2018. február 6.

Szerző:
S. I. K.

Innovatív piacra lépés

A startup létformát kinövő, saját piacán optimális esetben már teljes erőbedobással jelen lévő cégeknek kínál innovatív megoldást új piaci területek felfedezésére és meghódítására a ScaleZone program. A Technopolis Innovation Center (TIC) több nagyvállalattal összefogva indította el a hat hónapos programot, amelynek végére nem csupán az új lehetőségek felfedezését, de pilot projektet is indíthatnak az abban részt vevő cégek.


Előfordulhat, hogy hiába az innovatív ötlet és hiába az azokat hasznosítani tudó nagyvállalatok jelenléte, azok a legjobb szándék ellenére sem találnak egymásra. A TIC az IBM technológiai partnerségével és több vezető nagyvállalattal együttműködve olyan programot indít, amely erre a problémára nyújt megoldást.

A ScaleZone kezdeményezés keretében a TIC és az IBM negyedévente legalább egy új, úgynevezett akcelerációs programot kíván indítani különböző üzleti területeken. Az első két programot az egészség és fitnesz, valamint az utazás és turizmus témákban hirdetik meg. A jelentkezőknek olyan meghatározó piaci szereplőkkel lesz lehetőségük együttműködni, mint Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója, a K&H-csoport, amely a régió egyik legfontosabb szereplőjéhez, a KBC-csoport hálózatához tartozik, a világ egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó hálózata a KPMG és hazánk legnagyobb, a teljes infokommunikációs választékot lefedő szolgáltató vállalata, a T-Systems Magyarország Zrt., a Deutsche Telekom és a T-Systems International-csoport tagja.

A program együttműködő partnere az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének Kereskedelmi Ügyekért Felelős Irodája, amely a résztvevőket a tengerentúli terjeszkedésben és amerikai üzleti partnerekkel történő kapcsolatok kialakításában tudják támogatni.

„Olyan, már működő termékkel rendelkező startupokat keresünk, amelyek célja a globális piacra lépés, és amelyeknek technológiát és ügyfeleket tudunk biztosítani. A programban részt vevő nagyvállalati partnereink jelentik a garanciát arra, hogy élesben legyen tesztelhető a programba kiválasztott vállalkozások terméke a potenciális ügyfelek körében. Ehhez pedig minőségi és hitelesített termékekre van szükség. Ezt biztosítja az IBM felhő és mesterséges intelligencia megoldásainak használata, ezzel az egyes termékek megkapják az IBM általi műszaki hitelesítést is” – mondta Varga Gábor, a Technopolis Innovation Center vezérigazgatója.

A ScaleZone program célja az is, hogy a részt vevő cégek olyan termékötleteikkel is képbe kerülhessenek, amelyeknek még nincs körbeírt piacuk, de ezzel a támogatással megérthetik például a nagyvállalatokkal való kommunikáció mechanizmusát, ezáltal pedig nemzetközi partnerekhez és nemzetközi referenciához juthatnak. A turisztikai és egészségügyi területek után nagy való­színűséggel az agrárium és az ipar 4.0 ágazat következik, hiszen ezeken a területeken egyelőre kevés a bedolgozó IT cég, miközben a legtöbb felmerülő probléma egy egyszerű digitális transzferrel megoldható volna.
A programról bővebb tájékoztatást, egyben a jelentkezés helyét és módját a scalezone.eu oldalon találhatják meg a csatlakozni szándékozók.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka