Mi motiválja a hazai IT-fejlesztőket?

A Braining Hub legfrissebb – nem reprezentatív – fejlesztői felmérése szerint a magyar IT-sokat a sikervágy motiválja leginkább, imádnak alkotni és szakmai közösségekhez tartozni, miközben hajtja őket a tudás­szomj is. A válaszokból az derült ki, hogy három­negye­dük szeretne újabb programnyelveket elsajátítani.


A megkérdezett, jellemzően budapesti fejlesztők nagy részét az anyagi előnyökön és a tudásszomjon kívül az motiválja, hogy nagyobb szabadságuk legyen a munkájuk során. Kiemelten fontos számukra az értékteremtés, a projektekre nem egyszerű kódolási feladatként, sokkal inkább alkotási folyamatként tekintenek.

Forrás: braininghub.hu

A válaszadók többségének kifejezetten vonzó, hogy a leg­jobbak között tartsák számon a szakterületükön, a sikervágy a fejlesztők 44 százaléka szerint a legjelentősebb motivációs tényező. A magyar programozók emellett tisztában vannak azzal is, hogy elengedhetetlen a tudásuk folyamatos bővítése és a naprakész tudásanyag megszerzése, így a tanulás és az önfejlesztés is előkelő helyen szerepel a szakmai célok között. A Braining Hub felmérése arra is kitért, hogy milyen területeken képeznék magukat a jövőben az IT-szakemberek. A megkérdezettek döntő többsége a programozási nyelvek (75%), keretrendszerek (65%) és a DevOps, kon­té­nerizáció (51%) területe mellett tette le a voksát, és egy-két napos intenzív trénin­gekre, néhány órás problémafókuszú interaktív workshopokra, illetve akár hónapokon át tartó, elmélyültebb tudást nyújtó képzésekre is szívesen beiratkozna. Érdekesség, hogy napjaink „legforróbb” IT-területe, a kibervédelem rendkívül kevés hazai szakembert érdekel.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka