társulat vezetője.

Ennek a már-már a hollandiai polderekre emlékeztető csatornahálózatnak a tulajdonosi, kezelői és üzemeltető viszonyai az elmúlt 63 évben alig leírható káoszba süllyedtek, amit egyébként sajnos az utóbbi 18-20 esztendő tovább fokozott. Ezt mindenképpen „ki kell bogozni”, mert ez a fentieken túl a felelősségi viszonyok egyértelműsítéséhez is szükséges. Ez azonban sok munka, sok idő, sok konfliktus és sok-sok pénz, és a feladat elvégzése eredményeképpen nem adhatjuk alább az 1948-ig meglévő rendnél. Ám ennek megvalósítását elképzelhetetlennek tartom a társulatok jelentős szerepvállalása nélkül – mondta végezetül Bende Lajos, a Körös-Berettyói Vízgazdálkodási Társulat igazgatója.•