Komplex szolgáltatáscsomag

Az elmúlt tizenhárom évben folyamatosan és töretlenül fejlődött az Öntőgép­szerviz Kft., ami nemcsak a cég létszámának és árbevételének emelkedésében, hanem technológiájának és szolgáltatási körének bővülésében is megnyilvánult.


A cég tulajdonos-igazgatója, Selmeczi Imre szerint az Öntőgép­szerviz legnagyobb versenyelőnye a komplexitásban rejlik. Számos konkurens vállalkozás működik a hidraulikában, az elektronikában, a gépészetben vagy éppen az öntödeiparban, azonban egy helyen, egy kézben és egy szervezeti felépítésben senki más nem dolgozik ennyire széles portfólióval. Szlogenük: Megoldások egy kézből. Ráadásul, miközben a versenytársak az elmúlt években jobb esetben stagnáltak, rosszabb esetben pedig leépültek, addig a csepeli telephelyű cég a közeljövőben minimum megkétszerezheti alapterületét. „A jelenlegi 3200 négyzetméteres csarnokból egy 6 vagy 9 ezer négyzetméteresbe költözünk át” – avatott be a részletekbe Selmeczi Imre, aki azt is elmondta, hogy hamarosan megugró kapacitásukat megrendeléseik már most lefedik.

A nyomá­sos öntödék gépeinek és egyéb ipari hidraulikus berendezéseknek teljes körű szervizelésével, felújításával, egyedi forgácsolt alkatrészek gyártásával foglalkozó vállalkozás másik erőssége a magasan képzett, jól kvalifikált munkaerő, még a közvetlen termelésben dolgozók között is magas a diplomások aránya. Pozíciójukat tovább erősíti, hogy hidraulika szaküzletük a piaci folyamatoktól függetlenül mind szélesebb termékkörrel és egyre növekvő raktárkészlettel rendelkezik, így a szervizmunkák alkatrészigényét nem hetekkel később, hanem azonnal ki tudják elégíteni. A bővülő szolgáltatások mellett nagy hangsúlyt fektetnek a géppark fejlesztésére is, a tervek szerint egy éven belül új CNC maró- és esztergagépet vásárolnak.
Az Öntőgépszerviz Kft. elsősorban nemzetközi szakkiállításokon bővíti ügyfélkörét, ám mint vallják: „a jól végzett munka hatékonyabb minden reklámnál”. Selmeczi Imre példaként a Rába cégcsoport esetét említi: „Az egyik üzemükben kezdtünk el dolgozni két évvel ezelőtt, mára pedig már mind a három üzemben megfordultunk az ajánlásoknak köszönhetően.”


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka