2011. április 6.

Szerző:
Sándor Judit

Konecranes Kft.
1/555-5270

Emel, vizsgál, karbantart a magasban is

Jelentős atomenergetikai projektekben vesz részt a Konecranes, a daruzásban világelső finn központú nemzetközi cég, melynek a Konecranes Kft. a hazai leányvállalata.


A Magyarországon több mint húsz éve alakult társaságról a cégvezető, Ujhelyi Csaba beszélt az Innotékának.
 A gépészmérnök végzettségű emelőgép-szakértő elmondta, hogy a kilencvenes évek közepén alakult ki az a szakmai kapcsolat, amelynek eredményeként a Konecranes Kft. a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. több beruházásához is szállított különböző emelőgépeket. Forgó- és könnyűdaruk is egyaránt akadtak ezek között; az 1-2 tonna teherbírásúaktól egészen a 100 tonnás speciális daruig. Készült kimondottan Paksra tervezett daru is. Az egyik ilyen volt az a speciális gép, amelynek vezérlését – a sugárveszélyes közeg miatt – a daruzott területtől elzárt helyiségből, üvegfalon keresztül oldották meg.

Az utóbbi körülbelül tíz évben Pakson elsősorban a döntés-előkészítő munkákban vett részt a Konecranes. A daruk élettartamának meghosszabbítására és felújítására vonatkozóan Ujhelyi Csaba kollégái az utóbbi időben műszaki tanulmányokat, költségbecsléseket végeztek. A leányvállalat vezetője szerint ez azért lényeges, mert a fejlesztés előkészítésének stádiumában be lehet kapcsolódni a munkába. A partnerek egyéni igényeihez a legvégsőkig alkalmazkodó Konecranesen kívül viszonylag kevés olyan vállalkozás akad, amelyik ezen a területen is rendelkezik a megfelelő referenciákkal, komponensekkel, műszaki, technológiai, valamint pénzügyi háttérrel.

A cégvezető úgy látja, hosszú távú együttműködés bontakozhat ki az erőmű, illetve annak beszállítói és a Konecranes között, amelynek nemzetközi vállalatánál olyan – az egyesült államokbeli központú – szakterületet hoztak létre, amely csak nukleáris létesítményekkel foglalkozik. A finn központú cég mellett szól az is, hogy szakmai kapcsolatai vannak a skandináv ország Lovisa melletti atomerőművével, amely hasonló technológiával működik, mint a paksi; annak szinte testvérerőműve.
Itthon kiemelt projekt az új erőművi blokkok létesítése; Ujhelyi Csaba szerint cégük részt tudna venni ennek megvalósításában.

Az immár több mint százéves Ko­necranes szem előtt tartja a fejlesztést; a recesszió alatt több előrelépés, jelentős invesztálás történt az innováció területén. Új termékcsalád, a Smarton névre keresztelt daruscsalád jött létre. Ehhez kapcsolódó újítás a szervizelésben alkalmazható távdiagnosztika. A Smarton gépekbe már olyan egységeket építettek be, amelyek összeköttetésben állnak a finnországi központtal, ezért meghatározott időközönként jelentéseket tudnak küldeni a központból az üzemeltetőknek a daruk működéséről és állapotáról, így a megfelelő beavatkozásokat el lehet végezni akár Finnországból is.

Az emelőberendezésekhez csatlakoztatható manipulátorokkal is bővítették a termékválasztékot. Ezek leginkább az autóiparban és szerelősorokon hasznosíthatók. A kézzel nehezen végezhető munkát váltják ki: a műszerfal, a szélvédő, az ülés behelyezésére egyaránt alkalmasak, a hegesztési műveleteknél is jó szolgálatot tesznek.
Legújabban már Magyarországon is forgalmazzák a különböző feladatokra alkalmazható targoncákat és mobil rakodógépeket, 60 tonna teherbírásig. Valamennyi típusú berendezéshez országos szervizhálózatot építettek ki, néhány órán belüli hibaelhárítással.

A szerviz területén bevezetett újdonság az acélsodronyból készült emelőkötelek roncsolásmentes vizsgálata. Az emelőkötelek épségét, állapotát derítik fel, majd erről jegyzőkönyv is készül. Új fejlesztés a darupályát ellenőrző sínrobot is, amely a geometriai méreteket, a daru sínpályájának eltéréseit vizsgálja. Amit eddig csak kézzel, emberi erővel, de főképpen nehezen elérhető helyeken, balesetveszélyesen lehetett felmérni, azt most a robot végzi el, és rádión keresztül továbbítja az adatokat a számítógépnek. Az feldolgozza az adatokat, és elkészíti az erről szóló jegyzőkönyvet.
Az új daruk már rendelkeznek a lengést megakadályozó funkcióval is. A fokozatmentes mozgást és lengéscsillapítást lehetővé tevő rendszer működik. PLC (programozható logikai vezérlő) számolja ki a sebesség módosítását, és úgy állítja be a mozgást, hogy ne lengjen a teher.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka