Hatvankét éve a hazai öntészet szolgálatában

A 26. Magyar Öntő­napok Konferencia és Kiállítást, a szakma méltán legnagyobb hazai rendezvényét 2021. október 15. és 17. között tartják Herceg­halmon. A rendezők, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Öntészeti Szakosztálya és a Magyar Öntészeti Szövetség (MÖSZ) kétévente szervezi meg ezt a szakmai össze­jövetelt az érdeklődőknek.


Az első kétnapos Magyar Öntő­napok rendezvény 1959. április 6-án kezdődött Buda­pesten, a Technika Házában, életre hívója az OMBKE volt, míg a MÖSZ 1992-es megalakulása óta vesz részt a rendezvény megszervezésében és lebonyolítá­sában. Kimondani is jóleső érzés, hogy az Öntő­napok 62 éve rendszeres találkozási lehetőséget nyújt a szakma tagjainak!

Az első huszonöt rendezvényen eddig összesen közel hat­ezren vettek részt (ebből mintegy 250 fő külföldi). Az utóbbi időben – immár hatodik alkalommal – a rendezők önálló diák- és doktorandusz­szekciót is szerveznek, melynek első napján az öntészeti bemutatókon az eddigi évek alatt több mint 350 közép­iskolás diák vett részt.

A hosszú évek alatt a rendezvény főbb fontosabb adatai alkalmanként
Regisztrált résztvevők száma: 220-250 fő
Szakmai előadások száma: 40-42
Diákelőadások száma: 8
Cégismertető előadások száma: 5-8
Kiállítók: 12-15 társaság
Támogatók: 20-24 társaság
A részt vevő középiskolások száma: 60-80 fő
Gyárlátogatáson (öntödék) részt vevők: 40-50 fő

Korábban tizenkét város adott helyt ezeknek a rendezvé­nyeknek, közülük több város többször is. A mai kor követelmé­nyeinek megfelelően a magas színvonalú konferencia és kiállítás helyszínét immár ötödik alkalommal a Herceg­halmon található Hotel Abacus Business@Wellness Hotel**** biztosítja.

Idén a szervezők és a rendezvény támogatói a megnyitó napján, a megnyitó előtt szakmai délelőttöt szerveznek a szakirányú képzésben részt vevő közép­iskolások számára az öntészeti szakirányú képzés jövőjének biztosításáért, az öntészet társadalmi elfogadottságának javításáért. A megjelenő 60-80 diák össze­foglaló jellegű, az öntészethez kapcsolódó előadásokat hallgathat meg. A délelőtti program végén a Miskolci Egyetem Öntészeti Intézetének oktatói és hallgatói – már hagyományosan – formá­zási és öntési bemutatót tartanak a diákoknak az Abacus Hotel bejárata előtt, természetesen a diákok közreműködésével.

A közép­iskolásoknak tartott szakmai délelőttel egy időben a konferencia résztvevői öntödei gyár­látogatáso­kon vehetnek részt, idén a Csepel Metall Kft.-nél Budapesten, valamint az Ecseri Kft.-nél Cegléden.

A diákszekcióban a szervezők a miskolci és más hazai egyetemek BSc és MSc szintű egyetemi hallgatóinak biztosítanak szakirányú előadási lehetőséget. A résztvevők a rendező szervezetek meghívására kulturális programon is részt vesznek. A rendezvény második napján már két szekcióban folynak az információs és a szakmai előadások. Este aztán jó hangulatú – a selmeci diákhagyományokat felidéző – tradicionális szakestélyt is tartanak a rendezők a konferencia résztvevőinek.

Hagyomány, hogy a konferencia előadásai közül a legjobbaknak Kiváló Szakmai Előadás elismerést, Nándori Gyula-emlékérmet, továbbá az öt éve elhunyt dr. Bakó Károly emlékének ápolására alapított Ezüst lanzetta díjat ítélnek oda a konferencia szekcióelnökei.

A rendező szervezetek várják a rendezvényen a hazai és a külföldi öntészet munkatársait, az érdeklődő és együttműködő személyeket, cégképviselőket! A konferencia hivatalos nyelve a magyar és az angol, szinkron­tolmácsolással.

A 26. Magyar Öntő Napok Kiállítás és Konferencia magyar és angol nyelvű ismertetője és regisztrációs lapja elérhető a foundry.hu és az ombkenet.hu honlapokon.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka