A szerkesztők, Ritoók Ágnes és Simonyi Erika régészek a szerzőgárdával közösen próbálták feleleveníteni a rég letűnt kort. Tárgyi emlékek segítségével magyarázták történelmünket, mutatták meg, hogy olykor az emlékek megléte, máskor pedig a hiánya nehezíti a tisztánlátást.
A kötetben olvasom, hogy nem mindig egyértelmű például, hogy egy adott település romba döntése kinek a műve, hiszen a IV. Béla által letelepíteni kívánt kunok 1241 tavaszán ugyanúgy pusztítva hagyták el a Duna–Tisza közét, mint nem sokkal később a tatárok. Emiatt nem is lehet eldönteni, hogy ki a felelős egy-egy település megsemmisüléséért.
Időről időre megélünk korokat, amikor egy adott dologról egyetlen gondolat az üdvözítő. Attól eltérő véleménynek nincs helye! Ez a kötet nem ennek a szellemében született. Teret ad a vitának, a véleménykülönbségnek. Az egyik tanulmány szerzője a kettős vagy egy hosszabb távú honfoglalás mellett foglal állást, a másik egyértelműen egy rövidebb, csupán néhány éves mellett. Több mint ezerszáz esztendő távlatából sokféleképpen gondolkodhatunk az egykori folyamatról. Különböző elméletek vannak, és ezeknek a vitáknak vagy nézetkülönbségeknek meg kell jelenniük egy ilyen kötetben.
A kizárólagosság ugyanis könnyen tévútra viheti a gondolkodást. Igaz, a gondolatok kavalkádja sem mindig segíti a tisztánlátást – ám megadja annak esélyét.
Ezért erős munka az Árpádok országa.•
