2015. április 1.

Szerző:
S. K.

Poliaxiális csontlemezé az Innovációs Nagydíj

A Magyar Innovációs Szövetség Innovációs Nagydíját – amelyet először 1993-ban adták át – idén a Sanatmetal Kft. poliaxiális csontlemezrendszere nyerte el. Az eddigi felhívásokra beérkezett 1039 pályázatból 917 megvalósult, sikeres innováció volt, ezek közül 164 kapott különböző innovációs díjat.


 A 2014. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatra 32 pályamű érkezett, a bírálóbizottság végül 23 pályázatot minősített megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak. A Pálinkás József akadémikus vezette zsűri döntése alapján a 2014. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a Sanatmetal Kft. érdemelte ki a VORTEX poliaxiális csontlemezrendszerért. Az elismerést a Parlamentben, március 26-án adták át. Ez az innováció egyidejűleg elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal 2014. évi Innovációs Díját is. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás az orvostechnikai eszközök fejlesztésében és gyártásában Európa TOP40 orvostechnikai gyártója közé tartozik. A most díjazott termékfejlesztés indításakor olyan világszínvonalú implantátumcsalád létrehozását tűzték ki célul, amely rendszert alkotva széles indikációs területtel rendelkezik, de a traumatológiai gyakorlatban mégis egyszerűen és hatékonyan használható. Az innováció eredményeként a világ egyik legjobb, vagy talán a legjobb lemezrendszerét tudják az operatőrök rendelkezésére bocsájtani a csonttörések kompromisszumok nélküli kezeléséhez. A rendszert itthon 25 kórházban, külföldön kilenc országban vezették be sikerrel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Ipari Innovációs Díját az Egis Gyógyszergyár Zrt. nyerte el a Bisoprolol-Amlodipin kombinációs tabletta kifejlesztéséért. Az Egis két hatóanyagot tartalmazó tablettája a betegek számára kényelmes bevételi módot biztosít. (Csak hazánkban 3,5 millió diagnosztizált magas vérnyomás betegségben szenvedő beteg van.) A készítmény olyan hatóanyagokat tartalmaz egy tablettában, melyet közel 200 ezren szednek Magyarországon jelenleg két külön tablettában, és több millióan a régióban.

A Földművelésügyi Minisztérium Környezetvédelmi Innovációs Díját a Mol Nyrt. és a Strabag Általános Építő Kft. vehette át a gumibitumen-technológia és gumibitumennel épített aszfaltút fejlesztéséért. A Villányt elkerülő 4,2 kilométer hosszúságú út gumibitumenes aszfalttal épült 2014-ben. A felhasznált 22 ezer tonna gumibitumen gyártásához 22 ezer elhasznált gumiabroncsból előállított gumiőrleményt kevertek. A gumibitumenes aszfaltút élettartama a hagyományos aszfaltúthoz képest 50 százalékkal hosszabb.

Az Agrár Innovációs Díjat a QuantisLabs Kft. vehette át a Szőlő­őr rendszerért. Az innováció célja a szőlész növény­védelmi döntéseinek és munkálatainak megkönnyítése, valamint a vegyszerhasználat optimalizálása. Az innováció része egy, a szőlőbe kitelepíthető hardver és egy, a felhasználó által internet-hozzáféréssel használható szoftver. A készüléket az időjárási elemek precíz mérésére szolgáló szenzorokkal látták el. A mért adatokból kalkulált előrejelzéseket, figyelmeztetéseket a végfelhasználó saját internetes fiókján keresztül kísérheti figyelemmel.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Innovációs Díját a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. érdemelte ki az univerzális forgóvázas darus jármű kifejlesztéséért. A vasúti pályakarbantartás területén felmerült egy nagy sebességű (100 km/h), univerzális vasúti munkagép szükségessége, amely alkalmas pályafenntartási feladatok (bozótirtás, daruzás, hótolás, anyag- és személyszállítás, vontatás) elvégzésére. Ilyen jellegű gépe a MÁV-nak eddig nem volt. A fejlesztéssel lehetővé vált egy olyan egyedi jármű alaptípus megalkotása, mely a felépítmény módosításával más funkciókra (felsővezeték-karbantartás) is alkalmas lehet.

A Magyar Innovációs Szövetség Start-Up Innovációs Díját a Synetiq Kft. nyerte el a neuromarketing media kutatási technológia kifejlesztéséért. A magyar startup cég fejlesztése érzelmi kutatásokkal segíti a tartalomgyártók munkáját. Az innováció segítségével hatékonyabb tartalmak készíthetők, vagyis kideríthető, hogy melyik reklám kelt nagyobb hatást a nézőkben, vagy melyik filmkocka ragadja meg jobban a figyelmüket. A technológiát már Európa-szerte használják reklám- és TV-cégek (például Havas Media, Young&Rubicam).

A pályázati adatok szerint a 23 tavalyi innovációt megvalósító vállalkozások összesen több tízmilliárd forint többletárbevételt értek el, ennek jelentős hányada exportból származik. A megtakarítások, az árcsökkentő hatás, a környezetvédelmi szempontok érvényesülése nyomán további tízmilliárd forint társadalmi haszon keletkezett.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka