Ifjú feltalálókat és tudósjelölteket keresnek

Meghirdették a 31. Ifjúsági Tudományos és Innová­ciós Tehetségkutató Versenyt, amelyre 14–19 éves fiata­lok nevezhetnek önálló projekttel 2021. no­vem­ber 25-éig. Az első forduló­ból továbbjutók 2022. április 1-jéig dolgozhatják ki ötletüket. Az eredmény­hir­detés 2022 júniusában lesz.


A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával hirdette meg a versenyt. Az idei kiírás szerint a kreatív fiatalok összesen ötmillió forint jutalmat kaphatnak, míg a dobogós helyezés 100 többlet­pontot ér a 2022. évi egyetemi felvételi eljárás során. A legeredményesebb felkészítő tanárok és közép­iskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek.

A verseny szeptember közepi ünnepélyes meghirdetésén Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy az újítások, innovációk tehetik hatékonyabbá, eredményesebbé a jövő Magyar­országát. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt három évben Magyar­országon a kutatás-fejlesztési és innovációs források meg­több­szö­röződ­tek. Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes ál­lamtitkár pedig arról beszélt, hogy a nemzeti tehetség program­ban idén 3,6 milliárd forintot fordítanak tehetség­gondozásra. A helyettes állam­titkár fontosnak nevezte, hogy a fiatalok minden lehetősé­get meg­ragadjanak tehetségük kibontakoztatására.

A pályázat meghirdetésekor elhangzott: egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve pályázhat minden, 2001. október 1. és 2008. augusztus 31. között született fiatal, aki még nem kezdte meg felsőoktatási tanulmányait. A hagyományoknak megfelelően a versenyre határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek. 2021. november 25-éig lehet a ki­dolgo­zandó vagy meg­oldandó természet­tudományi ötlet, feladat legfeljebb két­oldalas vázlatá­val nevezni. Az első fordulóból továbbjutók 2022. április 1-jéig dolgozhatják ki részletesen projektjüket. A zsűri a téma meg­közelítésé­nek eredetiségét, a kidolgozás alaposságát, tudományos értékét díjazza, emellett számít az önálló munka, az írásos anyag, illetve a műszaki alkotás vagy modell színvonala, az eredmények világos értelmezése.

„Ebben az évben is olyan kreatív középiskolások jelentkezését várjuk, akik műszaki, természet­tudományi, környezet­védelmi, informatikai vagy matematikai területen ajánlanak innovatív megoldást valamilyen problémára” – hangsúlyozta Pakucs János, a szer­vező­bizottság elnöke, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke. A legjobb fiatalokat felkészítő középiskolai taná­rok differenciált, 600-800 ezer forintos jutalmat kapnak, a legeredményesebb iskolák – elsősorban a szakköri munkák támogatására – egymillió forintot nyernek.

A verseny hagyományai szerint a zsűri három I., három II. és négy III. helyezettet jutalmaz egyéves ösztöndíjakkal, valamint különdíjban részesül majd a legsikeresebb határon túli fiatal. A három I. helyezett részt vesz az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén. A legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak, például az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek olimpiájára (Regeneron ISEF), és szakmai utakon, akár a Nobel-díj átadási ünnepségén is részt vehetnek. Az arra alkalmas pályázókat a Startup Campus ingyenes üzleti és forrásszerzési képzésben részesíti. A verseny részletes felhívása az innovacio.hu portálon olvasható.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka