2023. március 8.

Szerző:
Szegedi Imre

Megengedő történetírás

A laikusok számára is érthető, színes képet adni több mint négy évszázadról – ez volt az alapvető célja a tavaly év végén megjelent, az Árpádok országa című kötetnek.

A szerkesztők, Ritoók Ágnes és Simonyi Erika régészek a szerzőgárdával közösen próbálták feleleveníteni a rég letűnt kort. Tárgyi emlékek segítségével magyarázták történelmünket, mutatták meg, hogy olykor az emlékek megléte, máskor pedig a hiánya nehezíti a tisztánlátást.

A kötetben olvasom, hogy nem mindig egyértelmű például, hogy egy adott település romba döntése kinek a műve, hiszen a IV. Béla által letelepíteni kívánt kunok 1241 tavaszán ugyanúgy pusztítva hagyták el a Duna–Tisza közét, mint nem sokkal később a tatárok. Emiatt nem is lehet eldönteni, hogy ki a felelős egy-egy település megsemmisüléséért.

Időről időre megélünk korokat, amikor egy adott dologról egyetlen gondolat az üdvözítő. Attól eltérő véleménynek nincs helye! Ez a kötet nem ennek a szellemében született. Teret ad a vitának, a véleménykülönbségnek. Az egyik tanulmány szerzője a kettős vagy egy hosszabb távú honfoglalás mellett foglal állást, a másik egyértelműen egy rövidebb, csupán néhány éves mellett. Több mint ezerszáz esztendő távlatából sokféleképpen gondolkod­hatunk az egykori folyamatról. Különböző elméletek vannak, és ezeknek a vitáknak vagy nézet­különbségeknek meg kell jelenniük egy ilyen kötetben.

A kizárólagosság ugyanis könnyen tévútra viheti a gon­dolkodást. Igaz, a gondolatok kavalkádja sem mindig segíti a tisztán­látást – ám megadja annak esélyét.
Ezért erős munka az Árpádok országa.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka