2013. február 5.

Szerző:
Szegedi Imre

Fürdővízzel a gyereket is!

Mi sem áll tőlem távolabb, mint az atomenergia kritikátlan támogatása, hiszen fiatalként magam is átéltem a csernobili atombalesetet, s a valós információkat csak évekkel később tudhattuk meg a katasztrófa jellegéről, hatásáról, következményeiről. Aki ezt átélte, nem felejt. De nem is lehet szemellenzős, kritikátlanul atomellenes.

Itt vannak például a németek. Fukusima után nem sokkal bejelentették, hogy fokozatosan leállítják atomerőműveiket, s majd az így kieső energiát megújulókkal pótolják. Kapóra jött a japán katasztrófa, hiszen már előtte is elképesztő összeget fektettek a szélerőművekbe, naperőművek létesítésébe. Hihetetlen kapacitások épültek ki, ám az így termelt zöldáramot a német elektromos rendszer egyszerűen képtelen befogadni – ezért Kelet-Európa energiahálózatát használják, de a túltermelés a bérbe vett elektromos hálózatokon okoz rendszerszintű zavarokat.

A Die Welt német napilap ez év elején már arról írt, hogy környezetvédelmi szempontból visszafelé sült el a német energiafordulat, holott éppen a környezet védelme miatt fordítottak hátat az atomenergiának. Tavaly nőtt a környezetbarátnak kevéssé tekinthető széntüzelésű erőművek aránya a németországi áramtermelésben. Az üvegházhatást okozó szén-dioxidot egyáltalán nem kibocsátó energiaforrások részaránya viszont (a nyolc atomerőmű 2011-es leállítása miatt) csökkent. Ez lenne a zöldfordulat?

Az ökoáram-termelés állami támogatása olyannyira megemelte az áramexportot, hogy Németország még soha nem exportált annyi elektromos áramot, mint 2012-ben. Az export azonban nem minden esetben hozott bevételt, mivel extrém esetekben a német áramszolgáltatóknak fizettek azért, hogy külföldi hálózatokba adhassák át a felesleges zöldáramot. Ilyen helyzet alakult ki például tavaly karácsonykor. A német áramszolgáltatók ekkor megawattóránként 220 eurót fizettek azért, hogy átadhassák az általuk egyébként is drágán megtermelt áramot, holott amúgy 50 eurót szoktak érte kapni. A német túltermelés miatt Csehország és Lengyelország bejelentette, hogy szükség esetén lekapcsolja a határon saját hálózatát a németországiról. Azaz, az elektromos ágazat túlzott zöldítésébe a németek anyagilag belezöldülnek. Politikai szempontoktól vezérelve létrehoztak egy rossz rendszert, amit példaként szerettek volna Európa elé állítani, de csupán intő példa lett belőle.

Ezen is el kellene gondolkozniuk azoknak, akik a racionalitást messze meghaladó módon érvelnek a hazai szél-, bio- és napenergia hasznosítása mellett – Paks ellenében. Lehet, hogy nincs szükség a Duna partjára tervezett két blokkra, ám ezt ész­érvekkel, számításokkal, alapanyagárakkal kell igazolni. Nem azzal, hogy nem és kész.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka