<
2011. július 8.

Szerző:
Lázin Miklós András

Járható út, lakható ház szemétből?

Tízből nyolc újrahasznosítható italos kartondoboz még mindig a hulladéktelepeken végzi, mert honfitársaink 57 százaléka azt állítja: nincs a közelében szelektív gyűjtő­- sziget, 20 százalékuk pedig körülményesnek tartja az otthoni szortírozást, derül ki az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés és a stop.hu felméréséből. Saját bevallása szerint a magyar lakosság kétharmada gyűjti szelektíven a szemetet, csaknem fele pedig a hulladékká vált italos kartondobozokat is különválogatja. A papírkarton és más szeméttenger igen jelentős mennyiségére alapoz egy magyar találmány. Szilvássy Mihály, a Szilplast Kft. tulajdonosa képes szemétből házat, járdát vagy bicikliutat építeni. A mátrixlapok fejlesztésére kisebb vagyon ment el.


Kommunális szemétből épít házat. Nincs a szobákban büdös?
– Nincs. A kísérleti épület Ercsiben már jó ideje áll, sokan megnézték, be is mentek, de senki nem panaszkodott szagokra. Pedig a falakban kidobott élelmiszer éppúgy megtalálható, mint PET-palack, italos karton- vagy félig teli vajasdoboz. Amúgy az épületet előre egyeztetett időpontban bárki megtekintheti.
Hogyan működik a táblákat előállító gép?
– Ha póriasan fogalmaznék, azt mondanám: a szerkezet egyik végén bezúdítjuk a háztartási szemetet, a másikon meg kijön a végtelenül sokoldalúan felhasználható, egy négyzetméteres, két és fél centiméter vastag mátrixlap.
Vélhetően nem ennyire egyszerű a működése.
– Természetesen nem, lényegesen bonyolultabb, de nem beszélnék róla bővebben, mert a végén még valaki „lenyúlja” az ötletet…

Levédette, szabadalmaztatta a találmányát?
– Igen, nemzetközi oltalom alatt áll.
Azért a lényegéről elárulhatna valamit…
– A szemetet összegyűjtjük, a gépi késekkel apróra vagdossuk – bár mi inkább a maszatolás szót használjuk –, a nyesedéket fölmelegítjük, beleöntjük a mátrix-mintapanelek keretébe, majd lehűtjük, kiszedjük a formából, és kész a végtermék. A magas hőmérsékleten a műanyag „elveszti az eszét”, s ennek hála, az egymással amúgy nem vagy csak elenyésző mértékben kompatibilis anyagok is összeállnak egy tömbbé. Első kérdésére pedig itt a szabatos válasz: azért nincs bűz a szemét­panelekből épített házban, mert a szerves maradványok elhamvadnak, a víz pedig 500 fokon elpárolog. A gőz nem veszélyes, ha kiengedjük a szabadba.

Megtalálta az aranytojást tojó tyúkot?
– Ezt azért nem állítanám. Maradjunk annyiban: mire ráleltünk a helyes megoldásra és a gyártási sorrendre, tíz évet és nyolc gépet használtunk el, a fejlesztésre pedig – s ezt nem mellékesen mondom – ráment a korábbi vállalkozói munkám összes haszna. Azaz egy fél élet vagyonát öltem ebbe a projektbe. Hamar világos lett: a hagyományos műanyagipari gépeket el kell felejtenünk, teljesen új szemléletmódra lesz szükségünk. Első próbálkozásként kizárólag a hulladékműanyagra alapozva kísérleteztünk: ehhez hétféle maradékot – egyebek mellett mezőgazdasági melléktermékeket, törött tetőpalákat, darált autógumit, földet és a színezésre vörösiszapot – használtunk. Korántsem zárójelben érdemes leszögezni: a Kolontárt és Devecsert, valamint a két település közvetlen környezetét tragikusan elárasztó zagylé lehetséges hasznosításával, feldolgozásával érdemes lenne behatóbban foglalkozni. Ha valaki azzal sikert tudna fölmutatni, annak bizonnyal nem lennének megélhetési gondjai… Az alapanyag ugyanis elérhető távolságra és millió köbméterekben áll készen.

Visszatérve az ön találmányához: mikortól kerültek a gépbe a háztartási hulladékok?
– A kísérletezés során jött a megvilágosodás: miért ne „etethetnénk” a masinát „szimpla” kommunális szeméttel? Annak ugyanis legkevesebb 40 százaléka műanyag. Javaslom bárkinek: pakolja ki annak a szemeteszsáknak a tartalmát, amit kidobásra szánt: meglátja, nagyon sok értékes dolgot hajít el…
Nincs két egyforma tartalmú kuka. Egyikben van PET-palack, a másikban nincs egy nejlonzacskó sem. Mit tesz ilyenkor?
– Keverünk, hiszen az egyik anyag hiányát lehet pótolni bármelyik hulladékudvarból. A legnehezebb feladat egyébként az elkészült mátrix-mintapanelek kivétele volt a gépünk keretéből. Talán hihetetlenül hangzik, mégis igaz: akadt olyan nyolctonnás présgép, amelyet a szó szoros értelmében fejtetőre állítottunk, de úgy sem bírtuk maradéktalanul kiszedni belőle a lapokat. Egy-egy speciális fémötvözetből álló forma legyártása igen komoly összegbe kerül, s ha bármi beleragad, kidobható az egész a „kukába”.

Ha ennyi kudarc érte, miért futott neki újra meg újra?
– Az már az első pillanatban – vagyis tíz esztendeje is látszott –, hogy a végtermék remek lesz. A berendezésből nagy nehezen „kiimádkozott” lapra rámentünk egy 40 ton­nás lánctalpas kotrógéppel, és arra a kanállal ráállva – hogy még nagyobb legyen a terhelés – fölemeltük magunkat. A mátrixlap repedés és lényeges alakváltozás nélkül „élte” túl a súlyos vegzatúrát. Ezt látva, tapasztalva, természetes, hogy nem adtuk föl. Ami viszont lehangoló: a világ lassan, de biztosan belefullad önnön szemetébe. Néhány hónapja bejárták a Földet a Csendes-óceánban lebegő hulladéksziget fotói. Állítólag az már most akkora, mint hazánk területe, s minden nap százas nagyságrendű köbméterrel hízik. Ha pedig valaki merő könnyelműségből azt mondaná, minek ezzel törődni, hiszen a tenger ezer kilométerekre van tőlünk, akkor elég, ha a saját környezetét veszi szemügyre: riasztó állapotokat láthat. A vén kontinensen évről évre rendre egymillió kilotonna háztartási szemét keletkezik.

Nyugat-Európában többnyire vá­lo­gatják a szemetet, idehaza ez ke­vésbé jellemző. Ha nálunk is elterjed a szelektálás, okoz-e „etetési” gondot a gépüknek?
– A jelenlegi helyzetben nem, hiszen a szelektív hulladékgyűjtés idehaza sajnos valóban csak részmegoldás. Magyarországon gyerekcipőben jár a környezettudatosság. Azonban mi nem vagyunk finnyásak: televíziót, laptopot, megunt videót, mobiltelefont is beledobunk a gépünkbe, és az sem okoz problémát, ha mindez földdel vagy romlott étellel egészül ki, illetve keveredik. A módszer akár a meglévő szemétlerakók felszámolására is alkalmas lehet.
Szemétből készítenek mátrixlapokat, amelyeket aztán esetleg valaki kidob. Azaz újra hulladék lesz belőlük.
– A hulladékká vált termék újra betáplálható a rendszerbe, a gépi kések közé, így nem válik belőle használhatatlan szemét.

Mire képesek a mátrixlapok?
– Ellenállnak savnak, lúgnak, a nap ultraibolya sugárzásának meg a nedvességnek is. Egy hússzor húsz centiméteres mintadarabba háromszáz szöget vertek a kollégáim. Az elkészült „termék” térfogata negyede az alapanyagénak: egy köbméternyi, mintegy 340 kilogramm szelektívhulladék-bálából 11 darab 25 kilogrammos, egy négyzetméteres mátrixlapot lehet előállítani. Ezek igény szerinti méretben felvághatók, fúrhatók, toldhatók és faraghatók. Számításaink szerint a szabadban száz, a föld alatt négyszáz évet bírnak ki egyben. Tudunk belőlük járdaalapot, bicikliutat építeni, s alkalmasak a gátak lábazatának erősítésére is. Nincs az a vakond, pocok vagy ürge, amelyik ezzel megküzd. Ha pedig eltűnnek a mélyben a rágcsálók által vájt üregek, a víz sem folyik át a töltéseken. Vandálbiztos utcabútorokat is tudunk belőlük préselni, ugyanakkor első osztályú szőlőkarónak is alkalmasak. A fa, a betonvas és a cement drága, ez szinte ingyen van. S még egy roppant fontos részlet: nem a hegynek kell elzarándokolnia Mohamedhez, hanem fordítva. Magyarán: a gépet kell leszállítani a telepre, s nem a szemetet hozzá.

Mekkora a szerkezet?
– Egy szabványkonténerben elfér, a súlya 22 tonna. Van rajta három nyílás: egy-egy a végén, az elején és a közepén. Kilenc ember szolgálja ki. Mivel betanított munkások is kezelhetik, ha csekély mértékben is, de oldhatja a munkanélküliség problémáját. Amúgy középen kell fűteni: mezőgazdasági hulladékokkal, amihez elég mindössze 15 százalék műanyagot hozzákeverni.
Az elhamvasztott polimerek nem környezetbarát füstöt bocsátanak ki magukból…
– Ez igaz, de az ilyen káros anyagok visszatartására nagyszerű megoldások léteznek. Említhetjük a szűrőket, ám a füstgázmosók sem elvetendők.
Hány gép üzemel jelenleg?
– Egy darab, a minta.
Elég az?
– Valahol el kell kezdeni. Sokan érdeklődnek iránta, külföldről és belföldről egyaránt. Ám azt szeretném, ha itthon működne, nem pedig egy német vagy amerikai tulajdonú vállalatnál.

A kommunális és bálázott hulladéktól az elkészült műanyag lemez házig

Ki gyártaná a mátrixlapkészítő be­rendezéseket? Az is védett találmány?
– Igen, az is iparjogi oltalom alatt áll. Azt szeretnénk, ha idehaza gyártanák. Több vállalkozással is tárgyalunk, erről egyelőre nem kívánok bővebben nyilatkozni.

A mátrixlapok sokféle használhatóságát, tartósságát milyen hiteles vizsgálatok igazolják?
– Laborvizsgálatok is igazolják az állításainkat és a kísérleti tapasztalatainkat.
Itthon hol, kinél próbálták eladni a „szemétmentő” ötletüket? Jártak-e már a találmányukkal a környezetvédelmi tárcavezetőnél vagy legalább vannak-e a környezetvédők körében támogatóik?
– Illés Zoltán államtitkárnak már bemutattuk a találmányunkat, és érdeklődéssel fogadta tájékoztatónkat. Az utóbbi időben rendszeresen kerestek és keresnek meg minket zöldszervezetek.
Végeztek-e számítást arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt térül meg egy-egy berendezés ára?
– A tonnánkénti 13-16 ezer forint lerakási és a kilónként 100 forint körüli termékdíjjal, valamint az értékesített végtermékből származó bevétellel számolva, egy-egy készülék egy esztendő alatt nyereségessé válhat.

Imponáló mutató. Nincs ebben né­mi „költői” túlzás?
– Egy csepp sem. Minden túlzás nélkül állítom: a lapok felhasználása korlátlan lehetőségeket rejt magában, csak megfelelő vállalkozói szellem kell hozzá.•

 

 

Gátvázelem beépítése
 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka