Hiánypótló az orvosi és műszaki oktatásban

Online elérhetőségű moduláris elektronikus oktatási anyag készül fizikus- és orvostanhallgatók számára. Az interdiszciplináris meg­közelítésű, folyamatosan aktualizálható elektronikus tankönyv szerkesztőinek célja, hogy elősegítsék a műszaki-természettudományos és az orvostudományok területén dolgozó szakemberek hatékonyabb együttműködését. A projektben részt vevő Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Kilinika részéről dr. Bérczi Viktor igazgató és dr. Kári Béla tudományos munkatárs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézet részéről pedig dr. Légrády Dávid egyetemi docens nyilatkozott magazinunknak.


− Az elektronikus tananyagot kiegészítésnek szánjuk a nyomtatott könyvek mellé – pontosított a fizikus, elektromérnök végzettségű dr. Kári Béla. − A két- és háromdimenziós képalkotáshoz a különböző leképező rendszerek fizikáját, méréstechnikáját és sugárvédelmi rendszerét ismertetjük meg a hallgatókkal. A fő tématerületek: a röntgen, az ultrahang, a CT, a nukleáris mágneses rezonancia, a nukleáris medicina, a sugárterápia és az orvosbiológia.
Dr. Bérczi Viktor igazgató ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy a klinikán dr. Karlinger Kinga tudományos főmunkatárs az orvosi rész felelős szerkesztője, az ő közreműködésével készül az orvosbiológiai rész, melynek a negyedéves orvostanhallgatók oktatásában és a posztgraduális képzésben lesz fontos szerepe. Körülbelül kétszáz oldal lesz a graduális és ötszáz a posztgraduális elméleti tankönyv, ehhez kapcsolódik egy anonimizált esetleírásokat tartalmazó képi gyakorlati rész, amely a szakorvosok továbbképzéséhez kiegészítő tananyagként is hasznos lehet – fűzte hozzá. Képalkotó vezérléssel a diagnózis felállítása mellett számos terápiás eljárást lehet végezni, természetesen a tankönyveink erről is szólnak, és szeretnénk, ha a döntéshozók is minél többet hallanának erről, mert az, hogy a beteg rövidebb ideig van kórházban és táppénzen, nemzetgazdasági szempontból is lényeges. Már elkészült egy negyven képből álló vizsgaanyag, amelyet két hónapja elérhetővé tettünk a hallgatók számára. Nagy örömmel mondhatom, hogy a várakozásunkat fölülmúló volt a siker; a mintegy hétezer kattintásból kétezer független, vagyis átlagosan mindenki többször is ellátogatott a honlapra. Ezek a mintaanyagok komoly segítséget jelentenek majd az oktatásban magyar, angol és német nyelven is. Az idegen nyelvű oktatást mint szellemi exportot kormányzati szinten is fontosnak tartják – jegyezte meg az igazgató.

Sugárterápiás laborgyakorlat az Uzsoki utcai kórházban. PTW szemiflexibilis kamra kalibrálása

Dr. Légrády Dávid arról tájékoztatott, hogy a műegyetem fizikus mesterképzésében egy éve indult az orvosi fizika szakirány, melynek tantervét úgy alakították ki, hogy a képzés tartalmazza a diagnosztikai és terápiás tantárgyakhoz szükséges alapvető orvosi ismereteket is. Ehhez az új szakirányhoz és az egészségügyi mérnökképzéshez nyújt segítséget az új elektronikus oktatási anyag egy része.
− A képalkotó diagnosztika korunk egyik legdinamikusabban fejlődő interdiszciplináris tudományterülete, mely napjainkra nélkülözhetetlenné vált a mindennapi betegellátásban – hangsúlyozta dr. Kári Béla. – Elengedhetetlen a megszerzett tudás folyamatos frissítése mind az orvosbiológiai, mind a műszaki szakemberek számára. Nemzetgazdasági szempontból is fontos a szakember-utánpótlás az orvosi és a műszaki területen, ehhez kívánunk hathatós segítséget nyújtani a Wikipédiához hasonló rendszerrel működő, kereszthivatkozásokat és szócikkeket tartalmazó elektronikus tananyaggal.•

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre című pályázatán nyert az Elektronikus oktatási anyag kialakítása az élő szervezet strukturális összetevőinek és biokémiai folyamatainak képalkotó elemzésére című pályamű. A projekt vezetője a Semmelweis Egyetem ÁOK Radiológiai és Onkoterápiás Klinika. Konzorciumi partnere a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem TTK Nukleáris Technikai Intézet. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka