Erdei iskolák a fiatal generációkért

Az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata, a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett, a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejlesztésében való részvétel is.


Vadásznap keretében adta át Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az Ökoturisztikai Központ Erdei Iskolájának szálláshelybővítő beruházását, amely első­sorban a fiatal generációknak szól.

1980-ban Európában is az elsők között létesült Magyarország első erdei iskolája a Pilisi Parkerdőben, amelyet azóta közel negyven új intézmény követett. Napjainkra az erdőgazdaságok minden évben mintegy százezer gyereket fogadnak erdei iskoláikban, ezzel az egyik legfontosabb és legnagyobb hazai környezeti nevelési hálózatot működtetik.

Az egészségmegőrzésben is fontos szerepet játszó, a szabadidő aktív eltöltését lehetővé tevő turista- és sétautak, erdei szálláshelyek, turisztikai központok létrehozásában, fenntartásában az állami erdőgazdaságok is komoly szerepet vállalnak.

A Kisalföldön található Göbös-majori Ökoturisztikai Központ többfunkciós létesítmény, mely elsősorban az aktív pihenést és kikapcsolódást szolgálja, 2020 óta már többféle célokra (esküvők, konferenciák, sportversenyek, környezeti nevelést segítő tanösvénytúrák) is igénybe vehető. A jelenlegi beruházás az erdei iskola tetőterének beépítését célozta meg, nyolc szobával bővült, ezzel immár összesen húsz ágy és öt pótágy áll rendelkezésre.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka