2020. május 11.

Szerző:
Dr. Harangozó Gábor európai és magyar szabadalmi ügyvivő

Mesterséges intelligencián alapuló találmányok szabadalmaztatása (2. rész)

Sorozatunk első részében a mesterséges intelligencia fogalmáról, fejlődéséről és az ipar­jog­védelem­ben betöltött szerepéről volt szó. Ezúttal röviden áttekintjük, hogy a világ két vezető szabadalmi hivatala, az Európai Szabadalmi Hivatal, valamint az USA Szabadalmi és Védjegy Hivatala hogyan tekint a mesterséges intelligencián alapuló találmányokra, melyek az oltalmazhatóság jogszabályi alapfeltételei, és milyen vizsgálati elveket alkalmaznak az engedélyezési eljárások során.


Az oltalmazhatóság azért lényeges szempont, mert a szabadalmi hivatalok a szabadalmazhatóság érdemi követelményeit, nevezetesen a világviszony­latban vett újdonságot, a műszaki előrelépés mértékét meghatározó feltalálói tevékenységet, valamint az ipari alkalmazhatóságot csak azon találmányok esetében vizsgál­ják, amelyek a nemzeti jogszabályok vagy multilaterális egyezmények alapján nincsenek kizárva az oltalmazhatóság köréből.

Elsőként az 1973-ban létrejött Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) rendelkezéseit és az európai szabadalmi bejelentések központi engedélyezését végző Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) joggyakorlatát ismertetjük a számítógéppel megvalósított találmányok és azon belül a mesterséges intelligencián alapuló megoldások kapcsán.

Az ESZE 52. cikkelye szerint szabadalmazható találmánynak kell tekinteni a technika bármely területére eső megoldást, ha új, feltalálói lépésen alapul, és iparilag alkalmaz­ható. Az egyezmény szövege azonban nem ad pontos definíciót arra, mit kell „találmányon” érteni. Az eligazodást csak némiképpen segíti, hogy az 52. cikkely megnevezi azokat a szellemi alkotásokat, amelyek nem tekinthetők találmánynak, és emiatt ki vannak zárva az oltalmazhatóság köréből. Ide tartoznak a felfedezések, a tudományos elméletek, a matematikai módszerek, az esztétikai alkotások, a tervek, a szabályok, a szellemi tevékenység végrehajtására irányuló eljárá­sok, a játékok játszása, az üzleti tevékenység, a számítógépi programok, valamint az információ átadása (képként, hangként vagy egyéb érzékelhető módon).

A mesterséges intelligencián alapuló találmányok szaba­dal­maztatása szempontjából komoly gondot jelent, hogy a fenti felsorolás értelmében a matematikai módszerekre és a számítógépi programokra az egyezmény szerint nem lehet szabadalmat kapni, miközben az ilyen találmányok tipikusan egy vagy gyakran több matematikai módszer számítógépes implementálását jelentik egy adott alkalmazási környezetben. Szerencsére az ESZE 52. cikkelye ad egy kibúvót a szi­gorú kizárás alól, ugyanis azt is kimondja, hogy a felsorolt szellemi alkotások csak akkor vannak kizárva az oltalmazhatóság köréből, ha azokra kizárólag ilyen minőségükben igényelnek oltalmat. Ez a kitétel az 1990-es évek közepén komoly kihívás elé állította az EPO-t, mert a számítástechnika robbanásszerű fejlődésével egyre nagyobb igény mutatkozott a kizárólag számítógéppel megvalósított megoldások – hétköznapi szóhasználattal élve a szoftverek – szabadalmaztatása iránt. A számos elutasítás és fellebbezési eljárás eredményeként a 2000-es évek elejére kialakultak a számítógéppel megvalósított találmányok vizsgálati elvei, melyek az alábbi főbb szabályokban öltenek testet.

Egy kizárólag számítógéppel megvalósított találmány, vagyis szoftver akkor szabadalmazható, ha

  • műszaki probléma megoldását célozza;
  • legalább egy műszaki jellemzőt tartalmaz, vagy legalább egy olyan nem műszaki jellemzőt tartalmaz, amely hozzájárul a találmány egészének műszaki jellegéhez;
  • a találmány műszaki aspektust hordozó jellemzői hozzájárulnak a technika állásához; és
  • az említett műszaki hozzájárulás műszaki többlethatást eredményez egy általános célú számítógép működésében, vagyis a szoftver és a számítógép közötti kölcsönhatás túlmutat az általános célú számítógép normál működésén (ún. műszaki többlethatás elve).

Az utolsó kritériumnak általában az operációs rendszer szintű programok, valamint a jelfeldolgozást (például kódolást, képfeldolgozást) végző és a kommunikációs eljárást megvalósító programok felelnek meg.

A számítógéppel megvalósított találmányok fent megfogal­­mazott – és az EPO által jelenleg is következetesen alkal­mazott – oltalmazhatósági kritériumai azonban komoly fej­törést okoznak a mesterséges intelligencián alapuló találmányok feltalálóinak. Ennek oka az, hogy a mesterséges intelligencia számítástechnikai eszközei (algoritmusok, számítási modellek, adatreprezentációk stb.) általában olyan absztrakt eszközök, amelyek önmagukban nem oltalomképesek. További problémát jelent, hogy ha az ilyen absztrakt eszközöket implementáló számítógép „csak” adatfeldolgozást végez, akkor nem teljesül a műszaki többlethatás elve. Vagyis, ha a találmány kizárólag egy mesterséges intelligencia eszköz számítógéppel történő implementálására vonatkozik, akkor az ilyen találmányra elvileg nem adható európai szabadalom! Szerencsére ezt a zsákutcát az EPO is felismerte, és az elmúlt években komoly előkészületeket tett az engedélyezési joggyakorlat megreformálása érdekében. De addigi is, hogy a jelenlegi jogszabályok és irányelvek ne jelentsenek áthághatatlan akadályt a mesterséges intelligencián alapuló találmányok szabadalmaztatása előtt, az ilyen találmányokat az EPO az érdemi vizsgálati szakaszba engedi, amennyiben a mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvernek konkrét műszaki alkalmazási területe van és a szoftver egy bizonyos, jól meghatározott (és a szabadalmi bejelentésben részletesen bemutatott) műszaki megvalósítási módra korlátozódik.

Bár a másik vezető szabadalmi hivatal, az USA Szabadalmi és Védjegy Hivatala (USPTO) egészen más irányból közelíti meg ezt a problémát, a végeredmény eléggé hasonló az európai rendszerhez. Az Egyesült Államok szabadalmi törvényének 101. cikkelye értelmében nem oltalmazhatók a természeti törvények, a természeti jelenségek és az absztrakt megoldások. Az első két elem egyértelmű, de hogy mi számít absztraktnak, arra nézve eleinte csak az esetjog, pontosabban a Szövetségi Bíróság konkrét ügyekben hozott döntései adtak útmutatást. Ám idővel – az egyre növekvő ügyszám miatt – a döntések kezdtek egyre kevésbé konzisztensek lenni, ezért a nagyobb jogbiztonság érdekében az USPTO 2014-ben kiadott egy részletes oltalmazhatósági útmutatót, amelynek tavaly megjelent egy újabb, kibővített változata. Ez a 2019-es útmutató egy négy lépésből álló oltalmazhatósági tesztet ismertet, amely elsősorban az absztrakt megoldások kiszűrését célozza.

A teszt első lépésében megvizsgálják, hogy a bejelentett találmány az alábbi törvényi kategóriák valamelyikébe esik-e: folyamat, gép, gyártmány (termék), anyagkeverék. Ha a találmány valamelyik törvényi kategóriába esik, akkor a követ­kező lépésben azt kell eldönteni, hogy a szabadalmi igénypontok oltalmazható ötletre irányulnak-e vagy sem. Ha nem, akkor a harmadik lépésben azt kell megvizsgálni, hogy a nem oltalmazható ötletet magába foglaló szabadalmi igénypont egésze az ötlet egy gyakorlati alkalmazására irányul-e? Ha nem, vagyis a megoldásnak nincsenek olyan jellemzői, amelyek jelentősen túlmutatnak a nem oltalmazható ötleten, akkor a teszt utolsó lépésében már csak azt kell eldönteni, hogy a bejelentett megoldás feltalálói gondolaton alapul-e? Ha nem, akkor a találmányt absztrakt megoldásnak kell tekinteni, minden más esetben viszont oltalomképes a találmány.

Az oltalmazhatósági útmutató számos konkrét példát és azokra vonatkozó elemzést is tartalmaz a minél jobb érthetőség érdekében, és többé-kevésbé a mesterséges intelligencián alapuló találmányok oltalmazhatóságának vizsgálatára is alkalmas.

Az USPTO 2019 nyarán széles körű szakmai konzultációt indított a mesterséges intelligencián alapuló szellemi alkotások védelmének kérdésében, így jó esély van arra, hogy belátható időn belül az Amerikai Egyesült Államokban is új alapokra helyezik a mesterséges intelligencián alapuló találmányok szabadalmaztatását.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka