2015. június: jegyzet, portré, tudomány, lézer, disszemináció, egyetem, innováció, gépipar, ipari automatizálás, építés, zöldkörnyezet, kiállítás/konferencia, it
2015. június 9.

Szerző:
Bencze Áron

Nem lebecsülendő a beszállítói lánc

A hazai gépipar komoly hagyományokkal büszkélkedhet, a magyar mérnökök kiváló műszaki teljesítményét már a múlt század első évtizedeiben is nemzetközi szinten jegyezték. A második világháború után a KGST piacainak folyamatos megrendelései elsősorban a mennyiségre és nem a minőségre koncentráltak, a rendszerváltás pedig megroppantotta az ágazatot. A 21. század világszerte teljesen új igényekkel és kihívásokkal állította szembe a gépgyártást. Vajon képesek leszünk-e ismét felvenni a versenyt a kontinens vezető országaival? A gépipar és a gépészmérnökök oktatásának helyzetéről és kilátásairól beszélgettünk a szektor egy-egy vezető személyiségével.


Elsősorban nem Magyarországban, hanem Európában kell gondolkoznunk a gépipar jövőjét illetően – állítja Sólyom Ferenc, a Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség alelnöke, az ASG Kft. ügyvezetője, aki szerint hazánk elsősorban a beszállítói lánc részeként léphet ki nagyobb volumenben is sikeresen az európai piacokra.

Míg 2012-ben a gépipar a magyar GDP 9,8 szá­zalékát adta, 2013-ban már 10,3 szá­za­lé­kos volt a részesedése. Régiós viszony­latban jónak számítanak ezek a számadatok?

– A gépipar mindig is generálisan nagy gyűjtőhalmazt jelentett, azaz az általános gépgyártástól a járműiparon át az elektronikáig az ipar számtalan szegmensét öleli fel. Véleményem szerint Magyarország arányaiban megfelel a kelet-közép-európai átlagnak, de ami ennél is fontosabb: a növekedés üteme gyorsabb az uniós átlagnál. Természetesen az is összetett kérdés, mi számít magyar gépiparnak és mi európainak, hiszen a hazánkban termelő gyárak és üzemek többsége külföldi tulajdonban áll, ráadásul a termékek döntő hányada exportra megy.

A Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség tagjai gépeket, energetikai berendezéseket, ké­szü­lé­keket, alkatrészeket és létesítményeket gyártó, tervező, szerelő, forgalmazó, szállító, valamint e tevékenységekhez kapcsolódó egyéb szolgáltatást nyújtó cégek. Feladataik egyebek között az érdekvédelem, a hazai és nemzetközi szabványosítás kérdése, szakmai és vezetési ismeretek terjesztése.
Ha már szóba került a kivitel, annak eloszlása meglehetősen egyenlőtlen képet mutat. A három legnagyobb célország Német­ország, Anglia és Franciaország. Csakhogy az export több mint 40 százaléka Német­országba kerül, míg az angolok és a franciák még együtt sem érik el a 10 százalékot. Mi az oka ennek?

– Hagyományosan régi és szoros a kapcsolatunk a német gazdasággal. Ennek megfelelően az elmúlt években a német–magyar kereskedelmi forgalom dinamikusan, az át­lagot jóval meghaladó mértékben nőtt. Né­metország hazánk első számú külföldi befektetője, a külföldi közvetlentőke-befektetések mintegy negyede onnan származik. A kiváló stratégiai kapcsolatot nem pusztán a külkereskedelmi adatok bizonyítják, hanem az a mintegy hatezer, hazánkban működő német vállalat is, amely 300 ezer magyar embernek ad munkát. Az pedig évtizedek óta közismert, hogy a németek rendkívül sikeres exportőrök, és ennek az exportnak a különlegességét az adja, hogy nemcsak a kontinensen belül, de Európán kívül is eredményesek. Ezt a folyamatot támogatja az elmúlt időszakban tapasztalható árfolyamváltozás; a dollár kurzusa hosszú évek után megmozdult, és közeledett az euróhoz. Az árfolyamgyengülés pedig tovább segíti a gépipar exportját az unión kívüli országokba.

A magyar gépipar húzóágazatának, a járműgyártásnak köszönheti lendületét. Ebben is követjük a világ más országait?

– Az autóiparra mindig is komoly médiafigyelem irányult, szinte minden a nyilvánosság előtt zajlik, miközben más szektorok eredményeiről az emberek többségének semmilyen információja sincsen. Ennek ellenére tény, hogy az elmúlt években valóban komoly eredményeket értünk el ezen a területen, pedig csak az 1990-es évek elején indult újra a személyautó-gyártás Magyarországon. Ugyanakkor nem kirívó ez a folyamat, világtrend a szektor kimagasló szerepe, hiszen az autókban integrálódik az iparágak komoly hányada a műanyagipartól az elektronikán keresztül egészen az alapanyag kitermeléséig. Csak egyetlen példa a szektor összetettségére: 2008 tavaszán olvastam egy újságcikket az amerikai autóipar helyzetéről, pontosabban arról, hogy a jövőben kevesebbet fognak importálni. Ez a döntés nemcsak az eladott autók számában, de az egész beszállítói lánc életében is radikális változásokat hozott. Még a dél-afrikai ritkafém-bányáknak is vissza kellett fogniuk a kitermelést, az ASG francia vevője pedig novemberben megrendeléseket mondott vissza Magyarországon. De érdemes leszögeznünk, hogy a járműgyártáson kívül is van élet, elég a számítástechnikára, az optikai és elektronikai termékekre gondolni.

Mekkora a mozgásterünk a 21. században, tudunk-e új piacokra belépni?

– A globalizáció okán folyamatosan zsugorodik a világpiac, centralizálódnak az eladások, ezért szinte lehetetlen piaci réseket találni. Akik ma uralják ezt a szektort, évtizedek óta jelen vannak, és versenyelőnyüket legfeljebb valami egészen rendkívüli újítással lehetne leküzdeni. Magyarországnak, méretéből adódóan, nincs reális esélye, hogy önállóan szeletet hasítson magának ebből a tortából, ám beszállítóként kivehetjük a részünket a sikerből. Sok évvel ezelőtt a svéd Atlas Copco elnöke fogalmazott úgy egy fórumon, hogy „önök, mint a mi beszállítóink, ott lehetnek velünk a világpiacon, cserébe pedig azt várjuk, hogy a szakmájukat sokkal jobban ismerjék, mint mi”. Tehát a végfelhasználók professzionális szintet várnak el a beszállítóktól, ami a gyakorlatban know-how-cserét is jelent.
De visszatérve a magyar gépipar helyzetére: már azt nagy eredménynek tekintem, hogy a magyar vállalkozások integrálódtak az európai gépiparba, és az elmúlt években komoly növekedést produkáltak. Elég csak arra gondolni, mennyire más elvárásoknak kellett megfelelniük a rendszerváltás előtt a gépipari szereplőknek, mint a 2000-es években. Az olcsóságot elsődleges szempontnak tekintő, s emiatt a minőségi elvárásokat háttérbe szorító követelményeket felváltotta a hozzáadott érték és tudás kiaknázása. Aki ezeknek az igényeknek nem tud megfelelni, egyszerűen képtelen lesz talpon maradni a piacon. Véleményem szerint a magyar felső­oktatásnak jobban kellene alkalmazkodnia az új követelményrendszerhez, mert ebben egyelőre nagy a lemaradásunk.

Mitől lehet valaki ma sikeres ezen a piacon?

– Lényegi különbséget jelent a 2008-as gazdasági válság után megfigyelhető bizonytalanság. Míg az ipar szereplői korábban nagyjából tisztán látták az előttük álló éveket, a mai világban kevesen mernek hosszabb távra tervezni. Kizárólag azok lehetnek sikeresek, akik gyorsan és hatékonyan tudnak reagálni a folyamatos változásokra, és mindez leginkább az adott vállalatnál dolgozó emberek reakcióképességén múlik. Azok a vállalatok, amelyek nemcsak a hazai beszállító lánc részesei, hanem az anyavállalat közvetlen beszállítóivá is ki tudták nőni magukat, nyugodtan kiléphetnek az európai piacokra, hiszen ugyanazokkal az elvárásokkal és körülményekkel fognak találkozni.

