Egyszerűsödő engedélyeztetés

Megjelent a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása, amely megoldást nyújt az engedély nélkül kialakított mezőgazdasági öntözést szolgáló kutak helyzetének rendezésére, valamint egyszerűsíti az ilyen kutak nyilvántartásba vételét és vízjogi engedélyezését.


Az Agrárminisztérium által 2019-ben kidolgozott öntözésfejlesztésről szóló törvény, és az ehhez kapcsolódó, 2020-ban megjelent végrehajtási rendelet megteremtette a felszíni vízből történő öntözés elősegítésének jogszabályi alapjait. Vannak azonban olyan területek, ahol a felszíni vízkészlet nem, vagy nagyon nagy költség árán érhető el, ezért csak felszín alatti vízből lehet öntözni.

Becslések szerint Magyarországon tíz­-ezer és százezer közé tehető az engedély nélkül üzemelő ön­tözőkutak száma, amelyek kockázatot jelenthetnek a felszín alatti vízkészletekre is. Nagy István agrárminiszter szerint a termelők jelentős része a szabályozásból adódó kötelezettségek, valamint a magas költségek miatt nem folytatja le az engedélyezési eljárást. Könnyítést jelent a számukra, hogy a 2021. ja­nuár 1-jén hatályba lépett jogszabály alapján a korábban engedély nélkül létesített, és az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutak Nemzeti Földügyi Központhoz történő bejelentése 2023. december 31-éig szankciómentes lesz.

Egyszerű­södik továbbá a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vétele és vízjogi engedélyezése, mivel a jövőben elég lesz az egyszerűsített adatlapon való be­jelen­tés, ha a vízkivétel kizárólag talajvízből történik. Az egyéb, mélyebb kutak létesítése és üzemel­tetése továbbra is vízjogi engedélyhez kötött marad.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka