Indul az országos vízprogram

Elfogadta a Nemzeti Víztudományi Kutatási Programról szóló előterjesztést a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége.


Nemzeti Víztudományi Kutatási Program indul az MTA koordinálásával, melynek célja a kormány vízügyi stratégiája, a Kvassay Jenő Terv tudományos alapjainak biztosítása és a víztudományi kutatások nemzetközi élvonalba emelése. Lényegében erről szól a június 28-án elfogadott előterjesztés.
„A jelenlegi feltételek mellett hatékony és koherens, stratégiai szintű vízgazdálkodási tudományos kutatás hálózati jellegű kell legyen, bevonva az összes releváns hazai víztudományi műhelyt (intézetet, tanszéket), és mozgósítva a nemzetközi tudományos együttműködésben rejlő összes lehetőséget” – áll a javaslatban. Az MTA kezdeményezi egy nemzetközi, interdiszciplináris Duna-régió kutatási program indítását az EU Közös Kutatóközpontjával (JRC) és más nemzetközi szervezetekkel együttműködésben.

Az új Nemzeti Víztudományi Kutatási Programtól azt várják, hogy elősegítse és hatékonyabbá tegye a többi között a hazai integrált vízgazdálkodást, a minőségi vízi közműszolgáltatást, valamint a felszíni és felszín alatti vízkészleteink fenntartható hasznosítását. Az el­várások között szerepel a magyarországi víztestek jó állapotának, illetve potenciáljának elérése és megtartása, mely az EU Víz Keretirányelv követelménye is egyben. A program segítségével hatékonyabbá kell, hogy váljon a vízkezelés és víztisztítás, az ivóvízellátás biztonsága, valamint az árvízi védekezés, például az előrejelzések pontosabbá tétele révén. Emellett támogatja a geotermikus energiafelhasználás jelentős növelését, továbbá az ásvány- és gyógyvizek humán-egészségügyi hatásainak jobb megértését. Az elvárások szerint az országos vízprogram segíteni fogja az egészségipar és a gyógyturizmus hazai fejlesztését, a rekreáció kiszolgálását, beleértve a horgászatot, strandolást és más vízi szórakozást.

A határral osztott víztestek esetében pedig a Kárpát-medencei szintű vízügyi együttműködést, a hazai vizes élőhelyek hosszú távú védelmét, valamint az ökológiai vízigények pontosítását is, ahogy ösztönzi majd a növekvő mezőgazdasági (például öntözési) vízigények kielégítését, a belvizek és az aszály által okozott károk csökkentését is.

A javaslatcsomag az MTA 187. közgyűlése keretében szervezett konferencián május 9-én bemutatott szakmai anyag alapján készült a tudós testület elnöke, Lovász László felkérésére.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka