2019. június 4.

Fotó:
mta.hu/Szigeti Tamás

Lendületes nemzeti kincs

„Az akadémiai kutatóintézetekben, egyetemi támogatott kutatócsoportokban, Lendület-csoportokban folyó munka felbecsülhetetlen nemzeti kincs, prémium posztdoktoraink szárnybontogatása pedig jövőnk ígérete” – hangsúlyozta Lovász László elnök a májusi akadémiai közgyűlésen.


„Az MTA jelentős kutatási kapacitással tá­mogatja a fontos nemzeti programokat, mint például az Ipar 4.0 programot, a Paks II. programot vagy a járműipar fontos kutatási programjait” – emelte ki Lovász László az Akadémia 191. közgyűlése előtt elmondott elnöki beszámolójában.

Lovász László

A 2018 októberében megalakult Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz (MI Koalíció) – amelynek célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek – számos MTA-kutatóhely csatlakozott. Az MTA kutatóintézetei közül az MTA EK, az MTA Atomki és az MTA SZTAKI támogatja a Paksi Atomerőmű műkö­dését: folyamatos fejlesztésekkel, mé­résekkel és elemzésekkel javítják a Paksi Atomerőmű biztonságát és gazdaságosságát. E tapasztalatokat kívánják felhasználni a Paks II. erőmű engedélyeztetéséhez és az üzemeltetése során is. Az Európai Űrügynökség (ESA) a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjával együttműködve nyitotta meg 2018-ban az ESA Magyarországi Üzleti Inkubátorházat, ahol azokat a startupokat támogatják, amelyek űrtechnológiai fejlesztéseket kíván­nak hétköznapi használatra szánt termékeikbe, szolgáltatásaikba beépíteni. Huszonöt év után alakult újjá a Világgazdasági Tudományos Tanács, amelynek célja, hogy a magyar gazdaságpolitikai döntéshozókat és vállalatokat tudományosan rendszerezett információkkal és ismeretekkel támogassa. A tudományos programok közül Lovász László a második Nemzeti Agykutatási Programot is kiemelte, amelynek során újabb négyéves ciklusban 6,5 milliárd forint jut az agykutatás támogatására.

„A nemzetközi és mindenekelőtt európai uniós pályázati eredményeink, azon belül is az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatainak sikerességi mutatói fontos képet adnak arról, hol tart ma a magyar tudomány európai és régiós összehasonlításban, és arról is, hogyan teljesít az akadémiai kutatóhálózat a felfedező kutatások terén más hazai kutatási intézményekhez képest” – mondta Lovász László. Az Akadémia elnökének véleménye szerint, bár Magyarország lemaradása ebben a tekintetben sajnos nem csökkent az EU vezető tudományos országaihoz képest, az MTA-kutatóhálózat szempontjából irányadó ERC-pályázatok terén továbbra is elmondható, hogy a régióban sikeresek a magyar kutatók. Példaként említette, hogy az elmúlt öt évben a Magyarországon elnyert 62 millió eurónyi ERC-támogatás több mint felét (53 százalékot) az MTA-kutatóintézetek kutatói kapták.
„Az elmúlt évben a honlapon megjelent eredménykommunikáció bizonyítja, hogy felelősen és hatékonyan költjük el az MTA alaptámogatására fordított adóforintokat. Számos jelentős felfedezés, kutatási eredmény hírét juttattuk el a nagyközönséghez a sajtó segítségével” – foglalta össze az elmúlt időszak eredményeit Lovász László.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka