2021-ben egy interjúsorozat részeként jelent meg az életrajza, a Gyógyítás szívvel-lélekkel című könyv a Város­majori Szív- és Érsebészeti Klinikán töltött harminc év apropóján. Mit akart üzenni ezzel a kötettel?

– Szó sincs összegzésről, lezárásról, egy felkérésnek tettem eleget. A SARS-CoV-2 vírus okozta világjárvánnyal kapcsolatban a Semmelweis Egyetem rektoraként és a négy hazai orvosegyetem vezető infektológusait, járványügyi szakembereit és a klinikai központok vezetőit tömörítő, úgynevezett Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetőjeként szerepet vállaltam a szakmai tájékoztatásban, ami nagyobb ismertséget hozott az egyetemnek és személy szerint nekem is. Ezért született meg ez a könyv, amelynek elkészítése hónapokig tartott, általában este ültünk le a rektori irodában vagy a klinikán, de olyan is előfordult, hogy az interjút egy sürgős eset miatt meg kellett szakítani. Elvégeztem a műtétet, majd folytattuk a beszélgetést. Ennek a kötetnek az az üzenete, hogyan lesz valaki orvos, és ez a szakma hogyan tölti ki az életét.

A kötetben szó esett Fodor Józsefről, aki szintén rektor és a közegészségtan első professzora volt a Semmelweis Egyetemen. Ő a dédnagymamájának a nagybátyja volt. Az Ön nagyapja a János Kórházban felülvizsgáló főorvos, belgyógyász volt, aki otthonában is praktizált, amit az unokái is láttak, mivel együtt laktak. Hogyan lett a Merkel családból Merkely?

– Valószínűleg elírásról van szó, de hogy pontosan mi történt, vélhetően már sohasem derül ki. Édesapám bátyja Merkel, édesapám már Merkelyként lett anyakönyvezve. Édesapám 1942-ben született – akkoriban egy elírásnak nagy volt az esélye. Apai nagyapámat Merkel Keresztélynek hívták, a családban egyébként többen kapták az északnémet eredetű Keresztély keresztnevet.

Édesapja testnevelő tanár. Hat fiútestvére közül hárman, édesapjuk pályáját követve, testnevelő tanárként dolgoztak, dolgoznak. Ön hároméves korától kezdve hatkor kelt, és ment úszni a Margitszigetre. Előbb úszott, majd hétéves korától vízilabdázott. Akkor tapasztalta meg, hogy ha tanulni kell, azt hatékonyan kell tenni. Miként győzött a nagyapa hivatása?

– Sok minden érdekelt. Az általános iskolában a legkedvesebb tantárgyam a történelem volt. Elbűvöltek az Árpád-házi királyok tettei, a sorsfordító csaták. A matematika is jól ment, a gimnázium elején ezért közgazdásznak készültem, de ahogy értem, beláttam, hogy ez a pálya mégsem nekem való. Közben láttam a nagypapai példát, gyermekkoromban ugyanis magam is részese lehettem annak, ahogy a belgyógyász orvosként dolgozó idősebb dr. Merkel Keresztély az akkor és ma is több generációnak otthont adó budai házunk falai között fogadta betegeit, és esténként vacsora közben az egyes beavatkozásokról beszélt. A gimnázium harmadik évének második felében váltottam fizika–biológia fakultációra. Onnan egyenes út vezetett a Semmelweis Egyetemre.

Akkor, vagy most nehezebb bekerülni a budapesti orvosegyetemre?

– Akkor nehezebb volt, hiszen jóval kevesebb hallgatót vettek fel, miközben nagyon nagy volt a túljelentkezés. Az osztályunkból heten jelentkeztünk, egyedül én jutottam be – pedig meglehetősen jó középiskolába jártam.

Ötödév végén megpályázta a Heidelbergi Egyetem ösztön­díját, így hatodéven az ottani kardiológiai klinikán látta, hogyan kezelik a betegeket. Akkor Közép-Európában még megvárták, hogy kifejlődjön az infarktus, és a szövődmé­nyeit kezelték. Heidelbergben viszont mindennaposak vol­tak a katéteres beavatkozások. Ott dőlt el, hogy szívgyógyá­szattal szeretne foglalkozni, így került a városmajori kli­ni­kára, ahol épp akkor kezdődött a katéteres interven­ciók korszaka. Kit tekint példaképének?

– Az államvizsga után Szabó Zoltán professzorhoz kerültem. Különleges, okos ember volt, rengeteget tanultam tőle. Sok más mellett azt, hogy egy vezetőnél alapvető kérdés, hogy kire hallgat.

Ő észrevette, hogy én akkor szólalok meg, ha van megalapozott véleményem.

Ezért mindig meghallgatott, ami megtiszteltetés volt egy pálya­kezdőnek. Lehetőséget adott számomra, hogy az engem érdeklő területen – ez a szívritmuszavarok világa – előrehaladhassak. A segítségével jutottam ki másodszor Heidelbergbe. Komplett új programmal érkeztem haza, aminek része volt a hirtelen szív­halál kezelésének klinikai gyakorlata, illetve új eszközöket – például be­ültethető defibrillátorokat – is hoztam. Szabó Zoltán támogatásával indultunk el a minimál invazív vagy „kulcslyuksebészeti” megoldások irányába, de azóta a terület kiteljesedett, hiszen néhány évvel később már érintervenciókat végeztünk, billentyűket cseréltünk, szívelégtelenséget kezeltünk ilyen eljárással. Mindent, amit katéterek segítségével az ereken keresztül elvégezhető, azt mi megcsináljuk. A korábbi sebészeti klinikából szív- és érrendszeri betegségeket kezelő, világszínvonalú intézmény lett.

Amikor a Városmajorba került, négy kardiológus dolgozott ott, ma körülbelül hatvanan vannak számos más specia­lista szakorvos mellett. Évente legalább tíz rezidenst vesznek fel. Mit kérnek tőlük?

– A tíz rezidens mellett tíz PhD-hallgatót is felveszünk – a hozzánk jelentkező hatvanból. Örömteli, hogy nem csak a Semmelweis Egyetemről pályáznak a fiatalok. Évek óta mondom, hogy nem én döntöm el, ki dolgozik a városmajori klinikán, hanem a jelentkezők. Rajtuk múlik, hogy mennyire elkötelezettek, motiváltak, mennyi munkát hajlandók befektetni. Az egyik frissen felvett kolléganő Kolozsváron született, az ELTE-n nyelvi diplomát szerzett, majd Szegeden orvosként végzett. Ilyen múlttal keresett meg. Azt mondta, tudja, semmi esélye sincs, de sok évvel ezelőtt a Városmajorban sétálva azt mondta az édesanyjának, hogy ő egyszer a mi klinikánkon szeretne dolgozni. És ezért mindent megtesz. Látszott rajta, hogy komolyan gondolta és valóban mindent megtesz, hogy beváltsa az ígéretét. Én ehhez a lehetőséget megadtam.

Ön válogathat a jelentkezők között, ami nem általános, hiszen országos probléma az orvoshiány. Mi kell a fiatal szakemberek itthon, illetve pályán tartásához?

– A városmajori klinikára azért jönnek a fiatalok, mert olyan témával szeretnének foglalkozni, ami kitölti az életüket. Hivatásként tekintenek a munkára – miközben megfelelő anyagi nívón élnek.

Ha egy fiatal látja a fejlődési lehetőséget, új utakat kereshet, kutathat és gyógyíthat is, akkor velünk marad. Az esetek 90-95 százalékában a hozzánk jelentkezők a pályán maradnak.

Ma nincs olyan műtét a szív- és érsebészet világában, amelyet ne végeznének el. A városmajori klinika messze túlnövi a közép-európai régiót, és a három legjobb európai intézmény közé tartozik. Rendszeresen működnek együtt a legnagyobb nevű kórházakkal, és egyetemek – a Heidelbergi, a Freiburgi, a Harvard, az Oxford, a Stanford vagy a Karolinska Intézet – is gyakori partnereik. Hogyan érték ezt el „röpke” harminc év alatt?

– Kitartó munkával. A Semmelweis Budapest Award 2021-es díjazottja, Karikó Katalin életpályája kapcsán azt mondta, hogy sokat köszönhet azoknak – sokan voltak –, akik folyamatosan akadályozták a céljai elérésében. Teljesen azonosulok a gondolatával, mert az irigység, a középszerűség engem sem tört meg, inkább inspirált. Még nagyobb eltökéltséggel, koncentrálással, még több kutatási projekttel, még korszerűbb módszertannal vittük feladatainkat minden olyan esetben, amikor valaki hátráltatni próbált. És azt láttuk, hogy a befektetett energiák megtérülnek, a projektek beérnek.

Volt olyan ügyelete, amikor közel huszonöt infarktusos beteget műtött, és csak az ügyelet végeztével fáradt el. Hajtotta a tettvágy és az adrenalin. Ellenben van olyan kol­lé­gája, aki egy-egy nehéz pillanatban megretten a felelősségtől. Ön, ha bemegy a műtőbe, szárnyakat kap. Nem nyomasztja a felelősség?

– Éppen ellenkezőleg, inspirál. Családtagokat is operálok, ez a kötődés egy pillanatig sem akadályoz a munkámban, mert biztos vagyok benne, hogy az a beavatkozás is jól sikerül. Ha tudom, hogy mit akarok tenni, azt hiba nélkül végigviszem. Proaktívan operálok, ami azt jelenti, hogy nem az esetlegesen jelentkező szövődményeket hárítom el, hanem az esetleges szövődményeket magam előtt látva elkerülöm azokat.

A műtét előtt teljeskörűen felkészülök a betegből, előre tudom, hogy mi lehet probléma, és azt próbálom elkerülni.

Igen, kifejezetten jól érzem magam a műtőben, miközben tudom, hogy egyes kollégáim remegő lábbal lépnek be oda. Én legszívesebben reggeltől estig ott lennék. Rendkívüli módon pihentet a műtét, kitisztítja az agyamat, mert akkor csak arra az egy konkrét feladatra koncentrálok. Az egyéb elkötelezettségemből adódó nehézségek vagy konfliktushelyzetek ilyenkor a műtőn kívül maradnak.

Rektori kinevezése idején az egyetemi rangsorokban a hatszázadik hely környékén volt a Semmelweis Egyetem. 2022 őszén jött a hír, hogy bekerültek a legjobb 250 közé. A járvány és a háborús helyzet nyomán kialakuló globális gazdasági nehézségek ellenére is több fejlesztést tudtak véghez vinni, amelyek azt a stratégiai célt szolgálják, hogy a Semmelweis Egyetem a legjobb száz között szerepeljen. Minek köszönhető a látványos előrelépés, és van-e még muníció a legjobb százba kerüléshez?

– Az elmúlt években nagyon sok mindenen változtattunk. A dogmatizmussal szemben a pragmatizmust helyeztük előtérbe. Olyan gyorsan változik körülöttünk a világ, a hozzánk jelentkező hallgatók, akiket nekünk tanítanunk kell, hogy ehhez is alkalmazkodni kell. A most felvételizőkhöz, majd a felvettekhez egészen másként kell viszonyulni, mint amikor én felvételiztem. Én több száz könyvet olvastam el egy évben – az én tündéri okos kisfiam egyet-kettőt. Ellenben olyan otthonosan mozog a mobiltechnológiák világában, ahogy én sohasem fogok. Az új generációt is meg kell tudnunk ismertetni a folyamatosan bővülő szakmai tudásanyaggal. A hatékonyság érdekében a fölösleges fékeket feloldottuk, világos életpályamodellt dolgoztunk ki, a klinikumban hasznosítható tudást a lehető leggyorsabban beépítjük a tananyagba. Erősödött a klinikai kutatás – hatvan-hetven százalékkal több publikációnk jelent meg, az idézettség megduplázódott –, nemzetközi kapcsolataink bővültek. Nagyjából megkétszereztük a külföldi hallgatók számát.
A Semmelweis Egyetem teljesítménye egyébként sokkal jobb, mint a 236. hely. Hogy miért nem vagyunk már most az első százban? Az a reputáció hiányából adódik. Harvard, Karolinska, Oxford és még sorolhatnám a nálunk sokkal ismertebb intézményeket. Ha a reputációs pontszámunk – ami döntően szubjektív tényező – megközelítené az előbb említettekét, akkor a minősítésnél figyelembe vett többi szempont alapján bőven a legjobb száz intézmény között lennénk. Ezért,

miközben növeljük nemzetközi jelenlétünket, tudományos teljesítményünket – még jobb lapokban publikálunk, miközben nem közlünk a gyengébb folyóiratokban –, a reputációnkat is erősítjük.

Alapvető jelentőségű, hogy eredményeinket, tudásunkat a világ tudomására hozzuk.

Az előrelépéshez korszerű műszerek is kellenek. Minden szakterületen sikerült a legmodernebb eszközöket beszerezni?

– Ahol a klinikai tudás és kapacitás elért arra szintre, hogy a kimagasló fejlettségű eszközt kimagasló hatékonysággal kezeljék, oda a legkiválóbb műszerek kerülnek. A második rektori ciklusra készülő pályázatomban összeszedtem, hogy mi mindent kapott az utóbbi években az egyetem. Csúcstechnológiás CT-ket – közte a világ legjobbját, a Da Vinci robotizált sebészeti rendszert két konzollal, mely az oktatás miatt szükséges –, a legjobb minőségű MR-eket, a szolid tumorokat és a metasztázisokat mikrohullámú energiával elérő navigációs rendszert, a legkorszerűbb röntgenfelszerelést is megvettük. Nyilvánvalóan a következő nagy feladat az infrastrukturális megújulás. Ugyancsak kihívás, hogy miként csökkentsük az orvoshiányt. De nem csak orvosokból van kevés, az egészségtudománnyal foglalkozó szakdolgozói réteget is meg kell erősíteni.

„A felhalmozott tudást és örökséget nemcsak megőrizni, de a legjobb tudásunk szerint gyarapítani is kötelességünk” – jelentette ki a 2022/23-as tanév megnyitóján. Az egyetemen 3651 elsőéves kezdte meg tanulmányait, minden korábbinál többen nyertek felvételt. Engedtek a követelményekből, vagy fokozódik az érdeklődés az intézmény iránt?

– 2022-ben az lehetett orvostanhallgató, aki legalább 441 pontot elért. Ez kimondottan magas pontszám. Rengeteg a tehetséges hazai fiatal, nagyon sok a külföldi érdeklődő. Ázsiából egyre több hallgató jelentkezik a hagyományos európai országok mellett. Németországból olyan sokan érkeznek, hogy a végzett hallgatók száma alapján a Semmelweis az egyik legnagyobb „német” orvosegyetem.

Mit tart a legfontosabb szakmai eredményének?

– Ami már akár az óceán túlsó partjáról érzékelhető: a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika felépítését. A következő nagy célom, hogy befejezzem a Semmelweis Egyetemen elkezdett szakmai építkezést. Azért dolgozom, hogy ha valaki a nagyvilágban a közép-európai orvosképzésre gondol, rögtön a Semmelweis Egyetem jusson az eszébe. Mert itt képzik a legjobb orvosokat, innen jönnek a jövő Nobel-díjasai.

Az Önt ajánló Borhy László, az ELTE rektora úgy véli, van visszaút a szakmába, az ő esetén a régészetbe. A rektorsággal járó tengernyi kötelezettség mennyi időt hagy arra a szakmára, amely évről évre lendületesen fejlődik?

– El sem mentem a Városmajorból. Ugyanannyit operálok, ugyanúgy követem a szakterületem fejlődését, mint a rektori kinevezésem előtt.

Gyerekei közül a két nagyobb orvos lett. Az ötvenedik születésnapjára készített videóban a nagyfia Newton mondását idézte, hogy akkor lehet messzebbre látni, ha óriások vállán állhatunk. Ő az Ön vállán áll. Mit tudhatunk róluk?

– A lányom PhD-fokozattal rendelkező szakorvos. A nagyobbik fiam most védte meg a PhD-fokozatát, jelenleg a Harvard Egyetemen traumatológus rezidens. Neki köszönhetően van két tündéri unokám. A kisebbik fiam most a mérnöki pálya és az informatika iránt egyaránt nyitott, de bőven belefér, hogy végül ő is orvos lesz.

Van olyan pillanat az életében, amikor nem rektor vagy szívgyógyász? Azaz, miként piheni ki szakmai és társadalmi kötelezettségeit?

– Ahogy korábban említettem, nekem a műtét az egyik legjobb kikapcsolódási forma, mert azt csinálom akkor, amit szeretek és amiben magabiztos lehetek, a munkám a hobbim. Emellett vízilabdázok, teniszezek, koncertekre és Operába járok, utazom a családdal. Szigorúan vett szabadságra ellenben nem tudok menni. Az első szabadnap után rettenetes lelkiismeret-furdalásom van, hogy mennyi mindent nem végeztem el, de a barátaim, közvetlen, szinte családtagnak számító kollégáim és a szeretteim tudják ezt, így fogadtak el, támogató környezet a miénk.

Kivel folytassuk magazinunk interjúsorozatát?

– Müller Veronika tüdőgyógyász professzor asszonyt ajánlom, akinek szakmai elkötelezettsége példamutató.•