Modern megoldások, megtakarított tízmilliók, elégedett fogyasztók

Leromlott állapotú, vasbeton oszlopokon, tartóbakokon futó tranzitvezeték helyett gyárilag előre szigetelt, közvetlenül a földbe fektetett primer rendszer szállítja a forró vizet Oroszlányban. A Komárom-Esztergom megyében bányászvárosként ismert településen az erőmű kerítése és a városi hőfogadó között öt kilométeres nyomvonalon valósult meg a teljes vezetékrekonstrukció. Kontschán Flórián Jenő, az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója szerint környezetvédelmi és üzembiztonsági szempontokból is a fogyasztók megelégedését szolgáló beruházás valósult meg.


– Oroszlányban a távhőszolgáltatás a hatvanas években kezdődött meg, jelenleg a lakások 60 százaléka fűtésre, míg 45 százaléka használati melegvíz-ellátásra veszi igénybe ezt a rendszert. Ötezer lakás és több intézmény kapcsolódik a szolgáltatáshoz, amely teljesítményének 30 százalékával az ipari parkot látja el.

Kontschán Flórián Jenő
Szükségessé vált a vezeték cseréje, vagy egyszerűen látható volt, hogy a jövőben egyre több probléma adódhat a földfelszínen, bakokon futó csövekkel?

– Egyrészt az időjárás, másrészt a rongá­lá­sok miatt egyre rosszabb állapotú vezeték­kel dolgoztunk, és minden évszakban adódott javítási munka, de a jelentős hálózati hőveszteséggel is számolni kellett. Nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben évről évre többet kell majd költeni az összességében öt kilo­méteren, három szálon működő vezetékek állagmegóvására. 2011-ben kezdtük el a beruházás előkészítését, és az idén nyáron fejeződött be a kivitelezés.

A földbe kerültek a csövek. Milyen technoló­giát használtak? Kizárhatók az időjárás hatásai?

– Előre szigetelt, teljesen készre gyártott ve­zetékek álltak üzembe, amelyek messze meghaladják az elbontott eszközök műszaki színvonalát. A jó minőségű, egységes hőszige­telés mellett a földtakaró réteg is csökkenti a hőveszteséget, de a zárt külső burkolat miatt a talajvíz sem tud kárt tenni benne. Reálisan nagyon csekély a meghibásodás esélye. Ha mé­g­is üzemzavar lépne fel, a teljes hosszon végigfutó vezetékpár segítségével a beépített hibajelző rendszer folyóméter pontossággal képes be­határolni a hiba helyét.

Az új vezetékek, melyek már a földfelszín alatt szállítják a vizet
A megtérülés tehát a javítási költségek megtakarításában is mérhető.

– Ez volt az egyik legfontosabb szempont. A karbantartás, a szerelvények elöregedése, a fagyásveszély, a szigetelés javítása az összesen 15 kilométeres vezeték felszínén évente néhány tízmilliós költséget jelentett, ami kiegészült a hálózati hőveszteség értékével. A beruházás gazdasági számításai során, majd pedig a pályázati forrás odaítélésekor is a megfelelő megtérülési mutatók szerepeltek döntő tényezőként.

Milyen arányú támogatást nyert az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. terve?

– A KEOP-2012-5.4.0 konstrukciójában a nettó beruházási költségek felét uniós és állami, vissza nem térítendő támogatásként nyertük el. Az EU Önerő Alapja pedig a saját ötven százalékunkat finanszírozta meg. Így összesen 991 267 792 forintból, a pályázat benyújtásától kezdődően másfél év alatt valósult meg a teljes rekonstrukció.

Mi jelentett kihívást a beruházás során?

– Két olyan szakasz van: közvetlenül az erőmű területén, illetve a hőfogadó mellett, ahol továbbra is a földfelszín felett, de már új vezeték szállítja a forró vizet. Az erőműnél a zagytér rekultivációja nemrég kezdődött el, így ezen a területen nem alakult ki a végleges terepszint, terepviszony, ezért döntöttünk a felszín feletti megoldás mellett egy szakaszon. A hőfogadónál pedig egy patak alatt kellett volna átvezetni a nyomvonalat, ami ugyancsak megnehezítette a munkákat. Kicseréltük a csővezetéket, ami továbbra is a felszín felett vezeti a forró vizet néhány méteren. Itt a gyártó olyan burkolatot alkalmazott, amely védi a vezetéket a napfénytől, az UV káros hatásaitól. Nem elhanyagolható tényező továbbá az sem, hogy a föld alá került vezetékek nyomvonalán újra művelhetők a mezőgazdasági területek, és a cudar külsejű csövek a városképet sem csúfítják a jövőben. A modern megoldás eredménye az előnyös gazdasági, környezeti és esztétikai hatás.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka