2011. május 5.

Szerző:
Paulik Katalin

Corvinno Kft.
1/210-8062

Nemzetközi mércével mérve

A nemzetközi tudományos kutatásokban és az európai projektekben való részvétel izgalmas „játék”, amely mögött ott van az a ritkán említett cél, hogy az azonos érdeklődésű emberek ismerjék meg egymást, hogy kutató közösségek jöjjenek létre. Európán belül a közös értékeket meg kell ismerni; ez az egyik legfontosabb eredményük a projekteknek és a nemzetközi kapcsolatrendszereknek – vallja dr. Gábor András, aki több évtizedes egyetemi oktatói-kutatói tapasztalattal a háta mögött, néhány munkatársával 2006-ban megalapította a Corvinno Technológia Transzfer Központ Nonprofit Közhasznú Kft.-t.


Dr. Gábor András

Hogyan jött az ötlet, hogy céget alapítsanak?
– 2006-ban alakultunk meg, pár hónappal a 7. Keretprogram hivatalos indulása előtt. Korábbi tapasztalatainkból azt láttuk, hogy bár nagyon éles a verseny a nemzetközi k+f piacon, rendelkezünk a piacra lépés feltételeivel: versenyképes tudás, nyelvismeret és nemzetközi kapcsolatrendszer. Az eredmények igazolták várakozásainkat, idén leszünk ötévesek. A körülmények továbbra sem változtak, a verseny éles, de igyekszünk megfelelni az elvárásoknak: minden projektből tanulunk, és minden projekt újabb ismeretséget eredményez a nemzetközi kutatói közösségben.

Az innovációs tevékenység cégünk egyik alapértéke. Nemzetközi és hazai projektekben kollégáim fontos tapasztalatokat szereztek az innovatív megoldások kifejlesztésében és használatában; egyebek között az ontológia, a tudás alapú rendszer és az informális tanulási platformok fejlesztésében. Munkatársaink többsége gyakorló oktató is egyben, ezért kurzusaink során aktuális, piackész ismereteiket és tapasztalataikat meg tudják osztani az érdeklődőkkel.

Milyen innovációs projektekben vettek-vesznek részt?
– A legfrissebb projekt illeszkedik az európai gazdaságfejlesztési program egyik központi elemét képező kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez. A Többcsatornás oktatási rendszer a kis- és középvállalatok számára című pályázat keretében olyan oktatási rendszert hozunk létre, amely alkalmas munka melletti képzésre. Ehhez a kis- és középvállalkozások működésével kapcsolatos tudásanyagot összegyűjtjük és egy sokoldalú felhasználásra alkalmas rendszerbe, tudástárba rendezzük. Ebből a tudástárból választhatja ki a vállalkozás azokat az elemeket – adózási, jogi, szabályozási és adminisztrációs ismereteket –, amelyekre a dolgozóinak szükségük van. A szolgáltatásért a tervek szerint használat alapján kell fizetnie.

Egy másik új projektünk, az Aktív támogatáson és valósidejű együttműködésen alapuló eseményfeldolgozás nyílt forráskódú szoftverfejlesztésben címűnek az a célja, hogy olyan módszertant és eszközöket nyújtson a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztői közössége számára, amely javítja a felhasználók együttműködését.

Az oktatással kapcsolatos projektek kiemelten fontosak számunkra, már csak a szakmai múlt miatt is. A Studio – Ontológia alapú oktatási környezet elnevezésű projekt legfőbb célja a tanulók hiányzó ismereteinek felmérése, hogy segítsen a képzési hiányosságok felszámolásában. Az ontológia az információk közötti összefüggések sokoldalú ábrázolását teszi lehetővé. A Studio teljes egészében saját fejlesztés, és azt gondolom, hogy ez a rendszer lényegesen túlmutat a szokásos e-learningen. A hagyományos oktatási rendszer egyirányú tudásátadása helyett az interakció a cél, a tanulás gyors teljesítményméréssel párosul, s ez a felmérések szerint sokak számára ösztönzően hat. Külön örömöt jelent, hogy a Studióra épülő Flexilab kezdeményezésünkkel a LivingLabek európai hálózatának (ENoLL) tagjai lettünk.

Meg tud-e élni egy vállalkozás k+f projektekből?
− A rövid válasz: nem. Azonban a felhalmozott tudás egy része tanácsadási szolgáltatás keretében hasznosul. Ez az a forma, ahol a pályázati és kutatási eredmények technológiai transzferét a legeredményesebben tudjuk megvalósítani. Elsősorban folyamatmenedzsmenttel, az infrastruktúra-menedzsment néhány területével, informatikai audittal foglalkozunk. Kollégáimnak többéves tapasztalatuk van komplex projektek kezelésében, ezáltal a leginkább megfelelő megoldásokat tudják ajánlani az ügyfeleinknek. Technológiai megoldásoknál az integrált vállalatirányítási rendszerek, az üzleti intelligencia és az egyre népszerűbbé váló nyílt forráskódú megoldások kiválasztásában, testre szabásában és bevezetésében nyújtunk segítséget. A tanácsadás mellett vezetői képzéseket is tartunk, ezekre saját helyszínen, illetve – igény szerint – ügyfeleinknél kerül sor. CISA vizsgára felkészítő tanfolyamunk az ISACA nemzetközi szervezete által kiadott minősítés megszerzéséhez szükséges vizsgára készít fel.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka