Ifjú feltalálókat díjaztak

A 2020/21. évi Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 11 díjat, a díjakkal járó több mint 2,5 millió forint ösztöndíjat ítélt oda június végén a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség.


A középiskolás fiatalok számára harmincadik alkalommal meghirdetett verseny 188 pályázója közül az első fordulóból 116-an jutottak tovább, közülük 99-en kidolgozták és be is mutatták a pályázatukat. A legjobbnak ítélt pályázók négy első, négy második, valamint három harmadik díjat vehettek át.

Első díjas lett Seitz Erik (Pannonhalmi Bencés Gimnázium) „Az epitheliális-mezenchimális átmenet (EMT) új, többsejtes hálózatos modelljének kifejlesztése és új, potenciális gyógyszercélpont megtalálása a hibrid-EMT-nek a modellbe építésével” című pályázatával. A nyertes célja a rákos áttétek kialakulásának kezelésére nemzetközi szinten is új, klinikailag alkalmazható gyógyszercélpont megtalálása, amellyel életeket lehet menteni.

PenAlone pályázatával szintén nyertes budapesti Radó János (Berzsenyi Dániel Gimnázium) olyan világszinten is újdonságnak számító vezeték nélküli író- és rajzeszközt fejlesztett, mely – az eddigi digitális tollaktól eltérően – tetszőleges felületen használható, nem hagy nyomot; az írt szöveg, rajzolt ábra pedig valós időben megjelenik a monitoron.

Az ócsai Balázs Gábor Gergő (Bolyai János Gimnázium) „Láthatatlan kísérő nyomában egy egzotikus csillagrendszerben” című pályázatával arra vállalkozott, hogy egy különleges kettőscsillag segítségével – melynek fedéseit felhasználva és ismerve a fény terjedési sebességét – keresett a Földhöz hasonló bolygót.

A hajdúböszörményi Ecsedi Boglárka (Bocskai István Gimná­zium) „A mesterséges neurális hálózatok strukturális optimalizálása” című pályázatával érdemelte ki az első díjat. A hálózat­tudomány eszközeinek segítségével különböző hálózat­regularizációs módszereket határozott meg, melyek a mesterséges neurális hálózatok működésének optimalizálását tűzték ki célul.

Második díjat kapott a debreceni Bornemissza Ádám és Pirint Levente Ákos, akik seregélyeket riasztó drónt fejlesztettek.

Az erdélyi Kovásznából pályázó Ravasz András Zoltán olyan rendszert alkotott, amely képes a vakokat segíteni a könyvek olvasásában külső segítség nélkül, illetve felolvasni a könyvet.

A Tatabányáról pályázó Szőnyi Balázs könnyen használható, olcsón és gyorsan elkészíthető apró eszközt fejlesztett – személyes otthoni vagy professzionális felhasználásra –, amelynek segítségével a legtöbb mai okostelefon és tablet akár a nagyobb és drágább szkennereket is kiválthatja.

A Debrecenből pályázó Fiák Ádám olyan mérőeszköz fejlesztésére vállalkozott, amely számos különböző szenzorral gyűjt információt a környezetéről, majd a mért adatok alapján olyan háromdimenziós modellt alkot, amelyen jól szemléltethetők a begyűjtött adatok.

Harmadik díjas lett a pécsi Gerencir Leon olvasást megszerettető programjával, a debreceni Erdélyi Zsuzsanna és Kun Vanda új csontpótló anyagával, illetve a budapesti Sáska Gábor és Vankó Dániel a kerékpáros közlekedést megreformáló ötletével.

Az ösztöndíjakon felül azok a középiskolák, melyek műszaki, természettudományos szakkört, klubot működtettek, és legalább három vagy több nevezést adtak be, a nevezések közül pedig legalább kettő a második fordulóba jutott, 800 ezer, illetve egymillió forintos díjban részesültek. Tizenkét kiemelkedő középiskolai, természet­tudományt oktató tanár ugyancsak díjban (500-800 ezer forint) részesült.

Az első díjas pályázók képviselhetik hazánkat az Európai Unió 2021 szeptemberében, a Salamancai Egyetem rendezésében sorra kerülő 32. Fiatal Tudósok Versenyén, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka