2012. július 4.

Szerző:
Prof. dr. Ördög Vince

Mikroalga-biotechnológusok konferenciája Németországban

Potsdamhoz közel, Nuthetalban rendezték meg június 4-én és 5-én az Európai Mikroalga Biotechnológiai Társaság konferenciáját.


A húszéves múltra visszatekintő tudományos rendezvény a mikroalgák kutatásával és alkalmazásával foglalkozó kutatók fontos találkozója. A főszervező, Otto Pulz professzor – a Gabonafeldogozó Kutatóintézet algakutatással foglalkozó osztályának kutatási igazgatója – 1992-ben szervezte meg az első tudományos ülést, alig 50-60 résztvevővel. A további hét konferencia szervezéséhez a Nyugat-magyarországi Egyetem és a németországi Lausitzi Egyetem is hozzájárult. Az érdeklődés és a résztvevők száma folyamatosan nőtt. Az idei, immár 9. konferencián 30 országból – Európán kívülről is – kétszáznál több elismert kutató és ígéretes módon sok fiatal kutató vett részt és tartott előadást vagy mutatott be posztert.

A konferencián hat szekcióban folyt a munka: fotoszintetikus hatékonyság; a fototróf szervezetek biodiverzitása; fotobiorektorok; molekuláris biológiai és élettani kutatások; a hagyományos mikroalga-biotechnológia értékes anyagai; a bioüzemanyag-termelés lehetőségei és korlátai.

Csöves algatermesztés

A fotoszintetikus hatékonysággal foglalkozó előadások nem mutattak be jelentősen új eredményeket. Érdekes, a gyakorlat számára pedig nagyon informatív és hasznos előadás hangzott viszont el ebben a szekcióban az alga-tömegtermesztés növényvédelméről.
Az amerikai előadó látványos mikroszkópi filmfelvételekkel szemléltette előadásában az amőbák és számos zooplankton szervezet, így a kerekesférgek algafogyasztását, ami számottevő terméscsökkenéssel jár, vagy a tenyészet teljes pusztulását okozza. A második szekció két előadása a biodízel-termelésre alkalmas mikroalgák tesztelését tárgyalta. A lipidtermelés, lipidtartalom, ezen belül pedig a zsírsavak mennyisége és összetétele alapján néhány értékes zöldalgatörzset ismerhettek meg a résztvevők. A további szekciók mindegyike foglalkozott valamilyen szinten az algák potenciális bioüzemanyag-termelésével. A konferencián sajnos kevés új tudományos eredmény hangzott el az algák élettanáról, de még a kiemelt téma, a bio­­üzemanyag-termelés élettani hátteréről is. Tudjuk, hogy milyen értékes anyagokat termelnek az algák, és ezt hogyan termeltethetjük meg velük, de nincsenek mélyebb ismereteink ezek élettani hátteréről. Ez a jelen és a jövő egyik fontos kutatási feladata kell hogy legyen.

Fotobioreaktorok

A konferencia legkiemelkedőbb és leglátványosabb eredményét a főszervező által bemutatott új algatermesztő berendezés jelentette. A titoktartási nyilatkozatot aláíró résztvevők láthatták a 3D névre keresztelt új fotobioreaktort. A hagyományos berendezésekben az algák lebegésben tartását az algaszuszpenzió folyamatos keringtetésével vagy átbuborékoltatásával oldják meg, ami jelentős energiát igényel. A bemutatott új berendezés minimális mennyiségű szuszpenzió mozgatásával képes megoldani az algák iparszerű termesztését, amihez csekély energiabefektetés szükséges. A területegységre jutó termés mennyisége 100 g/m2 fölött van, az elérhető algaszuszpenzió sűrűsége pedig literenként eléri az 50 gramm szárazanyagot is. A hagyományos berendezésekben elérhető maximális termés csupán 30 g/m2, a tenyészet sűrűsége pedig legfeljebb 10 g/l körül van. A tervezők szerint is még további fejlesztést, bizonyos átalakítást igénylő új fotobioreaktor nagy lépés a gazdaságos algabiodízel-termelés felé.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka