Pályázat Innovációs Nagydíjra

Huszonharmadik alkalommal hirdették meg a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, amelynek nyertesét 2015 márciusának végén mutatják be – a felhívást a Magyar Innovációs Klub novemberi eseményén tették közzé.


„Az eddigi huszonkét pályázati felhívásra összesen beérkezett 1065 pályaműből 936 volt megvalósult, sikeres innováció. Az évente egyszer kiadott Magyar Innová­ciós Nagydíjat az a Magyarországon bejegy­zett társaság kapja, amely a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósított meg, és ennek révén kiemel­kedő hasznot ért el. A nagyvállalatok közül heten, a kis- és középvállalkozások közül tizenhárman, míg a kutatóintézetek közül ketten nyerték el a Nagydíjat, azaz nem igaz, hogy csak a nagyvállalatok esélyesek erre az elismerésre” – ismertette az elmúlt időszak számadatait Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke. A Nagydíjak mellett további 152 kapott különböző innovációs díjat.

A cégek sikeres innovációiknak köszön­hetően összesen ezermilliárd forintnyi többletbevételt értek el.
A 2014. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő pályázatot idén a Magyar Innovációs Alapítvány a Magyar Innovációs Szövetséggel, az innovációért felelős kormánybiztossal, a Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával közösen írta ki. A Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket további hat kategóriában díjazzák. A legeredményesebb, 2012. január 1. után alapított (startup) vállalkozás a Magyar Innovációs Szövetség Startup Innovációs Díját nyeri el. A díjak ünnepélyes átadására 2015. március végén kerül sor az Országházban.

Pályázat vagy javaslat alapján azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások jelentkezhetnek a kiírásra, amelyek 2014-ben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológiatranszfer egyaránt lehet. Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2014-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, egyéb műszaki, gazdasági előnyök szempontjai mellett az innováció eredetiségét, újszerűségét, illetve társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli. A Pálinkás József innovációs kormánybiztos által vezetett bírálóbizottság által hozott döntés végleges, fellebbezésnek nincs helye. A korábbi kiírásokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet. A jelentkezéseket 2015. február 17-éig lehet benyújtani a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságán. A nevezés részeként egy egyoldalas összefoglalóban kell bemutatni a pályázatot.

A részletes leírásban a megvalósításról, az elért piaci és gazdasági eredményről kell beszámolni, legfeljebb tíz A/4-es olda­lon. A pályázónak referenciákkal kell igazolni munkáját, illetve nyilatkoznia kell az adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről. (Valamennyi szükséges információ megtalálható az innovacio.hu oldalon.)

Az Innovációs Klub novemberi eseményén a 2013. évi díjasok is bemutatkoztak. Ahogy arról magazinunkban beszámoltunk, a 2013. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az OT Industries (korábbi nevén Olajterv-csoport) tagvállalata, az OT Industries-KVV Kivitelező Zrt. nyerte nagyszilárdságú csőtávvezeték hegesztési eljárásáért. A módszert lengyel megrendelésre dolgozták ki. A cég elnök-vezérigazgatója, Polony István a rendezvényen örömmel jelentette be, hogy a hegesztési eljárás olyan átütő szakmai sikert aratott Lengyelországban, hogy immár fővállalkozónak kérték fel őket további 368 kilométernyi gázvezeték összehegesztésére (12,71 milliárd forintos megrendelésről van szó) és két kompresszorállomás (8 milliárdos megrendelés) megépítésére.

„A kormány a központi költségvetésből és uniós forrásokból 2015-ben jelentős összegekkel támogatja azokat a tevékenységeket, amelyek új és versenyképes szolgáltatások és termékek létrehozását célozzák” – mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy iratok, tanulmányok készítésére nem adnak pénzt. Csak azok a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogathatók, amelyek révén olyan termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek versenyképessé teszik a magyar ipart és az országot.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka