2013. november 12.

Szerző:
Halmai László ügyvezető igazgató

Vasútépítők Kft. • vasutepitok.hu

Inflexióban a Vasútépítők Kft.

Az inflexiós pont (vagy hajlási pont) a függvény­tanban, függvények analízisénél használt kifejezés, azt a pontot jelenti, ahol a függvénygörbe görbületet vált. A vasútépítésben az ellenívek találkozási pontját nevezzük így. A győri Vasútépítők Kft. az ország egyik legszebb hegyi vasútvonalát építhette át Esztergom és Piliscsaba között. Az adott szakasz közel fele ív, sok közülük inflexiós. Szintén Inflexió az elnevezése a kivitelezést végző konzorciumnak, amelyben a Vasútépítők Kft. a konzorciumvezető, az A-Híd Építő Zrt. és a H.F. Wiebe GmbH & Co. KG konzorciumi tagként szerepel.


Ha valaki tavaly márciusban azt kérdezte volna tőlem, hány százalék az esély arra, hogy a Piliscsaba–Esztergom vasútvonalon az 50 km/h sebesség, 70-80-100 km/h engedélyezett sebességre emelkedhet, nem adtam volna még 10 százalék esélyt sem. A projekt indulásakor ugyanis csak két építési engedély volt meg (Leányvár és Dorog állomás), a többi beszerzése a vállalkozó feladata volt.

Ágyazatrendezés

A projekt három állomás és négy állomásköz, 13 kilométer vasúti pálya teljes és 7 kilométer részleges átépítéséből áll, ennek során a vasúti pályában 13 útátjáró, 57 műtárgy átépítése, valamint ehhez kapcsolódóan a biztosítóberendezés és távközlési rendszer átalakítása és a vonalon felsővezeték-tartó oszlopok telepítése is megvalósult. Három állomáson, valamint három megállóhelyen újult meg, illetve létesült új, L-55-ös peron, továbbá P+R és B+R parkoló.

A szerződés szerinti véghatáridő kétszer módosult, először mindjárt a szerződés aláírása után, a három hónapig elhúzódó közbeszerzési döntőbizottsági eljárás miatt, majd Magdolnavölgy megállóhely, illetve Esztergom-Kertváros tekintetében területhiány miatt további hat hónappal tolódott ki. A vonali átépítést azonban ez nem érintette, hiszen az a szerződés szerint megadott fix dátumok között, 137 napos folyamatos vágányzárban valósult meg.

A szerződés megkötése és a vágányzár megkezdése között 93 nap állt rendelkezésre az átépítéshez szükséges 421 db szakági kiviteli, ebből 28 db engedélyezési terv elkészítésére és engedélyeztetésére.
A konzorcium által elkészített terveket először véleményezésre leadtuk a Mérnöknek és a Megrendelőnek, valamint a MÁV Zrt. illetékes alosztályainak. A projekt indítása elején Mérnök, Megrendelő és Üzemeltető elfogadta a tervek jóváhagyására vonatkozó folyamatábrát annak érdekében, hogy a vállalt szerződéses határidő tartható legyen!

Sínhegesztés

A közreműködőknek átadott tervek jóváhagyására az elfogadott folyamatábra szerint 5-10 nap állt rendelkezésre, amit azzal próbáltunk lerövidíteni, hogy a megküldést követő harmadik napon már tervzsűrit tartottunk. Minden igyekezetünk ellenére azonban az adott időszakban egyszer sem kaptunk az üzemeltetőtől 30 napnál rövidebb idő alatt jóváhagyást.
Az üzemeltetők és Mérnök jóváhagyásának függvényében, csak az engedélyezési tervek birtokában tudtuk elkezdeni az eljárást a felügyeletek, a hatóságok, illetve az önkormányzati jegyzők felé.
A hatósági ügyintézések a hiány­pótlási idő kivételével garantálják a 30 napot, így ezeket az eljárásokat úgy ésszerűsítettük, gyorsítottuk, hogy egyesített engedélyezési és kiviteli tervek készültek, adott esetben az építési fázisok szerint felosztva, vagy saját kockázatunkra engedélyek hiányában is megkezdtük a kiviteli tervek elkészítését.

A MÁV Zrt. és az önkormányzatok megállapodásainak hiánya az üzemeltetés tárgyában külön megnehezítette az egyeztetéseket például a P+R parkolókat illetően. Egyébként a tenderben megadott diszpozíciót is alaposan át kellett gondolni a tervezés és kivitelezés során, hiszen ekkor már lényegesen több adat állt a Megrendelő, Mérnök és Üzemeltető rendelkezésére. Mivel a tervezés és engedélyezés a vállalkozó feladata volt, nem jelenthetett követelésre alapot a műszaki tartalom változtatása, azt az átalányár volt hivatott lefedni. Ha belegondolnak, mit is jelent úgy kivitelezni, hogy a pontos tárgyat a megrendelő és üzemeltető a kivitelezés alatt határozza meg, de az a végrehajtási időtartamra és a rendelkezésre álló pénzügyi keretre nem lehet közvetlen hatással, megérthetik, mekkora kockázatot rejtett magában ez a felállás.
Ez év szeptember 26-án megtörtént a pályasebesség- és tengelyterhelés projektcélban meghatározott értékekre emelése, a műszaki átadás pedig befejezés előtt áll.

Y-aljas vágány épül

Nem csupán a konzorcium ne­vében szerepel a bevezetőben említett inflexió kifejezés. A Vasútépítők Kft. működésének függvénygörbéje szintén görbületváltozásban van. A társaság 30 éve gmk-ként alakult, az első tíz év másodállásban iparvágány-fenntartással, a második tíz év önálló társaságként a második vonalban, míg a harmadik tíz év már multinacionális háttérrel, de folyamatos küzdelemben telt el az élvonalban maradásért.

A negyedik évtizedbe lépve a Vas­útépítők küzdelme az életben maradásért tovább folytatódik, mert noha ez évben várható a társaság eddigi legmagasabb árbevétele, ami a tavalyinak a háromszorosa, az eddigi legmagasabbnak pedig a duplája lesz, várhatóan jövőre ez már jelentősen csökken. A csökkenés pedig egy tár­saság életében igazi közösségépítő erőpróba, hiszen ekkor a közös jövőkép életben tartása a feladat.

Közösségépítésünk fontos állomása volt ebben az évben az az áprilisi szombat, amikor társaságunk szellemi dolgozói, önkéntes munkával, sikeresen elbontották Pilisvörösvár 3. vágányát.

A dolgos szombat két résztvevője

Aki részt vett ezen az erőpróbán, az meghívást kapott egy júniusi műszaki zarándoklatra Selmecbányára, ahol a vasútépítés kiindulópontját jelentő bányászat logisztikájával ismerkedtünk, illetve a magyar műszaki felsőoktatás „bölcsőjét”, a Bányászati Akadémiát tekintettük meg.
Közösségünk élni akarásának legfényesebb bizonyítéka az, hogy ebben az évben a vasútépítők versenyét, az „Arany csákány” krampácsversenyt a Vasútépítők Kft. nyerte.

Az „Arany csákány” krampácsverseny győztesei

A résztvevők teljesítményére az egész közösségünk büszke, harmincéves szállóigénk újfent bizonyította létjogosultságát, a „Vasútépítők megint villantottak egyet”.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka