Ha a távolabbi jövőbe nézünk, természetesen nem tudjuk megmondani, pontosan mi fog történni, de ez nem jelentheti azt, hogy ne tegyünk meg mindent, ami módunkban áll, leg­alább a közvetlen környezetünkben. Ám nem árt, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy a gazdasági fejlődés és a fogyasztás növekedése miatt termelődő hulladék mennyiségének csökkentése vagy megelőzése egyre több erőfeszítést igényel. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency; EEA) arra hívja fel a figyelmet, hogy a hulladék környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági kérdés is egyben, amelyre mindinkább erőforrásként tekintenek manapság. Ez a változó hozzáállás tükröződik a hulladékgazdálkodásban az ártalmatlanítástól az újrafelhasználás és a hasznosítás felé való elmozdulás­ban is.

Az ügynökség adatai szerint 2008-ban az Európai Unióban az egy főre jutó hulladéktermelés körülbelül 5,2 tonna volt, aminek a legnagyobb hányada építési, bontási, bányászati, kőfejtési és gyártási tevékenységből származik, de minden európai polgár évente körülbelül 444 kilogramm háztartási hulladékot is termel, és ez a mennyiség 2014-ben már 475 kiló volt.

Az anyagok életciklusának minden állomásán keletkezik hulladék: a ki­termelés, az alapanyag előállítása, a termelés és a forgalmazás, továbbá a termékek fogyasztása és a szolgáltatások igénybevétele során egészen a hulladékkezelésig. A legjobb lenne megelőzni, vagy legalább azt elérni, hogy a hulladékok ne keletkezzenek gyorsabban a feldolgozásuk sebességénél. Megkérdeztük erről Borosnyay Zoltánt, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének (HOSZ) ügyvezető igazgatóját, aki azt mondta, hogy a lakosság gazdasági ösztönzése és a jogszabályok érvényesítése mellett a szemléletformálást tartja nagyon fontosnak, de úgy gondolja, hogy az erre fordított összegek jelentős növelésén túl türelemre is szükség lesz, mert a kialakult szokásainkon bizony nehéz változtatni. Az ismeretterjesztő munkából a szövetség is kiveszi a részét, tavaly kiadott tájékoztató füzetük célja a diákok, és rajtuk keresztül a teljes lakosság környezettudatosságának erősítése, valamint a hulladékhasznosítás jelentőségének bemutatása.

Az ideális állapot környezeti szem­pont­ból az lenne, ha egyáltalán nem keletkez­ne végleges hulladék?

– Hulladék mindig lesz, bár kitartóan próbálunk rájönni, hogyan tudnánk csökkenteni a képződését. Erre találták ki az EU-ban például az ökodizájn-szabá­lyozást, azaz a környezettudatos tervezést cégek számára.

A gyártók el­kezdtek ilyen irányú tárgyalásokat hazánkkal is, azt azonban tudni kell, hogy sem elsődleges, sem másodlagos nyersanyagokból nem állítanak elő nálunk például elektronikai berendezéseket, amelyekre ez a szabályozás leginkább vonatkozik. Az Európai Unió asztalán 2015 decembere óta ott van egy körforgásos gazdaságra átállást ösztönző javaslatcsomag, amely az erőforrások fenntarthatóbb módon való felhasználását tűzte ki célul, ami hozzájárulna a globális versenyképesség növeléséhez és új munkahelyek teremtéséhez is. Az Európai Bizottság javaslatcsomagjáról jelenleg még folynak az egyeztetések. Pontosan nem lehet tudni, mikor születik döntés, ez egy komplex egyeztetési folyamat, elsősorban az Európai Parlament és a Tanács között.

A leghatékonyabb hulladékkezelés a megelőzés lenne…

– A megelőzés rendkívül fontos. Egy adott termék életciklusát meghosszabbíthatjuk, ha már a tervezésnél és az előállításnál gondolunk az újra­használatra, illetve arra, hogy újrahasznosításra alkalmas legyen. Keskeny a határ a kettő között, ezen azt értem, hogy az újrahasználatra történő előkészítésnél meddig beszélhetünk még termékekre vonatkozó szabályozásról, és mikortól kell már a hulladékgazdál­kodási szabályokat alkalmazni. A gyártók előbb-utóbb rá lesznek kényszerít­ve az egész világon a szemléletváltásra. Így gondolják ezt az Európai Unión kí­vül az Egyesült Államokban, sőt még a korábban legnagyobb szennyezőnek számító Kínában is érezhető a termékek újrahasználata és hasznosítása felé történő határozott elmozdulás a hulladék elégetése vagy lerakása helyett.

Az Európai Bizottság által javasolt körforgásos gazdasággá alakításról szóló csomagot még nem fogadták el, ami valószínűleg innovatív, új tech­nológiák bevezetésére sarkallja majd a gyártókat, ha kötelező lesz. Amíg nincs kényszer, addig is lehetne valamit tenni, mondjuk, a józan észre hallgatva?

– A józan ész és a piac ebben az esetben nem feltétlenül fedik egymást. A cégeknek profitot kell termelniük. Ugyanakkor a nyugati modern társadalmakban tapasztalható a változás, és már keleten is mutatkoznak a jelei a fenntartható anyaggazdálkodásnak, amit Amerikában sustainable materials managementnek (SMM) hívnak. Az ma már mindenki számára egyértelmű, hogy a lineáris gazdasági modellek nem fenntarthatóak a nyersanyagforrások véges volta miatt, ezért a már kitermelt anyagokat a lehető legnagyobb mértékben körforgás­ban kellene tartani.
Az Európai Unió tagállamaiban nem egységes a szabályozás, és Magyaror­szágon sem tisztázott egyelőre, hogy mikortól tekintünk valamit már hulladéknak, és meddig tekintjük még terméknek, azaz hogy egy használt terméknek a felújításáról, újrahasználatra történő előkészítéséről beszélünk, vagy arról, amikor már hulladékká vált és például ugyanolyan terméket állítanak elő belőle, mint ami előtte volt: mondjuk PET-palackból PET-palackot.

Az egész világon a körforgásos gazdasági modellre próbálnak átállni, ez az Európai Unió irányvonala is, ami egybevág a hulladékhasznosítók érdekeivel. Hollandiában, az egyik legkörnyezettudatosabb országban például 2050-re teljes mértékben szeretnék megteremteni a körforgásos gazdaságot, ami nem csupán a hulladékgazdálkodásról szól, hanem gyakorlatilag egy teljesen új gazdasági modellről.

Melyek lehetnek a hulladékgazdálkodás legfontosabb elemei az új modellben?

– Nagyon sok elképzelés létezik, melyek lényege, hogy a lehető legnagyobb mértékben lehessen újrahasználni vagy újrahasznosítani a keletkezett hulladékot. Ehhez egyebek mellett ökodizájn-szabályozások kellenek, de ilyenek je­len­leg még nem nagyon léteznek.
A hulladékgazdálkodási hierarchia, amit szokás hulladékpiramisnak is nevezni, felülről lefelé, a legjobb megoldástól a legkevésbé jó felé haladva mutatja a priorizált hulladékgazdálkodási megoldásokat. Ezek közül a legjobb tulajdonképpen nem is hulladékkeze­lési mód, hanem a hulladék keletkezésének a megelőzése. Egy szinttel lejjebb van az újrahasználatra való előkészítés, a gyakorlatban ezen belül is több lépcsőfok létezik, különbséget téve a között, amikor a hulladékká vált terméket teljes egészében, illetve amikor annak csak az összetevőit használják fel újra.

A material recycling, vagyis az anyagában történő hasznosítás, más néven újrafeldolgozás már a tényleges újrahasznosítást jelenti. Ezen belül megkülönböztetjük a back to original application és a downcycling to lower grade application kategóriákat, az előbbinél ugyanolyan terméket készítenek, mint amilyen volt, az utóbbinál viszont mást. Ha a PET-palackból, ami egy élelmiszeripari csomagolás, például pulóver lesz, az már nem igényel élelmiszeripari tisztaságot, így alacsonyabb szintű újrahasznosítás valósul meg.

Az alsó két szint az energetikai hasznosítás (például hulladékégető műben vagy cementgyárban) és az ártalmatlanítás, amelynek két fő módja a lerakás, illetve az égetés, a keletkező energia hasznosítása nélkül, ami a legkevésbé sem környezetbarát megoldás.

Míg az anyagában történő hasznosítás révén nemcsak a lerakóba kerülő hulladék mennyisége, de az elsődleges nyersanyagok kitermelése is csökkenthető, ugyanis a hasznosítható hulladékok ténylegesen felhasználható alapanyagok, másodlagos nyersanyagok. A hulladék érték, ha megfelelően gyűjtjük és kezeljük, ezért kell megnyerni és bevonni a lakosságot ebbe a feladatba. A hulladékkezelés fontossági sorrendjét ábrázoló hulladékpiramis tehát azt mutatja meg, hogy mit kellene tennünk a hulladékgazdálkodásban. Egy biztos, az ideális állapotra, azaz a hulladékképződés megelőzésére törekedni lehet, de valóban elérni soha, mert hulladék mindig lesz. Persze, ahogy már említettem, lehet azon gondolkodni, és folyik is vita az Európai Unióban arról, hogy mikortól tekintünk valamit hulladéknak.

Hogyan képzeli el a lakosság bevonását, illetve a cégek ösztönzését?

– Legfontosabbnak a szemléletformálást tartom, amit nem lehet elég korán elkezdeni, mert a felnőttek már nehezen hajlandók változtatni a bevett szokásaikon. Tavaly indítottunk egy programot, amelyet pályázati forrásból sikerült megvalósítanunk. Iskolákban tartottunk felvilágosító órákat, és a diákok számára készült egy kiadványunk is a hulladékhasznosításról. A gyerekek nagyon érdeklődőek voltak, nekünk pedig alkalmunk nyílt arra, hogy felhívjuk a figyelmüket a hulladékok hasznosítására, ami nemcsak a környezet védelmét szolgálja, hanem a gazdaság számára is nélkülözhetetlen, hiszen másodlagos nyersanyagokkal kiváltható a természeti erőforrások egy része. Vállalatok esetében azonban a tudatformálás mellett szükség van gazdasági, állami ösztönzőkre is. Sok modell létezik. Az Európai Bizottság – körforgásos gazdaságra vonatkozó – javaslatcsomagjában szerepel például, hogy ösztönözni kellene a cégeket másodlagos nyersanyagok használatára. A zöld közbeszerzés egy konkrét elképzelés arra, hogy az állami beszerzéseknél határozzák meg, tegyék kötelezővé az újrahasznosított alapanyagok felhasználásának minimumszázalékát. Van számos olyan ösztönző, amely a hulladékhierarchiában való felfelé lépést segíthetné elő. Ilyen a hulladéklerakóktól való eltérítés egyik módszere: a hulladéklerakási járulék bevezetése. Új technológiák, innováció már a tervezésben, újszerű gazdasági és üzleti modell bevezetése, ezeket próbálja ösztönözni az Európai Unió, ám ezek sajnos még gyerekcipőben járnak. Vegyünk például egy egyszerű újítást, ami hozzájárulhatna ahhoz, hogy jobb legyen a műanyag-hasznosítás. Egy bon­tásra váró televíziónál, amelyhez külön­böző műanyagokat használtak fel, honnan tudják a hasznosítók, hogy melyik milyen típusú műanyag? Jó meg­oldás lehetne a színkód bevezetése ahhoz, hogy könnyen megkülönböztethetők és különválogathatók legyenek a felhasznált műanyagfajták.

Jelenleg még az Európai Unióban sincs erre vonat­kozó egységes szabályozás. Ahhoz, hogy a rendszer jól működjön, szükség van ösztönzőkre és tudatformálásra is, amibe nagyon sok pénzt kell fektetni, és számolni kell az „átfutási idővel” is, mert a változtatás nem megy se gyorsan, se egyszerűen. Egy másik – már nem az ösztönzésre, hanem a jogi szabályozás érvényesítésére – példa, hogy Hollandiában vagy Belgiumban akár bíróság elé is kerülhet az, aki rossz kukába dobja, vagy nem gyűjti szelektíven a hulladékot.

Folyamatosan csökken a szemét

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2016-os jelentése szerint 2014-ben fejenként 475 kilogramm települési hulladék ke­letkezett az unióban, ami tízszázalékos csökkenést jelent a 2002-es 527 kilogrammhoz képest, és 2007 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, jelenleg az 1990-es évek közepének szintjén mozog. A települési hulladék legnagyobb része a háztartásokból származik, de ideszámítják a kisebb vállalkozások és közintézmények hasonló hulladékait is.
Európában régóta használják a hulladék keletkezésének és kezelésének mutatószámaként a települési hulladékot, holott az csupán a tíz százalékát teszi ki az összesnek. Nem is ezért, hanem a heterogén összetétele miatt jelent kihívást a környezetkímélő gazdálkodás számára. A települési hulladék kezelésének a módja tehát jól jelzi a teljes hulladékgazdálkodási rendszer minőségét. A településihulladék-mutató egyike az EU fenntartható fejlődési mutatóinak.

2014-ben az egy főre jutó 475 kilogramm települési hulladékból 465-öt kezeltek valamilyen módon az EU-ban: ennek 28 százalékát újrahasznosították, 28 százaléka hulladéklerakóba került, 27 százalékát elégették, 16-ot pedig komposztáltak. Az újrahasznosított, illetve komposztált települési hulladék aránya folyamatosan nőtt az unióban: 1995-től 2014-ig 17-ről 44 százalékra.
A keletkezett települési hulladék mennyisége nagy eltérést mutat a különböző tagországokban: a legmagasabb Dániában, Cipruson, Németországban és Luxemburgban, 600 kilogramm fölötti mennyiséggel, a legalacsonyabb, 300 kilogramm alatti mennyiséggel, Lengyelországban, Romániában és Lettországban. Magyarországon 385 kilogramm volt az egy főre jutó hulladék mennyisége 2014-ben. Ami a hulladékkezelést illeti: Szlovéniában és Németországban majdnem a felét újrahasznosították, Ausztriában és Hollandiában közel az egyharmadát komposztálták. Több mint a felét elégették Észtországban és Dániában, azonban közel kilencven százaléka hulladéklerakóba került Lettországban és Máltán. Magyarországon a 2014-ben keletkezett települési hulladékból 376 kilogrammot kezeltek valamilyen módon: 25 százalékot újrahasznosítottak, 10 százalékot elégettek és 59 százalékot leraktak.

Van még tehát hová fejlődni. Volt egy lineáris gazdasági modell: kitermelték a nyersanyagokat, amiből termékeket állítottak elő, s amikor hulladék lett belőle, elégették, vagy rosszabb esetben lerakták. Beszélhetünk már múlt időben erről?

– Ennek vége, mert nem fenntartható a modell. A gondolat már jóval korábban megszületett, hogy az anyagok minél teljesebb körforgását kellene megvalósítani. Jó példa erre a holland Philips cég üzleti modellje: nem izzókat árul, hanem a világítás biztosítását. Hollandiában sok ilyen gyártó van. Farmert is lehet „bérelni”, ami úgy működik, hogy az ügyfél megveszi, használja a nadrágot, majd ha megunja, nem kidobja, hanem visszaviszi az üzletbe. Több elképzelés létezik arra is, hogy kevesebb autót használjanak az emberek. A fenti példákból is kiderül, hogy a körforgásos gazdaság nem csupán egy hulladékgazdálkodási elmélet; ugyan az újrahasználat, az újrahasznosítás és a hulladékképződés megelőzése na­gyon fontos eleme, de ez egy új gaz­dasági modell, amelynél egyebek mellett vizsgálták az energiamegtakarítás mérté­két is. Egyebek között azt várják az előirányzott céloktól és intézkedésektől – az egyértelműen pozitív hulladékgazdálkodási hatás mellett –, hogy a jövőben 2-4 százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok éves kibocsátása az EU-ban, valamint azt, hogy növekedjen az unió versenyképessége, mivel az európai vállalkozások az előrejelzések szerint éves szinten 600 milliárd euró, azaz a forgalmuk nyolc százalékát kitevő megtakarításhoz fognak jutni, ha a körforgásos gazdaságra vonatkozó javaslatot elfogadják.•