Orvosi biotechnológiai elitképzés a sikeres diákoknak – és cégeknek

A cégeknek ritka, azonnal „bevethető”, gyakorlatban és elméletben is kiválóan képzett szakembereket, az ide jelentkezőknek pedig gazdagon felszerelt laborokban, rangos külföldi partnerek bevonásával megvalósuló kemény elitoktatást nyújt a Pécsi Tudományegyetem orvosi biotechnoló­gia mesterképzése – hazánkban egyedülálló módon kizárólag angol nyelven.


Pongrácz Judit

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (PTE ÁOK) belül folyik az orvosi biotechnológia mesterképzés, amely hazánkban az elsők között indult. Az akkreditációs folyamat 2009-ben kezdődött, 2010-ben pedig hat fővel megkezdődött maga a képzés – itthon máig egyedülálló módon – kizárólag angol nyelven.
„Ez nagy előny, mert a tudományág nyelve az angol – mondta Pongrácz Judit professzor, szakvezető. – Aki nem beszéli jól a szaknyelvet, eleve hátrányba kerül az anyanyelvű vagy az angolt jól értő és beszélő kutatókkal szemben. Ráadásul ezen a szakterületen itthon is elkerülhetetlen a külföldi partnerekkel való együttműködés.”
A PTE biotechnológia képzésében részt vevők könnyen eljutnak az Erasmus program helyszíneire, így Firenzébe, Bolognába, Turkuba, továbbá német és angol egyetemekre. Bolognában van az egyik legjobban és leggyorsabban fejlődő, kutatással és oktatással bíró európai egyetem. Ők az őssejtek és a szövetfejlesztés, míg a finnországi Turku a képalkotás terén erős, a pécsi egyetem angol és német partnereinél pedig inkább a vegyészeti jelleg dominál.

A pécsi képzés hat fővel indult, köztük két külföldi diákkal, utóbbiak közül minden évben vannak jelentkezők. Az állami szabályozás miatt legfeljebb 15 hallgatót vehetnek fel, jóllehet idén már 38-an jelölték meg ezt a képzést. Nagyon sokféle a jelentkezők szakterülete: biomérnökök, biológusok, vegyészek és gyógyszerészek is jelentkeznek Pécsre. „A kiváló angol tudás mellett a sikerhez nyitottság és szorgalom kell, mert eddig ismeretlen területeken kell elmélyülniük” – jegyezte meg a pécsi professzor.
A képzés erőssége a gyakorlati órák magas száma, sokat használják a műszereket, a hátteret pedig folyamatosan fejlesztik. Diplomamunkaként is kutatást várnak a hallgatóktól, eredményeket kell felmutatniuk.

Az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet területén is széles körűen használható labort létesítettek az Általános Orvostudományi Kar és pályázati támogatás eredményeként, de a kar központi épületében az Orvosi Biológia fennhatósága alatt lévő la­boratóriumban is vizsgálhatják a szövet­tenyésztést és a jelátviteli folyamatokat.

A nemrég elkészült Szentágothai Kutatóközpontban, a PTE egyik büszkeségében pedig olyan berendezésekkel találkozhatnak a hallgatók, amilyeneket eddig Pécsen nem is láthattak. A szakvezető elmondta: még Budapestről is jelentkeznek hozzájuk, mert itt sokkal hangsúlyosabb a manuális munka.
A pécsi képzés két fő szakirányra fókuszál: az egyik az orvosi biotechnológia, a másik – a nagy érdeklődésre való tekintettel – a gyógyszerészeti szakirány lesz, ennek indítása jelenleg a Magyar Akkreditációs Bizottság engedélyére vár.

A szak az ÁOK intézeteivel való szoros kooperáció következtében szerteágazó kutatási hátteret biztosít az itt tanuló hallgatóknak. Végeznek öregedéskutatást és immunológiai jellegű kutatásokat. Sajátjuk a tüdőbetegségek kutatása, erre alakult az első pécsi egyetemi, hazai és uniós forrásokra támaszkodó befektetések által támogatott spin-off vállalat, a Humeltis Kft., ahol akár munkát is kaphatnak a végzett hallgatók. Jelenleg összesen tízen dolgoznak ott, de a létszám növelése és a folyamatos gazdasági és kutatási fejlesztés a nemrég alakult vállalkozás céljai közé tartozik.

Az angol nyelvű képzés és diplomamunka előnye, hogy az itt végzett – és jól tanuló – diákok válogathatnak, hogy hova mennek PhD-zni. Az eddig végzett hallgatók közül négyen Bécsben, egy-egy hallgató Grazban és Edinburgh-ben tanul tovább. Pongrácz Judit szerint ugyanez a helyzet a munkahelyekkel is, végzett hallgatóik – legyen szó akár magyarokról, akár külföldiekről – nem maradtak munka nélkül.

Fontos, hogy a pécsi képzés a biotechnoló­giai cégek egy komoly problémáját is megoldhatja, hiszen az elmélethez és a gyakor­lathoz egyaránt értő és azonnal alkalmazható munkaerőhöz juthatnak a pécsi mester­kép­zésen végzettek közül.
„Aki tanulni és dolgozni akar ezen a te­rületen, nem talál jobb helyet – jelentette ki Pongrácz Judit. – Számos pályázatot nyertünk oktatás- és laborfejlesztésre, szoros a kapcsolatunk külföldi egyetemekkel. Grátisz­ként közgazdászokkal tervezzük a képzés kiegészítését. Azt szeretnénk, hogy hallgatóink a szakmában, az életben és a biotechnológia üzleti területén is jól boldoguljanak.”


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka