Egyre több projektnél terveznek Budapesttel

A Knorr-Bremse 25 éves évfordulóját ünneplő budapesti vasúti telephelye idén ősszel nyitotta meg új, kibővített szerviz­központját. A 2,5 milliárd forint értékű fejlesztéssel egy olyan szolgáltató központ jött létre, amely döntően Európából fogad felújítandó fék­rendszereket és biztosít a vevői számára pót­alkatrészeket. A szerviz­központ jelentőségéről az átadás után Kovács Józseffel, a Szerviz Központ Budapest igazgatójával és Kiss Zoltán osztály­vezetővel beszélgettünk.


SL20 kompresszor felkészítése próbapadi mérésre
4500 négyzetméteren nyílt meg a kibővített Szerviz Központ Budapest a Helsinki úton, a vállalat korábbi telephelyén. Közel 150 munka­vállaló dolgozik itt, és több mint száz európai vasúti­jármű-üzemeltetőt, jármű­javítót és forgóváz-felújító központot szolgál ki. Egyenes volt az ide vezető út?

Kiss Zoltán: 1997-ben garanciális szervizzel indultunk, külföldről érkező hibás, reklamált, elsősorban forgóváz­szerelvé­nye­ket javítottunk. 2003-ban már mi végeztük a fék­mechanika és a vezérlő­szelepek, első­sorban kormány­szelepek felújítását is. Ekkor még lényegesen kisebb volumen­ben végeztünk felújítási munkákat, még ha a gyártási kompetenciáink bővüléséhez hasonlóan az is fejlődött. 2018-ban született döntés München­ben a szerviz­központok fel­újításá­ról és bővítéséről, Európán belül Buda­­pesten a levegős, Krakkóban pedig a hidraulikus fékek számára, ahol a fék­komponensek tervezett felújítását és eseti ja­vítását tudjuk elvégezni. 2018 végén indult el a tervezés, majd kétéves kivitelezési szakasz után 2021-re zártuk le a beruházást.
Üzleti partnereink döntő többsége Európában van, ahol a járművek átlag­életkora növekszik, az új készülékek piaca zsugorodik, cserébe az üzemben lévők fenntartása – mint üzleti potenciál – nő. A Szerviz Központ Budapest feladatai ma a pót­alkatrész­gyártás és logisztika, gyári felújító­készletek biztosítása az üzemel­tetők által elvégzett fel­újításokhoz, valamint szerviz­szolgáltatás.

Kovács József:
Minden országban megmaradtak a helyi szerviz­kapacitások is, ami elsődleges kapcsolat a helyi vevőink számára. A kisebb feladatokat megoldják helyben, a nagy óraszámú, jobban tervezhető felújítási munkákat azonban továbbküldik nekünk. A kedvező ár mellé itt Buda­pesten rövid átfutási idő és maximális rugalmasság társul. Utóbbi a legnagyobb érték a hálózaton belül, és az átfutási idő is kulcs­fontosságú tényező, hiszen az álló szerelvény veszteséget termel az üzemeltetőnek.

KE0-EPZ kormányszelep próbapadi mérése
Vagyis egyre nagyobb szerepet kap a felújítás, a berendezések élet­tartamának meghosszabbítása?

Kovács József: Napjaink egyik legnagyobb kihívása a klíma­változás. A közel 200 éves múltra vissza­tekintő vasút fejlesztése és népszerűsítése elengedhetetlen a 2050-re kitűzött európai uniós klíma­célok el­éréséhez. A Knorr-Bremse vállalat­csoport nem csak a termék­fejlesztésben tartja fókuszban a fenn­tarthatóságot. Vasúti szerviz­szolgáltatásainkkal további támogatást nyújtunk ezen a téren, amikor minden eddiginél nagyobb mértékben szélesítjük a termékeink élet­tartamának növelését célzó tevékenységeink körét.

Egy szerviz tevékenysége kevésbé tervezhető, mint a gyártási folyamatok. Meg­figyelhetők trendek ezen a területen?

Kiss Zoltán: Idén nagyot ugrottunk az állapot­felmérések számát illetően, ami arra utal, hogy az üzemeltetők intenzívebben foglalkoznak a karbantartás kérdésével. Szeretnék tudni, hogy a különböző alrendszerek karbantartási ciklus­idejét hogyan tudják ideálisan a jármű karban­tartási ciklus­rendjébe illeszteni. Állapot­felmérést rendelnek meg bizonyos egységek vonatkozásában, amit elvégzünk, és készítünk róla egy nagyjából száz­oldalas állapot­felmérési jegyző­könyvet. Ez alapján ajánlást adunk az üzemidő meg­hosszabbítására vagy a karbantartás elvégzésére, ami alapján az üzemeltető meg tudja tervezni, hogy a be­rendezést mikor, milyen ellenőrzésnek veti alá.

Kovács József:
Ezeknek a vizsgálatoknak van még egy aspektusuk, és ez különösen értékes a számunkra. Az állapot­felmérés során megszerzett információt és tudást a fejlesztő­mérnökeink­nek is átadjuk, akik így közvetlen vissza­jelzést kapnak arról, hogy egy 5-10-15 éve legyártott fék milyen műszaki állapotban van, illetve ezeket az információkat a következő ter­mékek konstrukció­jába is be tudják építeni. A folyamatba bevonjuk a garanciális kérdésekkel foglalkozó munka­társainkat is, akik szintén profitálnak ezekből az adatokból. Ennek a tudás­bázisnak óriási a jelentősége. Büszkén mondhatom, hogy kevés olyan verseny­társunk van, ahol házon belül jelen van az alkatrész­termékek fejlesztése, első mintázása, széria­gyártása és szervizelése, valamint ennek a tudásnak a vissza­áramoltatása.

Felújított UP10 fékhengerek végszerelés előtt
Milyen speciális kompetenciákkal rendelkezik a Knorr-Bremse budapesti szer­vizközpontja?

Kiss Zoltán: Mechanikus, pneumatikus és villamos szerelést folytatunk itt a telephelyen. Előnyünk, hogy tisztában vagyunk vele, hogy az általunk felújított berendezés hogyan jelenik meg egy nagy rendszerben, milyen funkciója van, milyen lehetséges meg­hibásodásai lehetnek, és összessé­gében látjuk a teljes élet­ciklust. Univerzálisak és önállóak vagyunk, mert bontunk és felújítunk mindent, valamint alkatrész-minősítéssel és össze­szereléssel is foglalkozunk. Lényeges különbség az új termékek gyártásához képest, hogy nincsenek szériák, itt mindenből egy-két darabot javítunk, újítunk fel.

Felújított RZSS kompakt fékegység próbapadi mérése

Kovács József: Erősségünk a szervizelés mellett a pót­alkatrész-ellátás is. Van egy nagyon rugalmas, húszfős csapatunk, amely a fűrész­gépektől a hagyományos forgácsoló­gépeken át a leg­modernebb öttengelyes megmunkáló­központo­kon ke­resztül a hegesztő­sarokig és szikra­forgácsolóig mindenféle eszközzel képes gyártói dokumentáció alapján alkatrésze­ket elő­állítani, ráadásul igen gyorsan. Nekik köszönhetően az ügyfélnek nem kell megvárnia a klasszikus beszerzési folyamatokat. Ez a tevékenysé­günk nemrég új elemmel egészült ki: 3D additív technológia alkalmazásával, alumínium­ötvözetből szinte bármilyen alkatrészt elő tudunk állítani, így a vevőnek adott esetben hat hónap helyett csak hat hetet kell várnia egy termék elkészültére. Mindent megteszünk, hogy tovább bővítsük szolgáltatásaink körét és rövidítsük a reakció­időnket. A vissza­jelzések pozitívak, a partner­cégeink között egyre többen és egyre több projektnél terveznek Budapesttel.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka