Elindul a hazai zöldhidrogén-előállítás

Az ország első, tisztán zöldhidrogént előállító üzemében az elektrolizáló berendezés kísérleti fejlesztése és a technológia ipari léptékű tesztelése várhatóan augusztustól kezdődik.


A napelemparkok termelése időjárásfüggő, csúcsidőszakban túlkínálat lép fel a nappal termelt áramból, ezért felmerült az ötlet, hogy a felesleges árammal hidrogént termelnek. Ennek a „power2gas” technológiának ipari léptékű tesztelésére, valamint a dinamikus működtetés tanulmányozására vállalkozott a Bükkábrányi Energiaparkot működtető Bükk­ábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft. és a Szegedi Tudományegyetem.

Elektrolizáló berendezésElektrolizáló berendezés

A nemzetközileg is újdonságnak számító projekt Magyarországon először állít elő zöldhidrogént, emellett a naperőmű általi túltermelés szabályozásának tudományos megfigyelésére is lehetőséget biztosít. Ezzel a megoldással a naperőmű által termelt áramot felhasználva az elektrolizáló hidrogénre és oxigénre bontja a vizet. A hidrogént, nyomásfokozás után, palackokban tárolják, az oxigént pedig a légkörbe engedik.

A pilotprojekt további újdonsága, hogy egy dinamikus és intelligens irányítástechnikai rendszer vezérli majd a technológiát, amelynek segítségével a folyamat szabályozható. A termelési eljárás okán zöld­hidrogénnek nevezett végtermék pedig akár gyógyászati vagy egyéb tudományos célú felhasználásra is alkalmas, de természetesen az üzemanyag­cellákhoz is megfelelő üzemanyag lehet a közlekedésben, vagy a földgázhoz keverve az energiatermelésben.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka