<
2020. június 11.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Mindennap teljesen újat tenni

„Egy egyetemet a doktori képzése teszi egyetemmé – nyilatkozta magazinunknak Felinger Attila vegyészmérnök, akadémikus, akit Abonyi János ajánlott. A Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese szerint az egyetemi oktatóknak meg kell tanulniuk, hogy a kutatás hasznosulása rendkívül fontos szempont.


Igen korán eldőlt a sorsa, hiszen már általános iskolásként a kémiai tárgyú könyvek érdekelték. Szülői hatásra vezethető vissza ez a vonzalom, vagy saját döntés volt?

– Ennyi idő után ezt nehéz pontosan megválaszolni, de már általános iskolásként vonzottak a bátyám és a nővérem kémia- és matematika-tankönyvei. Azokat mindig szívesen bújtam, akár a padláson a nyári szünetben is. Utólag visszagondolva nyilvánvalóan nagyon keveset értettem meg azokból a tankönyvekből akkor, de magukkal ragadtak. A családunkban egyébként nem volt hagyománya a kémiának, szüleim és felmenőik is a mezőgazdaságban dolgoztak. Sváb őseim először Tolna megyében telepedtek le, majd dédapám Baranya megyébe, Szőkédre költözött, ott nőttem fel én is. Ha visszagondolok, egész életemben édesapám jó tanácsát követtem, aki azt hangsúlyozta: „Tanulj, fiam, mert a földből nem lehet megélni.”

Az érdeklődés nem csitult, kémia tagozatos középiskolába járt. Ott milyen hatások érték?

– A Pécsi Vegyipari és Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolába jártam, ott érettségiztem vegyészlaboránsként. Ott a kémiát olyan mélységében tanították, hogy azok az órák bevezető egyetemi előadásoknak is megfelelő színvonalúak lettek volna. Halász György tanár úr fizikai-kémiai órái több mint negyven év múltán is élénken élnek az emlé­keze­tem­ben. Ma is elcsodálkozom azon, ahogy nekünk, 16 éveseknek tanította a kinetikus gázelméletet. A matematikát is a középiskolában szerettem meg igazán, Horváth Sándor tanár úr hatására.

A kémia iránti rajongásból vegyészmérnöki pálya lett. A gyógyszerészet vagy a vegyész irány szóba sem jöhetett?

– A vegyészmérnöki képzés szépen ötvözi a kémiai és a matematikai ismereteket. Az 1980-as években Magyarországon a vegyészmérnökképzés tananyaga sokkal közelebb állt a vegyészképzéséhez, mint manapság. Ma már a vegyészmérnök-hallgatók jóval kevesebb alapozó kémiát tanulnak, mint mi akkoriban. Emellett a Veszprémi Vegyipari Egyetem komoly aktivitást fejtett ki a hallgatótoborzásban. Mire Veszprémbe felvételiztem, már több nyári vagy tavaszi táborban is részt vettem matematika és fizika felvételi előkészítőn az egyetem szervezésében.

1985-ben végzett a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Mi vitte az egyetemi pálya felé?

– Egyetemistaként már másodéves koromtól tudományos diákköri munkát végeztem az Analitikai Kémia Tanszéken. Később ugyanezen a tanszéken írtam a szak­dolgozato­mat, majd a diplomadolgozatomat. Bár vegyészmérnöki diplomát szereztem, szinte minden tevékenységem az analitikai kémiához köthető. Megragadott a kutatás varázsa, az, hogy alapvetően mindennap valami teljesen újat csinálunk, miközben megoldásokat, válaszokat keresünk az ismeretlenben. Az egyetem elvégzése után Inczédy János professzor – későbbi akadémikus – hívott doktorandusznak. Ő maga azt vallotta, hogy a kutatóknak tízévente teljesen meg kell újulniuk, és kutatási témát kell váltaniuk. A mai specializálódott világban ennek az elvárásnak nehéz megfelelni, de ő valóban ezt az elvet követte. Az ioncsere, a kémiai egyensúlyok, a kromatográfia vagy a kemometria kutatása külön-külön domináltak élete egyes szakaszaiban.
A doktori munkám eredeti témája a vegyipari folyamatokhoz kapcsolódó műszeres analitika kutatása volt. Ez azzal járt volna, hogy hosszú hónapokon keresztül Veszprémtől távoli üzemekben kell dolgoznom. Gyermekeim születése miatt azonban nem vállaltam a hosszú ipari gyakorlatot, és módosult a kutatási témám. Én ezen könnyen túltettem magam, de Inczédy professzor még a halála előtt is fölemlegette, hogy azt a munkát, amely miatt felvett engem, sohasem végeztem el.

Húsz éven át dolgozott a Veszprémi Vegyipari Egyetem Analitikai Kémia Tanszékén. Ismerte minden zugát, otthon érezhette magát. Mit kínált szülővárosának egyeteme, amiért úgy döntött, belevág az ismeretlenbe?

– Hosszú éveken keresztül eszembe sem jutott volna, hogy egyszer majd otthagyom Veszprémet és a tanszéket, ahol a felnőttkorom javát töltöttem, a tudásom nagy részét megszereztem. A 2000-es évek elejére azonban teljesen megváltoztak az egyetemen a körülmények, úgy éreztem, hogy elfogyott körülöttem a levegő Veszp­rém­ben, mindenképpen váltanom kellett. Az pedig kivételes öröm volt, hogy a Pécsi Tudományegyetem nyitott volt arra, hogy az itteni Analitikai Kémia Tanszékre kerülhessek. Pécshez kötött mindig is a környéken élő rokonságom, a szőkédi szülői ház, ezért a veszprémi évek alatt is gyakran visszajártam.

A Pécsi Tudományegyetem Analitikai és Környezeti Kémia Tanszékén 2006-tól egyetemi tanár, 2015-től pedig tan­szék­vezető. 2018-tól az Általános Orvostudományi Kar Bio­analitikai Intézetének igazgatója, kutatóprofesszora. Hogyan kerül egy vegyészmérnök az Orvostudományi Karra?

– Bár a diplomámat valóban vegyészmérnökségből és azon belül rendszermérnöki és folyamatirányító szakon szereztem meg, addig is és azóta is a kutatómunkám az analitikai kémiához köt. A műszeres elemzések nagyon fontos alkalmazási területei az élettudományokhoz köthetők. Kromatográfia, elektroforézis vagy tömegspektrometria nélkül a korszerű orvostudományi kutatások elképzelhetetlenek. A Pécsi Tudomány­egyetem sokkarúsága nagyon szerencsés helyzetet teremt, és kiváló lehetőséget ad arra, hogy az analitikai kémikusok orvosokkal, gyógyszerészekkel, biológusokkal együttműködjenek.

Kutatásait mindig a kíváncsiság vezette, ami az emberi természet lényege. Megérteni valaminek a működését – ugyanúgy, ahogy egy lelkes sofőr meg akarja érteni az autóját, a kromatográfus az úgynevezett oszlop működésére kíváncsi. Mi nyűgözi le a kromatográfiában, és mi ez az oszlop?

– Amit az analitikai folyadékkromatográfiában oszlopnak nevezünk, az az esetek többségében egy néhány centiméter hosszú és néhány milliméter átmérőjű acélcső, amelyet nagy fajlagos felületű adszorbenssel töltöttek meg. Az adszorbens a legtöbb esetben kémiailag módosított szilikagél apró gömbjeiből áll; ezeknek a gömböknek az átmérője egy hajszál vastagságának tizede-huszada. Egy ilyen állófázissal olyan hatékony elválasztásokat lehet megvalósítani, hogy bonyolult, összetett mintákból nagyon kis mennyiségű alkotókat is ki lehet mutatni.

Az analitikai kémiában a legelterjedtebb elemzési mód­szer a folyadékkromatográfia, és ennek hatalmas piaca van. Azt nyilatkozta, hogy mindegyik oszloptípusnak, a teljesen porózus, a héjszerkezetű és a monolit töltetnek is, megvan a maga előnye, és ma már nincsenek nagy forradalmak a töltetek fejlesztésében. Ezek szerint nincs előrelépés, fejlődés, csak a rutin? Illetve, van még új a nap alatt ezen a tudományterületen?

– Valóban jogosan érezhetjük azt, hogy a folyadékkromatográfia területén napjainkban lelassult a műszaki fejlődés. Ennek egyrészt az az oka, hogy a nagy hatékonyságú folyadékkromatográfia beérett, már több mint ötvenéves múltra tekint vissza, illetve az elterjedtsége miatt nagyon sok laboratóriumban rutinná váltak a kro­matográfiás mérések. A gyógyszergyárak az évek óta használt, validált módszereiket nagyon nehezen cserélik le újabbakra, gyorsabbakra, márpedig ők a kromatográfia legnagyobb felhasználói. Ugyanakkor az oszloptechnológia és a műszerezettség területén rengeteg fejlesztés folyik, még akkor is, ha ezek nem hoznak ugrásszerű változást. Kíváncsian figyelhetjük, hogy a 3D nyomtatás, a miniatürizálás, a kétdimenziós elválasztások elterjedése mennyiben tudja majd megújítani a jelenlegi elválasztástechnikai gyakorlatot.

2018. március 15-én Széchenyi-díjjal tüntették ki „az analitikai kémia területén a kromatográfia mikroszkopikus modelljének kidolgozásával és számos anyagi rendszeren történő alkalmazásával elért, az elválasztástechnika elemi folyamatainak megértéséhez alapvető fontosságú, nemzetközileg is jelentős eredményei elismeréseként”. Mik ezek az eredmények?

– A kromatográfiában, ahogy a kémiai folyamatok zömében általában, mérleg­egyenlete­ken alapuló makroszkopikus modelleket alkalmaznak a jelenségek leírására. Az elmúlt 20-30 évben jelentős eredményeket értünk el abban, hogy a molekulák véletlen bolyongása és megkötődése alapján úgynevezett sztochasztikus modelleket dolgozzunk ki. Kiderült, hogy ezek a mikroszkopikus modellek sok esetben rugalmasabban kezelhetők és alkalmazhatók az elválasztási folyamat leírásában, mint a klasszikus modellek.

Az Önnel készült interjúk visszatérő eleme, hogy a vegyészek között többen csak a fizikai kémiát, az elméleti, a szerves és a szervetlen kémiát tekintik „kémiának”, az analitikát alkalmazott diszciplínának, a kémia szolgálóleányának tartják. Miből következik ez, és ez korábban is így volt?

– A kémia történetét vizsgálva azt láthatjuk, hogy az analízis a kezdetektől fogva a kémia egyik legfontosabb területe volt. Az Encyclopaedia Britannica első kiadása 1771-ben a kémia fő céljaként a testek alkotóinak elválasztását adja meg. Közismert, hogy a holland nyelvben a kémia egyik elnevezése scheikunde (elválasztástudomány). Ugyanakkor a Nobel-díjas Wilhelm Ostwald az 1894-ben kiadott Die wissenschaftlichen Grundlagen der Analytischen Chemie című könyvében úgy fogalmazott, hogy az analitikai kémia a kémián belül alárendelt szolgálóleány lesz mindaddig, amíg alapvetően kísérletes tudományág marad, különösebb elméleti hozzájárulás nélkül. Hiába változott meg minden azóta, ez a gondolkodás világszerte meggyökeresedett a kémikus társadalomban.

A világ egyik „legbefolyásosabb” analitikusának tartják. Hogyan befolyásolják az analitikusok a világ menetét?

– Remélem, hogy jó irányba. Az analitikai kémia az életünk minden területén megjelenik. A gyógyszerkutatási és -gyártási, az élelmiszer-biztonsági, a környezeti és klinikai vizsgálatok sikere mind az analitikai kémikusokon múlik.

2011-ben szervezett egy szakmai konferenciát Budapesten, amelyre a világ minden részéből 1400-an jöttek el. Miért hasznos egy ilyen hatalmas létszámú összejövetel?

– A nagy hatékonyságú folyadékkromatográfia területén évente rendeznek ehhez hasonló méretű szakmai rendezvényeket. A HPLC-konferencia 2011-ben először látogatott Magyarországra, és ez komoly nemzetközi elismerést jelentett a hazai elválasztástudomány számára. A kiállítók ilyenkor tudják bemutatni a szakma számára a legfontosabb fejlesztéseiket, újdonságaikat. A kutatók pedig öt napig társaloghatnak egymás problémáiról. A személyes beszélgetéseknek, ötletátadásoknak nagyon nagy jelentősége van a tudományos fejlődésben. Most, hogy idén a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a konferenciák, látjuk azt, hogy az online térben sokkal nehézkesebben megy a kapcsolattartás és az információáramlás.

A pécsi Kémiai Intézetben a szervetlen, az analitikai és a fizikai kémia dominál. A szerves kémiát az Általános Orvostudományi Karon működő Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet munkatársai tanítják a kémia BSc és a vegyész MSc szakos hallgatóknak. Az egyetemi integráció eredménye, hogy nem működnek azonos profilú tanszékek a különböző karokon, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezt a helyzetet az is magyarázza, hogy – az Ön szavaival élve – Pécsen „kicsi a kémia”. Miért kicsi?

– Sajnos országosan nagyon kevés hallgató jelentkezik manapság kémia BSc képzésre vagy kémiatanárnak. A pécsi övezetből, az erősebb középiskolákból is nagy a többi egyetem elszívó hatása. Az ELTE-n vagy a BME-n a százéves falakban is ott van a kémia. A Pécsi Tudományegyetemen az egyetemi szintű kémikusképzés csak 1996 után indult el. Ekkor már nem tudtak kialakulni olyan méretű tanszékek sem, amelyek korábban jellemezték az egyetemeket.

Manapság milyen megoldandó problémákra koncentrálnak a Felinger-laboratóriumban?

– Továbbra is központi kérdés a számunkra, hogy hol van a kromatográfia hatékony­sá­gá­nak a határa. Különböző vizsgálati módszereket dolgozunk ki az osz­lop­töltetek homogenitásának vagy he­te­ro­geni­tá­sá­nak megállapítására. Ilyen információk ismeretében ha­tékonyabb oszlopokat lehet majd gyártani. Az el­vá­lasz­tás­technikai folya­matok megértése szempontjából fon­tos az elválasztások megfelelő kinetikai és termodinamikai jellemzése, ez is sokat foglalkoztat mostanában.

Egyetemi tanszéket és intézetet is vezet. Miért vállalta el ezek mellé 2020 elején a rektorhelyettesi feladatot? A sok szakmai siker hatására esetleg úgy érezte, itt az ideje annak, hogy vissza is adjon valamit az egyetem és a társadalom számára?

– Pontosan erről van szó. Rek­tor­helyet­tes­ként más módon és szélesebb körben van lehetőségem az egyetemet, a felsőoktatást segíteni, mint oktatóként vagy intézet­vezető­ként. Ezek a feladatok sajnos kevesebb időt hagynak a kutatásra és az oktatásra, de szoros időbeosztással ezen is lehet segíteni.

Tudományos és innovációs rektorhelyettes egy olyan intézmény élén, ahol a tudományos eredmények „előállítása” magától értetődő, de az már kevésbé, hogy azok a gyakorlatban is hasznosuljanak. Az egyetemi szakemberek számára ez új terep. Hogyan segíti a munkájukat?

– Az egyetemi oktatók teljesítményének mérésénél az innováció általában csekély mértékben jelenik meg. Meg kell tanulniuk az oktatóknak is, hogy a kutatás hasz­no­sulása rendkívül fontos szempont. Ehhez sajnos a környezet távolról sem ideális. Sokat kell küzdenünk azért, hogy a pontos ipari igényeket felmérjük, és létrehozzuk a kapcsolatot a vállalkozások és az egyetemi kutatók között.

Minden felsőoktatási intézmény próbálja fokozni az oktatók tudományos teljesítményét, publikációik számát azért, hogy minél jobb helyezést érjenek el a felsőoktatási rang­listákon. Hogyan segíti ezt a folyamatot?

– Vannak olyan képzési területek, ahol ez igen fontos. Az orvosképzés például erre jó példa. Pécsett az angol és német nyelvű orvosképzés rengeteg külföldi hallgató részvételével zajlik. Amikor ők a világ különféle távoli pontjain a továbbtanulási lehetőségeket keresik, a rangsorok sokat számítanak. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a felsőoktatási rangsorok élén lévő egyetemek egész más költségvetéssel gazdálkodnak, más náluk az egyetemi struktúra, és velük mi nem tudjuk felvenni a versenyt.

Azt is nyilatkozta, hogy egy egyetemen az alap- és a mesterképzés mellett a doktori képzés az, ami a legszebb feladat, melyben ötvöződik az oktatás és a kutatás. Mitől szép a doktoranduszok irányítása?

– Tömören összefoglalva azt mondhatnám, hogy egy egyetemet a doktori képzése teszi egyetemmé. Világos persze az is, hogy a jó doktori képzéshez erős alap- és mester­képzés is szükséges. A doktoranduszokkal már mint kollégákkal dolgozunk együtt, még akkor is, ha formailag ők PhD-hallgatók. Velük együtt tudjuk megvalósítani azokat a kutatási feladatokat, amelyekből nap mint nap újat tanulunk, és velük beszéljük meg az újdonságokat, a továbblépés irányát.

Felinger Attila 1961-ben Pécsen született. 1985-ben vegyészmérnöki oklevelet kapott a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, ugyanitt 1988-ban egyetemi doktor lett. 1995-ben a kémiai tudomány kandidátusa, 2000-ben az MTA doktora, egy évvel később habilitált, 2016-ban az MTA levelező tagjának választották. 1985–2005 között a Veszprémi Egyetem Analitikai Kémia Tanszékén dolgozott, 2005-től a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Analitikai és Környezeti Kémia Tan­székének munkatársa, ahol 2006-tól egyetemi tanár, 2015-től tanszékvezető. 2018-tól az Általános Orvostudományi Kar Bio­-analitikai Intézetének igazgatója, kutatóprofesszora. 2020-tól az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Két könyvet írt, 145 közleményt publikált. Számos pályázati kiíráson szerepelt sikerrel, több tízmillió forintnyi kutatási támogatást nyert el. Mintegy öt éven keresztül a University of Tennessee (Knoxville, USA) kémia tanszékén dolgozott. Több hazai és külföldi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Témavezetésével nyolc hallgató szerzett PhD-fokozatot, jelenleg hat PhD-hallgató témavezetője. Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt 1998 és 2001 között, Széchenyi István Ösztöndíjas 2003–2006-ig. 2009-ben Akadémiai Díjat vehetett át, 2013-ban a Bruckner Győző-díjat, 2018-ban a Széchenyi-díjat érdemelte ki. Számos hazai és nemzetközi szakmai testület tagja, vezetője.
Megannyi oktatói, kutatói, szakmai feladata mellett mire jut ideje?

– Az elmúlt hónapok bezártságában a rövidebb mecseki túráink a feleségemmel rendszeresek lettek. Mivel a város szélén, a Mecsekoldalban élek, ezzel még a kijárási korlátozást sem sértettem meg. Emellett nagy zenefogyasztó vagyok. Az olasz operák, elsősorban Puccini és Verdi az igazi kedvenceim. A Kodály Központ rendszeres látogatója vagyok, alig várom, hogy a koncertjeiket újrakezdjék. A világ problémáitól fényképezés közben tudok igazán elszakadni, miközben idegen városok utcáin bolyongva fényeket, színeket és alakzatokat keresek.

Portrésorozatunk megszokott eleme, hogy a megszólaló családjára is rákérdezünk. Kik állnak Ön mellett? Tovább tudta adni a kémia szeretetét?

– Feleségem angol–magyar műszaki fordítóként dolgozik, bár ő is vegyészmérnökként végezte el az egyetemet. Gyermekeimnek bizonyára rossz példát mutattam, mert ők nem választottak természettudományos pályát. A lányom angoltanár, a fiam pedig a számítógépes média területén dolgozik.

Kinek adja tovább a stafétabotot?

Bartók Tibor biológus, az MTA doktora, a Fumizol Kft. ügy­vezetője a kutatás és az innováció területén igazán kiemelkedő dolgokat alkotott. Vállalkozása mikotoxinokat termel és izolál, és ez a feladat komoly biológiai és kémiai felkészültséget igényel. Jelenleg ezen a területen az ő termékei, standardjai a világon a legnagyobb tisztaságúak.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka