Itt van a fűtési idény, ilyenkor még annak is eszébe jut a Testvériség földgázvezeték, aki nem olvas újságot és elege van a politikából. Mi történik Magyarországgal, ha valaki valahol tényleg lehegeszti a gázcsapot? Illetve mi történik a háttérben teljesen hétköznapi, üzemi körülmények között?

– Ha megengedi, én megfordítanám a sorrendet, mert az elmúlt években, évtizedekben azért a „normális ügymenet” volt a jellemző, csak néhány alkalommal fordult elő, hogy az Ukrajnán keresztül jövő gázvezetéken nem az előírt mennyiség érkezett meg Beregdarócra.

Ennek a kis szatmári falunak a határában van ugye a hazai gázipar legfontosabb „betáplálási pontja” – ahogy a szakmai zsargon mondja…

– Igen, itt éri el a magyar határt az 1975-ben átadott orosz–ukrán (akkoriban még szovjet) gázvezeték, amelynek a kapacitása mintegy hatmilliárd köbméter évente. Gyakorlatilag ezen jön be a hazai földgázimport mintegy 75-80 százaléka.

A fennmaradó 20-25 százalék pedig, gondolom, Ausztria felől érkezik…

– Igen, az 1997-ben átadott, Baumgarten és Győr közötti, úgynevezett HAG gázvezeték Mosonmagyaróvár térségében éri el a határt. Ez a második legfontosabb betáplálási pont. Ennek az elméleti kapacitása évi 4,5 milliárd köbméter, de kihasználtsága különböző gazdasági megfontolások függvénye. Egyébként a molekulákat tekintve ezen keresztül is orosz földgáz érkezik, csak éppen tesz egy kis „kirándulást” Szlovákia és Ausztria felé.

Több ilyen „gázos határátkelőnk” ezek szerint nincs is…

– Pontosítanék: jelenleg nincs több betáplálási pontunk, amelyen keresztül földgáz érkezne Magyarországra, ám a környező országok szinte mindegyikével össze vagyunk kapcsolva. Ezeken a vezetékeken többnyire kifelé megy a gáz – ezt nem betáplálásnak, hanem „kiadásnak” hívja a szakma –, de ezek elméletileg kétirányú forgalomra is alkalmasak. Illetve azzá kell tenni őket, hiszen a 67/EC uniós direktíva szerint az Európai Unió ezt szigorúan elvárja a tagországoktól. Ezeken kívül természetesen még léteznek belföldi betáplálási pontok is, mert a Magyarországon megtermelt évi 1,6-1,7 milliárd köbméter gázt is el kell valahogy juttatni a fogyasztókhoz.

A hamarosan működésbe lépő magyar–szlovák vezetékről már sokat olvashattunk, de ezek szerint több hasonló is épült?

– A 111 kilométeres szlovák vezeték, amelynek hazai szakasza Vecséstől Balassagyarmatig tart, valószínűleg elsősorban azért keltette fel a média érdeklődését, mert része lesz a Keleti- és az Adriai-tenger partjait – vagyis Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot és Horvátországot – összekötő gázvezetéknek, ami energiafüggetlenségi és -biztonsági szempontból igen fontos lépés. Különösen, ha Lengyelországban egy éven belül átadják a közel-keleti szállításokra alapuló, nagy kapacitású LNG (cseppfolyós földgáz) terminált, illetve ha Krk szigetén végre valóban elkezdik építeni a hasonló kikötőt és „kigázosító” üzemet.

Ezek szerint a horvát–magyar vezeték már kész van?

– Igen, 2011-ben adták át azt a kétirányú szállításra alkalmas nagy nyomású vezetéket, amelynek 205 kilométeres hazai szakasza a Kecskemét melletti Városföldet köti össze Drávaszerdahellyel. Horvátország felé a szállítás jelenleg egyirányú, de ez bármikor megfordítható. Hasonló a helyzet a 2010-ben átadott, kisebb kapacitású Szeged–Arad vezetékkel is, a nem EU-tag Szerbia felé pedig kifejezetten tranzitszállítások folynak Oroszország, illetve Ukrajna irányából.

Akkor vissza is térhetünk hazai vizekre: mi történik a gázzal, amikor megérkezik, mondjuk Beregdarócra?

– Ha a nagyon „mély” szakmai-technológiai részleteket mellőzzük, akkor tulajdonképpen annyi, hogy a gáz bekerül a közel hatezer kilométeres belföldi szállítóhálózatba. Ez 600–1400 milliméter átmérőjű, speciális acélcsövekből áll, amelyekben a nyomás körül­belül 60-70 bar. Ehhez az FGSZ Földgázszállító Zrt. által üzemeltetett komplett szállítórendszerhez hozzátartozik még hat hatalmas kompresszorállomás és mintegy 400 gázátadó állomás is.

Gondolom, ezeken a pontokon kapcsolódnak be a folyamatba a földgázelosztók.

– Igen, ez már a mi szűkebb szakmánk. Ezeken a csatlakozási pontokon a gáz nyomását 60 barról 3-6 barra csökkentik, így kerül be abba a mintegy 80 ezer kilométernyi, közepes nyomású vezetékbe, amellyel a legnagyobb földgázelosztók rendelkeznek, és amely értelemszerűen behálózza az országot.

Egyes adatok szerint közel tucatnyi földgázelosztó van az országban, az önök szövetségéhez viszont csak öt tartozik…

– Nincs itt különösebb ellentmondás: az öt legnagyobb cég (Tigáz-DSO, Égáz-Dégáz, E-ON Közép-Dunántúl, E-ON Dél-Dunántúl, Főgáz) a teljes piac mintegy 99 százalékát fedi le. Rajtuk kívül van még egy szolgáltató mintegy 50 ezer ügyféllel, plusz két olyan elosztói engedélyes cég, amely régi ipari nagyvállalat (a dunaújvárosi és az Ózdi Kohászati Művek) helyén foglalkozik jelenleg földgázelosztással.

Viszont a földgázelosztók – ha jól tudom – nem jutnak el közvetlenül a fogyasztókhoz, nem küldenek sárga csekket sem a lakosságnak, sem a vállalkozóknak.

– Ez így igaz, mi csak gázt szállítunk, illetve vezetéket üzemeltetünk, a lakossági gázszolgáltatás más cégekre tartozik, de általában ugyanazon cégcsoporton belül. Az Égáz-Dégáz Zrt. anyavállalata például a francia–belga GDF SUEZ, az úgynevezett egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók, vagyis a lakosság és kisebb üzemek számára a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. égisze alatt végzi a földgáz értékesítését. A többi elosztótársaság is az elosztóval azonos anyavállalati csoportba tartozó egyetemes szolgáltatón keresztül látja el a hasonló jellegű fogyasztóit a szolgáltatási területén. Ezenkívül létezik még mintegy 30-40 „versenykereskedő” is, ők szabadon értékesíthetik a földgázt. Ez a kapcsolatrendszer kétségkívül kissé bonyolultnak tűnhet a kívülállók számára, de mindez az uniós elvárásoknak megfelelő szabályozási környezet, illetve a piaci liberalizáció következménye.

Valóban, kissé áttekinthetetlen ez a háttér, úgyhogy ugorjunk is egy nagyot: földgáztárolók. Elvégre azok fognak bennünket megmenteni, ha minden kötél szakad…

– A tárolás külön tudomány, úgyhogy nem szívesen merülnék el a szakmai részletekben. Annyi viszont biztos, hogy a tárolókapacitásokat tekintve – mintegy hatmilliárd köbméterrel – Magyarország a negyedik Európában Franciaország, Németország és Olaszország mögött, ami egy tízmilliós országnál igen megnyugtató dolog. Feltéve persze, hogy ezek az állami kézbe került tárolók Zsanán, Hajdúszoboszlón, Pusztaedericsen, Kardoskúton és Szőregen – ez utóbbi az úgynevezett stratégiai tároló – valóban fel vannak töltve. A sajtó­ban meg is jelent néhány idegborzoló hír ezzel kapcsolatban, én azonban úgy tapasztalom, hogy az illetékesek nagyon komolyan vették a feltöltést, és minden esetleges vészforgatókönyvvel számolnak.

Szóval akkor sem fagyunk meg, ha mínusz tízfoknál zárják el a csapokat?

– A teljesen feltöltött tárolók körülbelül 5-6 hónapig képesek ellátni a magyar lakosságot gázzal, úgyhogy egy komplett fűtési idényt ki tudnánk húzni hazai forrásokból, de ne legyen rá szükség, hogy kipróbáljuk. Igazából egyetlen esetben lehetne probléma: ha tartósan mínusz 20 fok alá zuhanna a hőmérséklet, ám ebben a „klímaváltozós” időszakban nem úgy tűnik, hogy ez reális veszély lenne.

A bulvársajtóban ilyentájt az is meg szokott jelenni, hogy „hígítják” a földgázt: nem úgy fűt, mint máskor, nem olyan a színe, a nyomása…

– Ha ismernék a minőségbiztosítási előírásainkat, valószínűleg nem írnának le ilyen badarságokat, ám ez nem várható el mindenki­től. Bár az orosz és a hazai termelésű földgáz fűtőértékét és néhány egyéb tulajdonságát tekintve kétségtelenül különbözik egymástól, de a fogyasztó már egységes minőséget kap, amelynek az átlagtól való eltérése télen vagy nyáron, éjszaka vagy nappal egy százalékon belül marad. Az ilyen rémhírek magyarázata általában pofonegyszerű: a fogyasztó készüléke nincs kellően kitisztítva, ennek következtében megváltozik a keresztmetszete, persze, hogy másképpen fűt.

Az országos nagy és közepes nyomású hálózat egyébként milyen színvonalat képvisel Európában?

– Úgy gondolom, hogy ha nem is érjük el a legmagasabb szintet, a vezetékhálózatunk a jobbak közé tartozik a kontinensen. Nemcsak a „határkeresztező” vezetékek újak, de a határainkon belül is rendszeresek a felújítások és a vezetékcserék, illetve folyik a kompresszorállomások, vezetéki csomópontok, gázátadó állomások modernizációja is.

Ezen tehát nem múlna, hogy ismét a válság előtti mennyiségben értékesítsenek földgázt? Merthogy a fogyasztás öt-hat éve folyamatosan csökken.

– 2008-hoz viszonyítva a belföldi földgázfogyasztás valóban mintegy 35-40 százalékkal csökkent, de ezt a visszaesést nem lehet teljes egészében a világgazdasági válságra fogni. Azt igen, hogy egyes nagy teljesítményű gázerőművek állnak, és az ipari üzemek is kevesebb gázt igényelnek, a lakossági fogyasztóknál azonban más a helyzet, a csökkenés részben energiatakarékossági szempontból pozitív fejlemények – panelfelújítási program, a jobb hatásfokú háztartási gázkészülékek, a megújuló energiaforrások fokozatos bevonása – következménye. Továbbá ezt segíti elő egyes távhőszolgáltató vállalatok geotermikus vagy szolár programja is.

A gázértékesítő cégek kissé tudathasadásos állapotban lehetnek: gazdasági érdekük azt diktálja, hogy minél több földgázt értékesítsenek, viszont a modern Magyarország csak akkor születhet meg, ha jelentősen csökkentjük az energiafelhasználásunkat…

– Ez csak látszólagos ellentmondás: ha az ipar és az energiatermelő szektor ismét jelentősen felpörögne, akkor még örülni is tudnánk a lakossági fogyasztáscsökkenésnek.

És lát erre utaló jeleket?

– Elég keveset, de azért reménykedünk, hogy az éves átlagfogyasztás csökkenése a mostani szinten, 10 milliárd köbméter környékén megáll. A lakossági fogyasztás visszaesése az előbb felsorolt okok miatt valószínűleg folytatódik. Senki sem fog csak azért többet fűteni, hogy nekünk jobb legyen, ráadásul egy éven belül érvénybe lép az az új EU-előírás is, amely szerint belső térben már csak kondenzációs kazánt lehet elhelyezni. Ezek pedig 20-25 százalékkal nagyobb hatásfokkal működnek, mint a régiek. Abban bízunk viszont, hogy egy-két éven belül magasabb fokozatra kapcsol az egész ipar, ezen belül is a nagy gázfelhasználó vegyipar, és visszakapcsolják a gázerőműveket is. A hálózatokat ugyanis akkor is üzemeltetni kell, ha feleakkora a fogyasztás, az állandó költségek nem változnak. A lényeg, hogy a földgáz jelenleg kitüntetett helyet foglal el a hazai energiafelhasználásban, de hogy ez még évekig, évtizedekig így maradjon, azért minden piaci szereplőnek sokat kell tennie. •