A 2014–2020-as uniós ciklus forrásainak 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogja fordítani a kormány. Ez is jókora esély a sikerhez…

– Személyes tapasztalataim nem túl pozitívak az uniós pályázatokkal kapcsolatosan. Alapvetően nem tartom szerencsésnek, hogy ilyen mértékben központi támogatásokkal befolyásoljanak egy gazdaságot, ám miután ez adottság, mindenképpen élnünk kell a lehetőséggel. Üdvözlendő, hogy az előző ciklus látványberuházásaihoz képest ezúttal valóban a gazdaság élénkítésére fognak koncentrálni, és remélhetőleg ezzel párhuzamosan a bürokrácia meglehetősen magas szintje is csökkenni fog. Mert eredeti szándékát, a korrupció visszaszorítását egészen biztosan nem tudta hatékonyan megvalósítani. A gépipar szereplői sikeresen integrálódtak az európai hálózatba, felvették az elvárt tempót, felkészülten várják az operatív programokban meghirdetett pályázatokat. Azt azonban mindenkinek látnia kell, hogy ezek a források az utófinanszírozásból fakadóan kizárólag akkor válhatnak hasznossá, ha a pályázók olyan üzleti tervet készítenek, melyet önerőből képesek megvalósítani.

Paks bővítése ebből a szempontból egyszerűbb, az anyagi feltételek adottak lesznek, a kérdés elsősorban az, fel tudunk-e nőni a feladathoz?

– Ki szkepszissel, ki csodavárással, de az egész szakma élénk érdeklődéssel követi a paksi atomerőmű fejlesztésével kapcsolatos híreket. Ilyen volumenű projektnél óriási tudásra lesz szükség, és a 40 százalékos beszállítói arány igencsak komoly kihívást jelent majd a kis- és középvállalkozásoknak, hiszen sem mérnökben, sem szakmunkásban nem túl nagy a merítési lehetőség ezen a területen.

A gépiparban mekkora teret nyert mára az innováció?

– Az informatika és a telekommunikáció területén tudnak robbantani igazán a vállalkozások, és nem egy esetben váltak már startupok is rövid időn belül világhírűvé, még magyarok is. Ugyanakkor az innováció egy folyamat, méghozzá időigényes folyamat, amelynek az alapja stabil szakembergárda megteremtése. De szerencsére akadnak kirívó példák a hagyományos szakmákat illetően is. Egy belga kutatóközpontba nemrég magyar forrasztómérnököt kerestek, miután egy már ott dolgozó szakember is tőlünk érkezett.

Nem vihetjük múzeumba a diákokat!


Jelenleg 14 felsőoktatási intézményben folyik gépészmérnök-oktatás BSc szinten. A többség a piac jelenlegi igényeit szolgálja ki, pedig egy fejlesztőmérnöknek a jövőt kell megtanítani, a kereteken átnyúló gondolkozást. Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaság­tudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának (BME GPK) dékánja a szemléletváltásban látja a kitörési lehetőséget.

Húsz évvel ezelőtt a gépészmérnökség nem volt igazán megbecsült szakma. A hallgatók kifejezetten alacsony pontszámmal is bejutottak a karra, és jellemző volt, hogy akit más műszaki képzésbe nem vettek fel, utolsó lehetőségként döntött mellette. Mára mennyit változott a helyzet?

– A gépészkarokra a rendszerváltás után valóban könnyű volt bejutni, azonban elvégezni mindig is rettenetesen komoly fel­adatnak számított. A helyzet elsősorban annyiban változott, hogy mára már a BME Gépészmérnöki Karára bejutni is nehéz lett, sőt a legnehezebb, és nem csak a műszaki képzéseket tekintve. Véleményem szerint a gépészmérnökképzés megítélése ismét a helyére került a szakmában és a társadalomban egyaránt.

Minek köszönhető ez a fejlemény?

– A multik megjelenésével a piac egyre komolyabb és összetettebb feladatok elé állítja a mérnököket, és a tapasztalat azt mutatja, hogy elsősorban a gépészmérnökök képesek a komplex feladatok hatékony megoldására. Ez azonban nem véletlen! A Műegyetemre például szinte kizárólag olyan hallgatókat veszünk fel, akik matematikából és fizikából ötöst szereztek középiskolájukban, emellett emelt szintű érettségit tettek, egy részük pedig középiskolai versenyen helyezéseket is elért. Gépészmérnök hallgatóink 92 százalékának van minimum egy nyelvvizsgája, közülük sokaknak kettő, amiből az egyik felsőfokú. Ezen a karon rendkívül erős a matematika, a mechanika, a tervezés, a hőtan, az áramlástan, az anyagtechnológia és a gyártástechnológia oktatása, és két év után választhatnak a diákok specializációt, vagy ahogy korábban nevezték, szakirányt. Egyetemünkön 144 éve folyik gépészmérnöki oktatás, és a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk az ipari kapcsolatokra, illetve arra, hogy a hallgatók élő projektfeladatokon tanuljanak. Diplomaterveink nagy része is ipari feladatok megoldását tartalmazza, a konzulensek között is számos ipari szakember van.

Hány helyen indult itthon 2014-ben gépészmérnökképzés?

– Jelenleg 14 felsőoktatási intézményben folyik gépészmérnök-oktatás BSc szinten, a hallgatók mintegy negyede a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanul, és hallgatóink 80 százaléka mester­kép­zésen folytatja tanulmányait. A BME-n elsősorban fejlesztőmérnököket képzünk, azaz nem a mára, hanem a jövőre akarjuk fel­készíteni őket. A kisebb felsőoktatási intézmények döntően a piac mai igényeinek akarnak megfelelni, ami kétségtelenül érthető is, ha a hallgatók zöme kistérségi vállalatoknál fog elhelyezkedni, ahol a mérnököknek olykor a gyártószalag mellett is helyt kell állniuk. Ezért is lesz egyre nagyobb szerepe a mester­képzésnek!

Mivel tudják a két év mesterképzés alatt felvértezni a hallgatókat?

– A szektor piacvezető vállalatai egyre nagyobb számban képviselik azt az álláspontot, hogy „igazi” mérnököt akarnak alkalmazni és nem üzemmérnököt. Egyértelműen az MSc jelenti a jövőt. A nálunk végző hallgatók négyötöde választja a továbbtanulást, de a maradék fele is visszatér, miután érzékeli, hogy BSc-s diplomájával nem kap komplex feladatokat a munkahelyén, és a fizetés is szerényebb. Természetesen sokakat visszatart az, hogy már a BSc képesítéssel is „szemtelenül” nagy fizetésért dolgozhatnak, így akiben kevesebb a becsvágy a későbbi előrelépésre, nem ül vissza újabb két évre az iskolapadba. Pedig érdemes, mert az MSc képzésünk már nagy hangsúlyt fektet az élő, szakmai nyelvtudásra is, és a képzések egy része angol nyelvű. Miután a hibából könnyű tanulni, folyamatosan szondázzuk partnereinket, hogy milyen hiányosságokat fedeznek fel a friss diplomásoknál. A nyelvi problémák mellett a csapatmunkára való képesség hiányát szokták felróni, ezért a hallgatók mind gyakrabban kapnak olyan kiscsoportos feladatokat, ahol egy ötlettől egészen a késztermékig kell eljutniuk. Mi a képzés utolsó két félévében blokkosítottuk az órákat, így mindenkinek marad két teljes napja saját egyéni feladataira, vagy akár gyakornoki program elvégzésére. Ezzel nemcsak esélyt kapnak arra, hogy kipróbálják magukat éles helyzetekben, de egyben lehetőséget is, hogy még a diplomájuk megszerzése előtt munkát találjanak maguknak. Ez a cégeknek is jó, mert válogathatnak a jobbnál jobb hallgatók közül még azelőtt, mielőtt munkába állnának. Tapasztalataim szerint mind a 14 képzőhelyen remek eredményeket tudnak felmutatni e téren.

Nemrég röppent fel az ipari termék- és formatervező mérnöki alapszak megszüntetésének a híre. Sikerült megoldást találni rá?

– Magyarországnak sikeressége érdekében nem egyszerű összeszerelő üzemként vagy logisztikai központként kell működnie, nagy hangsúlyt kell fektetnie az innovációra, az újításokra, ebben ugyanis egyenrangúak tudunk lenni akár a legnagyobbakkal is. Az alapszak megszüntetésével éppen ennek a magját tüntetnék el, hiszen az ipari termék- és formatervező mérnökök egyedi ötleteikre alapozva vállalkozásokat tudnak létrehozni, vagyis munkahelyteremtés szempontjából is fontosak. Hogy mennyire jelentős képzésről van szó, arra bizonyíték az is, hogy Nyugat-Európa egyik legnevesebb műszaki egyetemén külön kart hoztak létre az oktatására.

Itthon a BME vezető szerepe megkérdő­jelezhetetlen a gépészmérnökképzésben. De vajon a kelet-közép-európai régióban mire elég az itt szerezhető tudás?

– A magyar rangsorokat valóban „utca­hosszal” vezetjük, és nemcsak a gépészmérnöki, hanem az energetikai mérnöki, a mechatronikai mérnöki és az ipari termék- és formatervezői alapszakokon is. Az utóbbi években azonban már nemzetközi összehasonlításokban is egyre jobbak vagyunk. Versenyben nem a magyar egyetemekkel, hanem a bécsi, a prágai, a pozsonyi és a varsói felsőoktatási intézményekkel vagyunk. El kell ismerni, nem volt mindig könnyű a helyzetünk. A rendszerváltás után ugyan tartani tudtuk a nívót, miután nem mentünk bele a tömegoktatás zsákutcájába, ugyanis a minőségi romlás hosszabb távon kihat mindenre. Ha a felzárkóztatásra kell koncentrálnia az oktatónak, akkor néhány év alatt belefásul a munkájába, ráadásul a tehetséges diákokra is jóval kevesebb idő jut majd, akik meg emiatt nem fognak tudni képességeik szerint fejlődni.

Van élő kapcsolatuk a környező országok egyetemeivel?

– Aktuális a kérdés, ugyanis éppen ez év elején került sor az első BME GPK – TUW FMB workshopra, melyen a budapesti és bécsi műegyetem gépészmérnöki kara mutatkozott be egymásnak. Az osztrák fővárosból érkezett dékán és három professzor mellett a Gépészmérnöki Kar vezetése és tanszékvezetői vettek részt az eseményen. Az oktatási és kutatási tevékenységek ismertetésén kívül közvetlen megbeszélésre, valamint a jövőbeni együttműködési lehetőségek egyeztetésére is sor került a társtanszékek képviselőivel. Az osztrák intézmény neve jól cseng Európában, és bár lényegesen nagyobb költségvetésből gazdálkodnak, mára sikerült a nemzetközi rangsor egyes elemeiben eléjük kerülnünk. Természetesen szeretnénk tovább erősödni, amihez elengedhetetlen, hogy ismerjük, riválisaink miben jobbak nálunk.

A siker egyik elengedhetetlen feltétele az infrastrukturális háttér. A hazai gépészmérnöki karok esetében milyen a helyzet?

– Egy diákot nem vihetünk be egy „múzeumba”, és itt elsősorban nem csak a fejlett technikai berendezésekre gondolok. Az uniós pályázatoknak köszönhetően a vidéki, konvergencia régióban lévő képző­helyeken felújítottak ugyan számos épületet, sok esetben azonban ezek végül kihasználatlanok maradtak, üresen állnak. Vannak helyek, ahol az eszközökben sem sokkal jobb a helyzet: az élő ipari kapcsolat, az üzemeltetéshez szükséges források és szakember híján a berendezések a raktárban porosodnak. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a szakképzési hozzájárulást és az innovációs járulékot négy évvel ezelőtt megszüntették, miközben a felsőoktatási intézmények eszközparkját ebből a forrásból lehetett folyamatosan frissíteni. Ez kétszeresen sújtja a központi régiós intézményeket. Amortizáció tekintetében az utolsó pillanatban vagyunk, hiszen a központi régióban lévő egyetemeken szinte az számít újnak, amit négy évvel ezelőtt a szakképzési támogatásokból vásároltak.

Ugyancsak fontos fokmérője egy felső­oktatási intézménynek, hogy hány külföldi hallgatója és oktatója van…

– Más gépészmérnöki kar erre vonatkozó adatait nem ismerem pontosan, de nálunk két nyelven folyik idegen nyelvű képzés. Egyrészt a Karlsruhei Egyetemmel van szoros kapcsolatunk. Ennek köszönhetően a német nyelvű képzésben részt vevő mintegy száz hallgató Németországban tölt el egy félévet. Emellett pedig angol nyelvű, fizetős képzés is folyik, ahol a körülbelül negyvenfős évfolyamokhoz pluszban mintegy hatvan, egy-egy szemeszterre érkező diák csatlakozik. Egy érdekesség: Brazília 2011-ben több mint százezer ösztöndíjat hirdetett meg egyetemistái számára, aminek köszönhetően a diákok a világ legjobb egyetemein tanulhatnak. A természettudományos és technológiai területeken a BME a világon az ötödik legkedveltebb egyetem lett, több száz brazil fiatal tanul jelenleg is nálunk, és ebből éves átlagban közel nyolcvanan a gépészmérnöki karon. Oktatók tekintetében is komoly terveink vannak, mert a „nemzetköziesedés” elengedhetetlen. Szeretnénk elérni, hogy 2020-ra mind a tíz tanszékünkön – jelenleg kettőn van – legyen legalább egy külföldi oktató.

A végzett gépészmérnökök döntő többsége is külföldön képzeli el a jövőjét?

– A magyarországi versenyképes fizetéseknek köszönhetően az orvosokhoz hasonló elvándorlási hullámról nem beszélhetünk. A kihívást elsősorban a most fiatal tanárok, a frissen doktori fokozatot szerzett kollégák megtartása jelenti. Összehasonlításul: egy kezdő tanársegéd fizetése bruttó 175 ezer forint, míg egy friss diplomás MSc-s hallgató ennek akár a dupláját is megkeresheti nettóban. Állami pályázatokkal, a Magyary és Bolyai programokkal, ösztöndíjakkal lehet őket motiválni, és elsősorban azzal a sikerélménnyel, hogy később vezető beosztásba kerülhetnek nagyvállalatoknál.

Áprilisban rendeztek egy konferenciát A gépészeti szakmakultúra szerepe a hazai gazdaság fenntartható fejlődésében címmel. Hogyan foglalható össze röviden a felvetett témára adott válasz?

– Az előadók közül mindenki egyetértett abban, amit már korábban én is érintettem. Ez a minőség kérdése. A minőség ugyanis idővel meghozza majd a mennyiséget is, miközben a reláció fordított arányban sosem igaz. Ezért elsősorban a jövő felé kell fordulni. Ma már nem azt kell tanítani, hogyan néz ki egy gépjármű, mert rövid időn belül teljesen át fog alakulni a gépjárműgyártás is. Például tíz éven belül el fognak tűnni a külső visszapillantó tükrök, mert kis kamerák fogják a műszerfalra vetíteni azt, amit ma a visszapillantó tükörben látunk. Egészen mások már a fejlesztési irányok, és olyan szemléletet kell átadnunk a következő generációnak, amiben sziklaszilárdak az alapok, és szakít a rossz konvenciókkal. El kell ismernünk, még mindig „be vagyunk gyöpösödve”. Bátran kell szárnyalnia a fantáziának, amit az oktatásnak támogatnia kell. Az én időmben még hiba volt, ha olyan alkatrészt rajzoltam le, amit nem lehetett legyártani a gyártástechnológia akkori korlátai miatt. Akkor egyessel büntették a művet, ma azonban már szinte bármit meg lehet valósítani, akár egyedien is, például a ma oly népszerű 3D-s nyomtatással. Einstein fogalmazott úgy, hogy bár „mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja”. Éppen erre a szemléletre van szükség a gépészmérnökök oktatásában is, hiszen egyre több multi telepíti hazánkba kutató-fejlesztő részlegeit, mert a magyarok erősek ebben. Csak támogatni kell a gépészmérnök hallgatókat, és meglesz az eredménye.•

 
2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

Hírlevél feliratkozás

Innotéka